Egészséges nassolás sportolás előtt és után

A triatlon szezon végén és a futószezon kezdetén sikerült összeszednem egy sérülést, így az ősz számomra az újrakezdésről szól. Mivel a sérülésemet egy közel 10 fokos medence-csavarodás okozza, most teljesen új alapokra helyezzük a mozgásomat. Csontkovácshoz járok, a futást egy darabig hanyagolom, helyette úszni, jógázni és TRX-ezni járok. Mivel közel felére csökkent a heti edzésmennyiségem, újra el kell kezdenem figyelni arra, hogy mit eszem. Tippek egészséges nassoláshoz, válogatás Aptonia energiaszeletekből, nasikból.

Ugyanis eddig bármikor bármiből bármennyit megehettem, a heti 10 edzés mellett egyszerűen nem tudtam elég táplálékot magamhoz venni. Most viszont beleszaladtam abba, hogy közel ugyanannyit ettem, feleannyi mozgással. Egyből fel is ment rám pár kiló. Ezért elkezdtem tudatosabban megválogatni, hogy mit eszek. Viszont tényleg előfordul, hogy munka közben, sportolás előtt vagy után leesik a vércukrom, így olyan alternatív édességeket kellett találnom, amik gyorsan, elegendő energiát adnak, anélkül hogy közben felesleges cukrokat is magamhoz vennék.

Szerencsésnek mondhatom magam abból a szempontból, hogy a sportőrültek mekkájában, a Decathlonban dolgozom, így az utóbbi 3 hónapban közel százszor mentem el a saját márkás triatlon frissítések előtt. Természetesen nagyon sokat leteszteltem ez idő alatt, így született meg egy lista a kedvenc Aptonia termékeimről, amiket bátran ajánlok mindenkinek, aki hasonló cipőben jár. Ezekben a szeletekben fontos vitaminok találhatók (B6, B12, C és E vitamin), amik csökkentik a fáradtságot, idegességet, kiegyensúlyozottabbá, ellenállóbbá tesznek minket és hozzájárulnak a normál anyagcsere folyamatainkhoz is.

Egészséges nasik - Aptonia energiaszeletek szubjektív tippek

Tudatos, egészséges nassolás sportolás előtt

TOP Aptonia energiaszeletek

Most pedig jöjjenek a toplistás energiaszeletek. Elöljáróban annyit, hogy én az emberek azon csoportjába tartozom, akiknél szóba sem jöhet a gyümölcs, ha desszertről van szó, karamellás sajttortánál, nutellás palacsintánál, de legalábbis egy kis csokinál alább nem adom. Ezt a toplistát is az én ízlésem szerint állítottam össze, előtérbe kerültek az ilyen ízek, de azért a végén befigyel majd egy gyümölcsös szelet is.

Marcipán szelet

Az abszolút favorit számomra a marcipán szelet. 30-35% marcipánt tartalmaz, viszont érzetre teljesen megegyezik a Szamos marcipánrúddal (természetesen sokkal kevesebb cukor van benne). A maga 110 kalóriájával tökéletes választás akkor, ha nagyon lemerültek az elemeink. És tényleg, az egészséges marcipán mi, ha nem egy hiánypótló innováció!

Nugát szelet

Ha jártatok már Spanyolországban, akkor biztosan ettetek már turrónt, ami egy mandula-mogyoró-pisztácia-méz alkotta ragacsos fehér finomság. Az Aptonia nugát szelet pont ennek a klónja, azzal a különbséggel, hogy ezután nem kell, hogy bűntudatod legyen. Totális függőséget okoz!

Egészséges nassolás - Aptonia energiaszeletek

Szubjektív válogatás az Aptonia energiaszeletekből

Sós, mandulás szelet

Ha biciklizni megyek egy hosszabb túrára mindig a Snickersre emlékeztető sós, mandulás szeletet viszem magammal, mert a négy, korábban említett vitamin mellett nátriumot is tartalmaz, azaz sós. Üdítő a sok-sok édes cucc után, amit egy ilyen út alatt magunkba nyomunk. A Snickerses íz egyébként a datolyának és mandulának köszönhető, amiből bőven van ebben a kis szeletben.

 

Gyümölcsös szelet

 

A lista végén pedig itt az emlegetett gyümölcsös íz: a körte jelly. 50% gyümölcshúspépet tartalmaz, a gyümölcscukor pedig úgy megdob, mintha egy marék gumimacit toltál volna be. Sőt a jelly érzetre és állagra is hasonlít ehhez. A körtés nálam abszolút favorit, de elérhető még epres, áfonyás, narancsos ízekben is.

 

Ezeket a szeletek főleg sportoláshoz fejlesztették ki, de csináltam egy kis összehasonlítást amiből látszik, hogy mennyivel jobbat tesztek magatokkal, ha egy ilyet dobtok be egy szelet süti vagy csoki helyett, ha azonnali energiapótlásra vagy cukorra van szükségetek.

Egészséges nassolás sportolás előtt - Csoki helyett

A csoki helyett vannak egészségesebb alternatívák

Végezetül jöjjön egy pár valódi energiabomba ínyenceknek, sportolás előttre.

 

Csokis-mogyorós puding

 

Hihetetlen, de fedezi egy napi fehérje, magnézium, kalcium, cink, B1, B6 és C-vitamin szükségletünket. Viszont tényleg brutál tömény, 400 kalória van egy adagban. Én reggelire ettem, konkrétan olyan volt, mintha olvadt brownie-t kanalaztam volna. De aztán beütött és megjött a szupererő, ami kb 13:00-ig kitartott. Még úgy is, hogy közben futottam egy nagyot.

Edzés előtt fél órával kell megenni, nagyon könnyen emészthető, elkészítése pedig egyszerűbb, mint egy teának, hiszen csak vizet kell forralni és elkeverni a pudingporral. Én még kókuszchipset is tettem rá és elég bejövős kombó lett!

Energiasüti

Erre nagyon kíváncsi voltam, mert imádom a muffinokat, ez pedig kifejezetten azoknak  készült, akik sportolás előtt szeretnék feltölteni energiaraktárukat. Edzés előtt másfél órával tanácsos fogyasztani, szerintem azért mert nagyon masszív kis sütiről van szó. Energiatartalmát tekintve 3 db 400 kalória, illetve ugyanazon vitaminok vannak benne, mint a pudingban. Csak egy fokkal bonyolultabb az elkészítése, de még mindig nem annyira, hogy ne menne gyakorlatlan háziasszonyoknak: a forró vízzel elkevert masszát muffinsütőbe kell önteni (1 zacskóból 3 süti jön ki), 11 percig kell sütni egy 180 fokra előmelegített sütőben és már kész is. Nekem az állaga miatt jobban bejött a puding, viszont az erdei gyümölcsös sütit is el tudom képzelni egy hosszú futás előtti reggeliként. Bár 3 darabot megenni ebből – na, ez az igazi kihívás!

Egészséges muffin

Egészséges muffin sportolás előtt

Ti melyiket kóstolnátok meg? 

A tippeket Fejes Dóra, triatlonos, futó osztotta meg. Dóri a Decathlon online sportmenedzsere, személyesen a budaörsi áruházban beszélgethettek vele.

Sporttanácsadó munkatársaink

Sporttanácsadó munkatársaink

Észrevételed, kérdésed van?

Csapatunkat hobbi és intenzív szinten sportolók is alkotják. Így mi is átéltük, milyen kezdőnek lenni egy teljesen új mozgásforma kipróbálásakor, vagy új célokat kitűzve rendszeres sportolókká válni. Nyugodt szívvel írj nekünk, hiszen egy cipőben járunk​!​