Vinnay Patrícia összes bejegyzése

Vinnay Patrícia

Lovaglás

Az életemnek célt és igazi értelmet adó, abszolút „flow” érzést a nyeregben és a lovak mellett találtam meg. Frissen érettségizett, a pályaválasztás küszöbén álló budapesti fiatalként viszonylag szokatlan dolog szembesülni azzal, hogy egy igen erős gimnáziumból kikerülve a slágerszakok, a „kikövezett út” és egy sokat ígérő, ám mégis konfekcióélet helyett a lelkem inkább egy sokkal nehezebb utat szeretne választani. Állatok mellett, távol addigi otthonomtól…

Hallgattam rá… Elhagytam a fővárost és egy vidéki lovasiskola kollégiumába költöztem, ahol húsz évesen újrakezdtem mindent.
Tartottam a lovaktól és hülyén állt a kezemben a vasvilla. Viszont mindennél jobban AKARTAM. A szobámba zárkózva bújtam a lótémájú könyveket és tudtam, hogy jól döntöttem. Persze megkérdezték, hogy mit is keresek itt tulajdonképpen. Ha ember egy ilyen környezetben ugrik neki az egyetemnek, eleinte nem biztos, hogy köztiszteletnek fog örvendeni. Ha azt mondom kemény volt, semmit nem mondtam…

Azóta eltelt közel tíz év, tele tanulással, munkával, tapasztalatszerzéssel, minden létező lovas munkakörben. Hosszú, göröngyös út vezetett el nagy szerelmemig, a díjugratásig. Ma már, diplomával, és öt lovas végzettséggel a hátam mögött, regisztrált díjugrató edzőként a világ is másképp fest… Látom, mi minden van mögöttem, és azt is, milyen rengeteg tanulnivaló vár még rám. Saját magamon érzékelem, hogy ahhoz is hosszú évek tapasztalatára van szükség, hogy az ember egy reális önképpel rendelkezzen. Amit ma a cégnél csinálok, az a szakmámnak, és a kereskedelemnek egy igen szűk keresztmetszete, melyben igyekszem minél inkább kiteljesedni.

Szabadidőmben rengeteget olvasok, és írok, valamint saját lovam mellett szeretek felülni fiatal lovakra, általuk igyekszem folyamatosan képezni magam. Megszerzett jó és rossz tapasztalataim egyetlen percét sem cserélném el, hálás vagyok mindenkinek, aki ehhez bármikor bármit is hozzátett. Személyesen a győri áruházban találkozhattok velem.

Segíts magadon! – Amikor a segédszár valóban segítség

Nemsokkal ezelőttig meg voltam győződve róla, hogy mindenféle segédszár az ördög találmánya, és főleg azok használják, akik nem tudnak lovagolni. Rosszul voltam, ha megláttam valakinek a kezében, aki nem profi lovas, és úgy egyébként határozottan megvolt a véleményem róla. Párom négy évvel ezelőtt tett weyrothert először az egyik csikómra, én akkor el is döntöttem, hogy utálok ilyennel lovagolni, és azóta sem használtam. Mostanáig.

Tovább olvasok

Bárány a farkasok között – Fouganzában a díjugrató pályán

A Fouganza arculatváltása során egyre inkább megmutatja, hogy tud olyan letisztult, ízléses és szép felszereléseket is gyártani, melyeket korábban nem is gondoltunk volna. Én már három éve elkezdtem használni őket a versenyeken, és egyre többet látok belőlük másoknál is. Mára majdnem mindenünk Fouganza. És, hogy melyek azok a termékek, amiket egy versenyzőnek is jószívvel ajánlanék? Mutatom!

Tovább olvasok

Ezt tanultam és tanulom, amióta díjugrató lovas vagyok

Április közepén megrendezésre került az első Amatőr Nagydíj Bábolnán, és voltam olyan szerencsés, hogy részt vehettem rajta. Külön öröm, hogy sikerült is mindjárt az ötödik helyen végezni. Ennek kapcsán a melegítőben eltöltött jelentős mennyiségű idő alatt a fejemben megszületett gondolatokat olvashatjátok most. Mert nem kevés dolgot megtanultam ez alatt a négy év alatt, amióta hivatalos díjugrató versenyeken veszek részt. És afelől sincs kétségem, hogy még sokszor ennyit fogok tanulni a jövőben.

Tovább olvasok

Blogíró-olvasó találkozó & Fouganza tesztnap – Április 29. Győrújbarát – Százszorszép Lovasközpont

Szereted olvasni a blogot? Szimpatikus számodra a Fouganza márka? Tesztelnéd igényesebb termékeinket egy jó hangulatú közös edzés keretein belül? Akkor Téged is várunk a 2018-as blogíró-olvasó találkozóra, melyet idén egy kis családias Fouganza tesztnap keretein belül rendezünk meg.

Tovább olvasok

A szabadtéri szezon első vágtaugrásai – Tavaszi tippek

Néhány nappal ezelőtt végre beköszöntött a várva várt napsütéses tavaszi idő. Ilyenkor mi, lovasok is bezsongunk, hiszen végre kiszabadulunk a fagy – hideg – sötét – használhatatlan talaj/zsúfolásig telt fedeles – korlátai közül, és végre megint lehet sok mindent, amit télen nem nagyon sikerült összehozni. Boldogok vagyunk, hogy nem kell vödörből itatni, és végre ugrani is lehet kint a szabad ég alatt. Összegyűjtöttem néhány hasznos tavaszi tippet, melyek megkönnyítik az átállást téliből nyári üzemmódba.

Tovább olvasok

Az igazi kaland ötven felett kezdődik! – Két éves a Fouganza blog!

Mire kettőt pislantottam, ez a nap is eljött: két éve írom ez a blogot, Te pedig éppen az ötvenedik cikkemet olvasod. Ha még mindig itt vagy, köszönöm! 🙂 Najó, viccet félretéve, jöjjön egy kis szösszenet a blogról, az elmúlt két évről, a jövőről, a miértekről, hogyanokról, hogyan nemekről, rólam, és azokról a fantasztikus dolgokról, amikért már eddig is megérte.

Tovább olvasok

Minél drágább, annál jobb? – Tények, és tévhitek a kobakokról

Előrebocsátom, ez a cikk már nagyon-nagyon érik bennem egy ideje. Nélkülözhetetlen, életet védő felszerelésünk, a kobak. Pontosan ezért él annyi tévhit róla. Az árak a lehető legszélesebb skálán mozognak, a nevetségesen olcsótól az irreálisan drágáig. Sokan a legdrágább márkákra esküsznek. Beszéljünk a kobakokról!

Tovább olvasok

Mit vegyek fel, hogy ne fagyjak szét? – Túlélőtippek téli lovazáshoz

Az egyik lovas csoportban valaki feltett egy kérdést arra vonatkozóan, hogy ki hogyan vészeli át a fagyos heteket-hónapokat ruha, lábbeli, és kiegészítőügyileg. Záporoztak a kommentek, nekem pedig annyi minden jutott kapásból eszembe, hogy végül úgy döntöttem, egy cikk formájában talán többekhez eljuthat.

Tovább olvasok