Újra suli – mi van az uzsonnás dobozban?

Lassan vége a nyárnak  és újra kezdetét veszi a suli. Az iskolás évek mindenképp meghatározóak, fontos kisgyerekként és tiniknek is. Hogyan tudunk odafigyelni a gyerekek táplálkozására, ha iskolában vannak?

Ugyan nincs gyerekem, de még élénken él bennem az általános és középiskola is, nem mondanám, hogy én voltam az egészséges tinik mintaképe. Sokat tanultam a hibáimból és ha akkor felnőtt fejjel gondolkodhattam volna, biztos másképp csinálom. Fontos, és nem győzöm hangsúlyozni, hogy gyerekek esetében még fontosabb a rendszeres, kiegyensúlyozott táplálkozás. Márpedig reggeltől délutánig az iskolában vannak.

Mutass jó példát!

Én felső tagozattól kezdve minden tesi órát, amit lehetett ellógtam. Kaját nem vittem, ha pedig kaptam zsebpénzt uzsonnára, az biztos, hogy nem a megfelelő ételt vettem meg. Középiskolában szinte végig úgy jártam, hogy egyáltalán nem ettem, csak délután. A lehető legrosszabb döntéseket hoztam. Sajnos ez a példa volt előttem mindig is, anyukám is hasonló módon járt dolgozni.Nyilván az én döntésem volt. Bármikor csomagolhattam volna ételt magamnak, dönthettem volna jól. Na persze a tiniket nehéz irányítani. Mutass jó példát, csomagolj magadnak és gyermekeidnek is uzsonnát, hogy ne maradjon ki se neked, se neki egy főétkezés se!

Mutass jó példát, csomagolj uzsonnát gyermekednek!

Magvas császárzsemle szendvicsnek elkészítve. Igazán guszta! 🙂

Mit csomagoljak?

Ami gondot okoz a csomagolt étellel, hogy nem lehet mindenhol melegíteni. Viszont a szendvics mindig megoldható, ráadásul nagyon finom teljes kiőrlésű kenyereket lehet már kapni, vagy akár zsemlét is. A magvas császárzsemlét minden nagyobb élelmiszerüzlet árulja és amellett, hogy finom, guszta is. Így a rostbevitel és a lassú felszívódású szénhidrát letudva. A zsemlét végtelen variációban el lehet készíteni: sonka, sajt, szalámi paprika stb.

Apróság az energiáért!

A gyerekek aktívak és a tanuláshoz kell a cukor, nincs mese, a növekvő szervezetnek szüksége van a szénhidrátra. Nem hinném viszont, hogy ezt csokiból vagy üdítőből kell bevinni. A gyümölcs nagyon jó megoldás, a legtöbb gyümölcsöt pedig egy zárható tálban lehet vinni.  Egy-egy apróságot, pl: müzliszeletet, pár kocka étcsokit, gyümölcsöt vagy egy energiaszeletet az uzsonnás csomag követel magának. Az én kedvencem az erdei gyümölcsös gabonaszelet.

Egészséges uzsonna munkába, suliba!

A gyümölcs könnyen elvihető magunkkal iskolába és munkába is!

Te odafigyelsz a vízre?

Odafigyelsz, mennyit iszol egy nap? Ha keveset, fáj a fejed? Sajnos a gyerekek ezt még inkább elfelejtik. Sőt sajnos hajlamosak energiaitalt vagy üdítőt inni. Az energiaital számukra az egyik legkárosabb termék, de gyerekeknek egyenesen tilos kellene, hogy legyen. Figyeljünk oda, hogy minden nap vigyen magával a család minden tagja vizet vagy teát, a teát lehetőleg kevés cukorral. Erre már nagyon sok gyerekkulacsot lehet beszerezni. Akár a család minden tagjának lehet különböző színű és típusú kulacs, hogy meg tudjátok különböztetni.

Na ki várja már a sulit? 🙂

György Friderika

György Friderika

Nem voltam sportos alkat, sem fitt. Viszont ahogy felnőttem, elvégeztem a főiskolát és biológusként kiszabadultam a világba: egészségorientált lettem. A... Még több

Észrevételed, kérdésed van?

Csapatunkat hobbi és intenzív szinten sportolók is alkotják. Így mi is átéltük, milyen kezdőnek lenni egy teljesen új mozgásforma kipróbálásakor, vagy új célokat kitűzve rendszeres sportolókká válni. Nyugodt szívvel írj nekünk, hiszen egy cipőben járunk​!​