Koncz Andrea összes bejegyzése

Magán: Koncz Andrea

Agility

Koncz Andreának hívnak, 32. éves vagyok, 2 gyerkőc és 4 kutya anyukája.

Amióta az eszemet tudom mindig érdekeltek a sportok és mindig nagyon vártam az edzéseket suli után. Volt azonban egy dolog az életemben ami még az edzésnél is jobban lázba hozott: egy kutyus, Ábriska. Bár még csak 8 éves voltam, mégis szívvel-lélekkel gondoskodtam róla, hiszen ez volt “anya” feltétele, hogy maradhasson. Nagyon sok bolondos dologra megtanítottam: átugrotta a templomkert előtti padokat, megkülönböztette a játékait és nem utolsó sorban ha zsepit kértem, akkor boldogan hozta. Ekkor már tudtam hogy ez számomra egy életforma lesz.

Az AGILITY Dog nem csak egy sport, hanem egy olyan szabadidős tevékenység, amely képes az egész családot a természetbe kicsalogatni, eldobni azokat a bizonyos kütyüket, vagy egy pár órát eltölteni a négylábú szőrös kedvencekkel a pályán.

És higgyétek el, ebben a hobbiban, vagy ha úgy tetszik sportban -mert igen magas szinten is lehet ezt űzni- nem lehet csalódni!

Májustól szülési szabadságon vagyok, mert szeptemberben születik meg harmadik gyermekem, de amint időm engedi bejelentkezem 1-1 rövid szösszenettel.

Vigyázat élősködők…!

Itt a tavasz és sokan úgy vagyunk ezzelo az évszakkal, hogy amint kisüt a nap, rögtön késztetést érzünk a szabadban való mozgásra és a kirándulásra.
Fontos azonban a kutyákat tekintve résen lenni és nem megfeledkezni a kullancsok és bolhák elleni védelemről.

Tovább olvasok