Gyógytorna 1.-0 Rehabilitáció

Nem mindig úgy történnek a dolgok, ahogy mi szeretnénk, és pillanatok kérdése lehet egy egész szezon elbukása. Nehéz a felállás és újra el kell indulni. Olyan ez, mint egy érzelmi hullámvasút, ezért íródnak ezek a sorok. Hogyan lehet visszatérni a sporthoz szalagszakadás után, milyen a rehabilitáció folyamata, hogyan néz ki a gyógytorna? Elmondom, velem hogy történt.

 

Gyógytorna, rehabilitáció szalagszakadás után - Csak pozitívan!

jó is, ha az ember lánya mindenhez pozitívan áll hozzá! 🙂

Szalagszakadás és gipszlevétel után is van élet. Nem mondom, hogy vígan és dalolva szaladtam be a kórház udvarára, ahol nyilván eltévedtünk, megint. Ez amolyan megszokott nálunk, hogy amit elsőre megtalálunk, olyan nincs. Időpontkérés után nagyon megörültem, aludni sem bírtam, annyira izgultam, végre elindítanak. Meg le kell venni végre azt a térdrögzítőt.

Eljött a nagy nap, és mit ne mondjak, rettegtem, mi az a térdgép meg áram, amit susogott Eszter a fülembe. Feltett arra a kütyüre, ami a térdem hajtogatására szolgált, 71 fok volt első ízben. Előtte átpakolta a térdem valami más helyzetbe, ekkor még nem tudtam, mi folyik ott. Rájöttem, ez egy csalóka dolog, mert magamtól a lábamat szerintem 50 fokig sem tudtam felemelni. De aztán egy kis árammal segítettek ezen, amit a doki szelektív ingeráramként emlegetett. Nos, ennyiben ki is merült az első találka.

Gyógytorna, rehabilitáció szalagszakadás után

Kis szellőztetés …. és első szárnypróbálgatások!

Soká lesz még ebből futás

Eljött egy újabb alkalom, ahol Eszter elkezdett össze-vissza gyúrni. Megnézte a járásom, meddig megy a hajlítás, mi a csudáért áll így a térdem, ahogy áll. Merthogy olyan szerencsétlen helyzetben rögzült a gipszben, ami nincs is, így manuálisan kellett segíteni rajta utólag.

Izomláz hegyek és teljesen be voltam feszülve, ez jellemezte az első hetet. Ahogy lazultak az inak, meg a szalagok, úgy egyre inkább stresszeltem, hogy elesek vagy bármi történik velem. Nem mertem járni, használni a lábam. A csípőm teljesen befeszült és mindent derékból csináltam. Erre voltak jók az ott tanult gyakorlatok. Rengeteg segédeszközzel találkoztam:gumiszalag, labda  és egyéb ismerős dolgok az áruházból. Nagyon szuper, gondoltam, nem lesz itt gond csak gyakorolnom kell. Úgyhogy ellestem néhány trükköt, amivel fel lehet gyorsítani a felépülésem.  Súgok: minden, ami jó a pilateshez teljesen tökéletes a gyógytornához is.

Gyógytorna, rehabilitáció szalagszakadás után - Csak pozitívan!

Kezdetek

Aztán egyik pillanatról a másikra megtörtént a csoda!

Igen! Kezemben a kulcs! Séta, sok-sok séta! Gyorsan beszereztem egy fantasztikus gyaloglócipőt. Igenis, mennem kell ahhoz, hogy tudjak majd futni és végre visszatérjek. Olyan izgalmas, gondoltam, és máris infóztam kedvenc gyógytornászomat, hogy mikor szaladhatok az usziba meg a gyúrós terembe… Azt mondta, sokat masszírozgassam, így hát be is szereztem egy olyan masszázslabdát, amivel minden nap átnyomkodtam a letapadt dolgokat.

Nos, ezután megtörték a lelkesedésemet! “Lassíts”, mondta, én meg álltam bambán… -“De miért? Most tanultam meg menni… “De igen”, mondta, mivel nem tudom még rendesen felemelni se a lábam, a hajlítás meg még viccesebb. Jó, nyilván finoman, nőiesen, de közölte, hogy felejtsem el, hogy én itt ugrálni fogok még egy jó darabig.

Vicces, nem vicces, mindig az jön, amire nem készülsz… Tartsatok velem, mert folytatás következik. Addig is, mindenkinek kitartás! A baj hamar megtörténik, a sztorik pedig csak úgy lesznek szép emlékek, ha azzá tesszük! Sose féljünk segítséget kérni, mert mindenre van megoldás, és biztos, hogy rengetegen vagyunk, akik hasonló cipőben járunk!

Sersinger Csilla

Sersinger Csilla

„Csilla vagyok. Kutyamán. Három gyerekkel is arconpörgök. Akarsz te is arconpörögni?” Kicsi jellemzésem egy szívbéli embertől. Igen, ez vagyok én,... Még több

Észrevételed, kérdésed van?

Csapatunkat hobbi és intenzív szinten sportolók is alkotják. Így mi is átéltük, milyen kezdőnek lenni egy teljesen új mozgásforma kipróbálásakor, vagy új célokat kitűzve rendszeres sportolókká válni. Nyugodt szívvel írj nekünk, hiszen egy cipőben járunk​!​