Kutyával a Mátrában 2/2: Parádfürdő, Ilona vízesés

Pünkösdi kutyás túrázós hosszúhétvégénk Mátrafüreden kezdődött, és Parádfürdőn ért véget. Jó pár kilométerrel, vagy másfél kiló vargányával és rengeteg élménnyel lettünk gazdagabbak.

Beszámolóm elején elmeséltem, hogyan éltük meg a Decathlon Mátra túrát. Onnan Sirokra mentünk, hogy még egy napot túrázzunk, majd utolsó napunkon a szállást elhagyva Parádfürdő felé indultunk.

Ember tervez…

Úgy matekoztunk, hogy a szállás elhagyása után még tudunk egy rövidebbet túrázni valahol a közelben (spoiler alert: nem sikerült, mármint rövidet). Mivel sokan ajánlották, gondoltuk megnézzük az Ilona-vízesést. Ez az ország legmagasabb vízesése, és sok jelzés indul a környékéről, tudunk egy 10 km körüli karikát sétálni arrafelé. Bezsuppoltuk hát a kutyákat és ingóságainkat a kocsiba és áthajtottunk Parádfürdőre. A városka ügyesen használja ki természeti adottságait, kellemes környezet sok szálláslehetőséggel, no és persze fürdőkkel. A túraút elején sikerült árnyas helyen parkolnunk, közvetlenül büfés bódék mellé, ami a túra utáni megérdemelt ebéddel kecsegtett. Ám a hosszúhétvége, a népszerű túracélpont és a gombák ismét borították a terveket…

“No de hova megy ennyi autó?”

Betonos úton vitt a jel, az autótól alig 5 km-re lévő vízesésig. Nem a kedvencem, de éltünk már meg ilyet, kutyák láb mellé, és sétáltunk előre. Parádfürdő úgy látszik népszerű táborozó hely is, sok gyerektábor mellett mentünk el, és mikor a sokadik autó ment el az egysávos (túra)úton, arra kezdtünk gyanakodni, hogy talán most kezdődik/ér véget egy ilyen tábor és viszik a gyerekeket. Pár kilométerrel odébb rájöttünk, hogy más a helyzet. Mivel gyakorlatilag a vízesés előtti utolsó kilométerekig bevezet az út, ezért az emberek 99%-a autóval túrázott… A betonút végével a lankásabb füves részek tele voltak autókkal, hogy lehetőleg csak egy-két ezer métert kelljen megtenniük az erdőben. Beljebb aztán már igazira fordult a világ, széles, jól kijárt, de határozottan túraút várt minket. Még a bakancsokban is csúszkáltunk kissé, nedves volt a levegő, és szépen csobogott a patak az út mellett, kissé sáros volt a talaj. Meg is lepődtünk, mikor láttuk, hogy csattogós papucsban járnak előttünk – érthetően kevés sikerélménnyel. Előretörtünk, másztunk felfelé vadregényes, gyökerekkel átszőtt dombon, többször átkeltünk a patakon, mire megleltük a vízesést.

10 méter magasról zubog le a patak

Ahogy egy vízeséshez illik, párás, hangos pontra értünk. Kicsit várnunk kellett egy fotóig, de szépen kivárta mindenki a sorát. Gyerekek, nyugdíjasok, a könnyű megközelíthetőségnek hála nagy volt a tömeg, bár azóta sem tudom a gyökerekkel szabdalt csúszós dombon hogy tudtak feljönni csattogós papucsban. 🙂

Kicsit elkanyarodtunk…

Egyikünk számára sem ezt jelenti a túrázás, bár szépnek szép a vízesés és ha már itt vagyunk meglátogatjuk. Szüksége volt viszont lelki békénknek igazi erdőre, jelzésekre és dzsindzsára, no meg tisztes szintemelkedésre, így tettünk még egy kanyart. Ahogy az sejthető volt, nem csak Sirok és környéke bővelkedett esőben és gombában, hanem Parádfürdő is… A tegnapi gombászóláz pedig nem hagyott alább egyikünkben sem, így Pogó kutyám nagy bánatára megint azon kaptuk magunkat, hogy az ösvényről letérve az avart kutatjuk.

Gombák, gombák és gombák…

Ismét sikerrel jártunk, szép vargányákat fogtunk, és persze mire észbe kaptunk, elment az idő… Ennyit arról, hogy rövidet megyünk! Megacéloztuk magunkat és elindultunk az eltervezett úton. Itt már sikerült szintet belevinnünk, a tempót is behoztuk, és végül a tervezett 10-ből 14 km lett. Újból vérszegénység határáig csíptek a szúnyogok, és a táskánk ahelyett, hogy ürült volna, csak nőtt a gombáktól, de totál megérte 🙂

Győzelmi lángos és palóc sör

Ahogyan azt megálmodtuk, célba érésünket lángossal ünnepeltük meg – és egy csokis palacsintával. Kézműves sörökből is mazsoláztunk, majd végre hazaindultunk. Négy órás út várt Pécsig, izzadtan, fáradtan – de legalább jóllakottan.

A Mátrával is az a gond, mint a többi szép hegységgel itt nálunk: nem lehet egy-két nap alatt megnézni mindent, amit szeretnénk. Sajnálom, hogy ilyen rövid időnk volt, de biztos, hogy szakítunk majd még többet is, legközelebb.

Gulyás Viktória

Gulyás Viktória

Kutyatenyésztő család leszármazottja vagyok, kiállításokon szocializálódtam és valószínűleg a morgás és vicsorgás is előbb ment, mint a beszéd. Az első “igazi”... Még több

Észrevételed, kérdésed van?

Csapatunkat hobbi és intenzív szinten sportolók is alkotják. Így mi is átéltük, milyen kezdőnek lenni egy teljesen új mozgásforma kipróbálásakor, vagy új célokat kitűzve rendszeres sportolókká válni. Nyugodt szívvel írj nekünk, hiszen egy cipőben járunk​!​