Kutyával a Magas -Tátrában 2. – Találkozás a Tátrával

Idén nyáron - életemben először - volt szerencsém a Magas-Tátrában túrázni, eltölteni ott egy fantasztikus hetet. Természetesen magammal vittem két kutyámat is (a négyből), ami feldobta az egész csapat hangulatát, és nem kevés kihívás elé állított minket. Megérkezésünk is tartogatott új élményeket, először látni kétezres csúcsokat felejthetetlen emlék marad.

Nyaralásunk a Tátrába hetek óta izgalomban tartott, terveztem, listákat írtam, majd becsomagoltam – amit az első részben részleteztem is. Nagyon rég volt már, hogy igazi vakációban lett volna részem, külföldi túrán pedig még sosem jártam!

Menjünk már…!

Reggel 8-kor terveztünk elindulni, de fél hatkor már kipattantak a szemeim… Kapkodás nélkül telt a reggel és fél órával hamarabb bepakoltam, mint terveztük. Párom, Ati, még a reggeli teáját szürcsölgette, mikor én már a két kutyát is a ketrecbe pattintottam. Finoman utalt rá, hogy túl hamar elkészülünk, és a gondjainkra bízott barátunkat, Lacit mi fogjuk felébreszteni, de rájött, hogy a racionalitásom már rég elveszett. Hagyta, hogy pakolásszak, és csak akkor állított le finoman, mikor a jégakkukat kezdtem kivenni a fagyóból. Nem kevés csomagunk volt, de meglepően hamar elfoglalták helyüket a Doblóban.

Ebbe az autóba minden belefér

A hosszú úton vagy a gyorson?

Tanakodtunk egy darabig, hogy a két útvonal közül melyiket szeressük, és végül a szerpentines rövidebb nyert: mi minél előbb akartunk hegyeket látni! Társaságunk többi tagja a Miskolc-Kassa útvonalon haladt végig autópályán, mi Salgótarján felé vettük az irányt, Rimaszombat felé – miután Lacit egy autópálya pihenőben áttelepítettük a másik autóba. Pont az egyik hőhullám napján sikerült indulni, még a klíma sem tudta komfortosan tartani a kocsit. A kutyákat mindig ketrecben utaztatom, most viszont nyakig voltunk pakolva, nekik sem jutott olyan légmozgás. Megálltunk többször itatni, de ha melegük van, indokolatlanul sokat isznak – azzal akarják hűteni magukat. Nekik sem esett jól az út, és hát bőven volt mozgáshiányuk is. Bár pályán mentünk Salgótarjánig, mire a határhoz értünk, már én is meghasonlottam, fájt a hátam, elgémberedtem, melegem volt, biztos, hogy a kutyáim sem voltak boldogok. Csakhogy amint átértünk, már érdekessé vált minden, elkezdtek felbukkanni az első dombok, a Tátra lassan kirajzolódik…!

Az első szimpatikus csúcs, még az Alacsony-Tátrában

Szürreális élmények a hegyek között

A Tátra lábához érve először megállapítottuk, hogy „ez olyan, mint a Mecsek”, aztán „na jó, ez már inkább Mátra”. Majd ahogy jöttek a fenyvesek és a szerpentin bevezetett minket a hegyek gyomrába, már leginkább az Alpokra emlékeztetett mindkettőnket. És miért szürreális? Mert a fák közül előbukkanó kicsiny falvak nem azok a muskátlis, osztrák faházikók voltak, hanem szakadt bányászfalvak. Omladozó vályogfalak, kopott bádogtetős templom, és minden nagyobb kanyarban bontották el a hegyet szikláról sziklára. Dömperek hordták el a köveket, az út mentén gyerekek kínálgatták a szedret meg a gombát… Mintha egy eldugottabb borsodi tájon lennénk. Kicsit szomorú volt ezt látni, de a gombák látványa felvillanyozott: hát van itt is vargánya!

Végre, előttünk a Magas-Tátra!

Délután 5-re értünk Poprádra, a szállásunk szép tiszta, egész tágas, és jól felszerelt. A szállásadó kedves volt, előzékeny. Megmondta azt is, hogy hol tudok kutyát eregetni, így az első utunk oda vezetett. Hogy ne legyen egyszerű az este, az egész nap szomjazó (hja, csak fejenként öt litert ittak…) jószágaim az első pocsolyába belefeküdtek. Mivel hetek óta nem eshetett itt sem, ez egy erősen szagló, sűrű, fekete iszapréteget eredményezett Pogo kutyámon… Azzal az ígérettel hagytuk ott a szállásadónkat nem egész tíz perce, hogy nem koszoljuk össze a szobát, nem voltam boldog. Szerencsére Ati is leleményes ember, kiszúrta a közeli patakot, ami bár néhány kilométerre és egy vasúti sínnel odébb volt, alkalmas volt arra, hogy megfürdessük a szörnyeket. Így már csak vizesek voltak, büdösek nem.

Ezzel a látvánnyal nem tudtunk betelni!

Holnap vár a Nagyszalóki csúcs!

Vacsora közben (amíg Belzebúb fekete fattyai a ketrecben száradtak) online megbeszéltük a csapattal a holnapi programot, a 2445 méteres Slavkovsky (Nagyszalóki) csúcsot másszuk meg. 10 km körüli táv, 950 m szint, nem tűnt aggasztónak- bemelegítésnek pont jó! Egy bolognaival később már mind a négyen az igazak álmát aludtuk.

Folytatása következik!

Gulyás Viktória

Gulyás Viktória

Kutyatenyésztő család leszármazottja vagyok, kiállításokon szocializálódtam és valószínűleg a morgás és vicsorgás is előbb ment, mint a beszéd. Az első “igazi”... Még több

Észrevételed, kérdésed van?

Csapatunkat hobbi és intenzív szinten sportolók is alkotják. Így mi is átéltük, milyen kezdőnek lenni egy teljesen új mozgásforma kipróbálásakor, vagy új célokat kitűzve rendszeres sportolókká válni. Nyugodt szívvel írj nekünk, hiszen egy cipőben járunk​!​