Spartathlon 2019 – Versenybeszámoló

2019. szeptember 27., 4 óra 45 perc, megcsörren a telefonom ébresztője. Jelzi, hogy itt az ideje felkelni és nekivágni a nagy „útnak”. Annak az útnak, amit annyiszor végigjártam már gondolatban. De fejben végigjárni és megélni, az nem ugyanaz, nagyon nem! Ott vagyok, már csak 2 óra van a rajtig, mégis még mindig hihetetlennek tűnik, hogy részese lehetek annak, amiről sokáig csak álmodoztam.

Az indulás előtti órákban…

Viszonylag könnyen kelek, és az alvás is egész jól ment ahhoz képest, hogy verseny előtti éjszakáról volt szó. Szokásos reggeli magnézium, C-vitamin, kis mosdás és irány az étterem, mert azért enni kellene valami emberit is – másfél napig úgy sem nagyon fogok „normálisan” étkezni. 🙂 Ahhoz képest, hogy még csak reggel 5 óra van, már elég nagy a mozgás a szállodai étteremben, jó látni a sok izgatott arcot – van, aki koncentráltabb, van, aki lazának tűnik. Egy  biztos, mindenki nagyon indulna már. Én is csak 2-3 kis szelet lekváros kuglófot eszem, gyümölcslé mellé és természetesen a finom kávé. És már megyünk is vissza a szobába felvenni a verseny felszerelést. Alaposan bekenem magam, hogy az esetleges dörzsölődés ne zavarjon majd, és átgondolom még egyszer, hogy minden nálam legyen. Aztán kipakolunk a bérelt autónkba, hisz a következő éjszaka biztosan a verseny közben ér bennünk, utána pedig egyet Spártába fogunk aludni.

Rajt az Akropolisztól

Elértünk az Akropoliszhoz, olyan mesebelinek tűnik, hogy itt vagyok én is, mint versenyző. Sok képet láttam már a helyszínről, de azért így sokkal lenyűgözőbb az egész. Körülnézek és látom, hogy készen áll mindenki, most még nem tudni, ki fog végigérni ezen a nehéz és kiszámíthatatlan úton. Általában csak az indulók fele, persze most még mindenki biztos magában, de ezt máshogy nem is lehetne elkezdeni! Elbúcsúzom a feleségemtől, aki ezen a másfél napon is ott lesz mellettem, mint mindig, csak most egész másként! Aztán 7 óra lesz és elrajtolunk. Érdekes érzés: ami eddig hihetetlennek tűnt, hirtelen olyan természetessé válik. Tudom, mi a „dolgom”, teszem és kész! Nincsenek kérdések, nincsenek kételyek, csinálom, amire olyan sokat készültem.

A magyar csapat a Spartathlonon

A magyar csapat a Spartathlonon

A frissítés

Frissítésnek első számú terv, hogy egyik fél órában 1 gél+víz, aztán a másikban 3-4 dl kóla. Amíg ezt tolerálja a gyomrom, ez lesz. „B” tervnek pedig marad a versenyasztalon kirakott frissítő. Mivel 40 km-nél van az első találkozási pont, aztán meg 80 km-nél, ezért az első 8 órára szánt kaját viszem magammal. Nem akarok túl sok terhet hárítani a páromra, így is óriási dolog, hogy idegenben egyedül végigkísér a versenyen! 2 db fél literes kulacsot viszek magammal, az egyikben mindig víz, a másikban kóla, ha látom, hogy fogytán van, megállok a frissítőpontnál és töltöm. De vannak olyan pontok is, ahol csak egyszerűen tovább futottam. Óránként még 1 g sót, 2 g BCAA-t veszek be mindig, 3 óránként pedig káliumot.

Sokat haladunk forgalomban, rengeteg az autó, de nem zavar. Mint ahogy semmi más sem. Teljesen kizárom a külvilágot, mindent látok és megélek, de mégis mintha egy burokban futnék. Érdekes érzés, még nem éreztem ilyet. Az első pontra 4 órával számoltam (40 km), 3 óra 55 percnél ott is vagyok. Bevizezem a hűsítő sálam és a nyakam köré tekerem. Ugyanezt teszem a tarkóvédős sapkámmal is. Aztán megyek tovább ugyanazzal az elszántsággal. A 80 km-es találkozási ponttal 8 órával számoltam, 7 óra 55 percnél érkezem meg. Megint vizezés és most már rakom a jeget is a ruhámba: karomhoz, ágyékomhoz, zoknimba. Aztán átveszem a következő 8 órányi frissítőmet a kedvesemtől. Megiszom egy red bullt, a déli kávé helyett, és folytatom az utam.

Spartathlon versenybeszámoló

Van, ahol elég nagy a forgalom…

Kell egy sör…

Aztán iszonyúan megkívánok egy sört, 34 fokot mutat a  hőmérő, lehet ezért, de kell nekem és kész. 🙂 Szólok is Noéminek, hogy 93 km-hez szerezzen nekem hideg sört. És természetesen szerez is – még soha nem esett ilyen jól! A felét megiszom, a másik felét meg a következő ponton. Imádom az egész környezetet, lehet az gyárvárosi rész, tengerpart, külváros, gyümölcsösök. Minden tetszik és mindent szeretek. 100 km-hez 10 óra 8 perc futás után érkezem, picit előbb, mint terveztem, de mivel minden rendben velem, nem aggódom, inkább örülök annak, hogy még mindig élvezem a futást! A frissítésem működik, a lábaim ugyan fájnak, de abszolút jó tempóban teszik a dolgukat még mindig. 🙂 Mikor picit sötétedik már, elkérem a fejlámpám, de plusz ruhára még mindig nincs szükség.

Éjszaka – a klasszikus hegyi szakasz

Nagyon sok az emelkedő, sokkal több, mint amire számítottam, de egész jó tempóban tudok ott is haladni. 160 km-hez 17 óra 32 perc futás után érkezem meg, hihetetlen, de még mindig erősnek érzem magam. Sötét van már, és most kezdődik a klasszikus hegyi szakasz. Fel is veszem a szélkabátom és nekivágok a mászásnak. Nagyon kell figyelni, mert szikladarabok gördülnek a lábunk alatt, és könnyen sérülés lehetne egyetlen rossz lépésből. De aztán felértem, ahol azonnal rám terítettek egy pokrócot, jól is esett, mert azért fent hűvös volt. Leültem picit, ittam egy forró teát és elindultam lefele. Most még inkább kellett figyelni, mert azért a lejtőn visszatartani magunkat 18 óra futás után nem olyan egyszerű és fájdalommentes… 🙂 De ezt az akadályt is vettem, és mivel picit üresnek éreztem a gyomrom, a versenyen először szilárd kaját vettem magamhoz: egy szelet pirító, egy forró kávé, így futottam tovább.

Sötétben a Spartathlon versenyen

Este kellett a fejlámpa, a hegymenet előtt pedig szélkabát is.

Ahogy leértünk a hegyről, éreztem, hogy nagyon vizes a pólóm a szélkabát alatt, ezért a következő ponton kabát, póló le és egy hosszú póló fel. Aztán az éjszaka egy ponton még ettem 2 db főtt krumplit és ittam kávét. De a maradék 25 órában a tervezett frissítővel sikerült mennem! Azt hittem, már megúszom az álmosságot, de reggel 6 óra körül még is csak lecsapott rám. 🙂 Ködös, hideg reggel volt, de akkor már 200 km-nél jártam és ezért eszem ágában sem volt aludni egy picit sem. Hideg vízzel mostam az arcom a pontokon és koncentráltam a végső célra!

Egy lépés séta sem volt

24 óra futás után 209 km-nél jártam. Nehéz pillanatok következnek, azt tudtam, de biztos voltam magamban, és ez olyan erőt indított el bennem, amiről idáig nem tudtam. Azt tudtam, hogy létezik ez, másokban már el is indult, hisz olvastam róla sokat, de hogy én is birtokában vagyok, az csak most derült ki számomra! Kemény emelkedős 20 km-es szakasz következett, de futásra tudtam magam bírni végig. Nem volt egy lépés séta sem, kivéve ahol az emelkedő megkívánta.

Eljött a bűvös frissítőpont, a „benzinkút” 236 km-nél. Az utolsó 10 km-t kezdtem meg. Mindent kipakoltam a zsákomból: ruhák, tartalékelem, kulacsok, csak egy üveg isoval vágtam neki ennek a fájdalmas, de nagyszerű 10 km-nek! Aztán 2,5 km-rel a cél előtt már vártak a helyi gyerekek, biciklivel kísértek el Spárta főteréig. Ott visszafordultak, nyilván a következő versenyzőért. Akkor pedig futva csatlakozott hozzám vagy 20-25 kisebb-nagyobb fiatal. A szoborig vezető úton rengeteg ember tapsolt, éljenzett, hihetetlenül nagyszerű érzés volt ez! Aztán megpillantottam a párom, láttam az arcán a büszkeséget, örömöt, meghatódottságot. Kaptam a hátamra egy magyar zászlót és azzal járultam Leonidas király lába elé.

Spartathlon versenybeszámoló

Az utolsó kilométereken a helyi fiatalok kísértek végig

Az álom teljesült…

Ami évekig álom volt és elérhetetlennek tűnt számomra, az most ott volt tőlem egy karnyújtásnyira. Lassan felsétáltam a lépcsőn, megérintettem a szobor lábát és ráhajtottam a fejem. Annyit mondtam neki: MEGÉRKEZTEM! Büszke Magyarként teljesítettem a magam harcát! 377 indulóból 197-en fejeztük be a versenyt, és ebből én a 12.-ént értem célba. 28 óra 18 percet töltöttem futással. Soha nem futottam még ennyit. 246 km 3200 m szintemelkedéssel. És most itt vagyok. Megkapom a fejemre az olajág koszorút, átveszem az emlékplakettet. Közös fotó a szervezővel és a polgármesterrel. Soha nem éreztem még ennyire „bajnoknak” magamat!

Spartathlon versenybeszámoló

Közös fotó a szervezővel és a polgármesterrel

Nehéz és hosszú út ez. Nem csak maga a verseny, de a felkészülés is, sőt talán az inkább! De egy percét sem bánom, olyan dolgot kaptam ezáltal az élettől ismét, amit más körülmények között soha nem kaptam volna meg! Ezért az érzésért érdemes küzdeni! Ez nem egy végső állomás volt, sokkal inkább egy olyan erős pontja az életemnek, ami kelleni fog a hátralévő „utam” során!

Az ultrafutásról szóló írásokat Borbás Tibor Szabolcs, ultrafutó osztja meg velünk, aki a 2019-es Spartathlon verseny sikeres teljesítője, 12. helyen, büszke magyarként futott be a célba!

Decathlon sportközösség

Decathlon sportközösség

Észrevételed, kérdésed van?

Csapatunkat hobbi és intenzív szinten sportolók is alkotják. Így mi is átéltük, milyen kezdőnek lenni egy teljesen új mozgásforma kipróbálásakor, vagy új célokat kitűzve rendszeres sportolókká válni. Nyugodt szívvel írj nekünk, hiszen egy cipőben járunk​!​