Hogyan tervezz meg egy hosszú kerékpártúrát? – 1600 kilométeres biciklitúra Magyarországról Svájcba

Szegedről a svájci Oftringenba kerékpárpározott Palásthy Máté, Decathlon munkatársunk. Ez a kaland a rendszeresen bicajozó Máténak is nagy kihívás volt. Vállalkoznál hasonló távra? Olvasd el Máté tapasztalatait!

Svájcba kerékpárral

Januárban jött az ötlet, hogy a Svájcban élő rokonaim meglátogatásának legjobb módja mi más lehetne, mint hogy kitekerek hozzájuk biciklivel. Mivel akkor még csak egy belépő szintű XC montim volt, ezért a kerékpár, a szükséges felszerelés és nem utolsó sorban a megfelelő állóképesség megszerzésére szűk fél év állt a rendelkezésemre. A kerékpáros múltam gyakorlatilag annyiban merült ki, hogy eltekertem a munkahelyemre és vissza, ezen kívül 1-2 havonta mentem pár kilométert a Pilisben és a Budai hegységben, úgyhogy bátran nevezném magamat totál amatőrnek.

A felkészülés

Mivel már az elejétől az volt a terv, hogy nagyjából egy hét alatt teljesítem a távot, ezért a meglévő biciklim nem jöhetett szóba. Egy olyan kerékpár kellett, amivel napokon át tudom tartani a 200 km-es átlagot.  Szerencsére éppen akkor jött ki az új Triban RC 520 túra országúti bringa, így nem is kellett sokáig keresgélnem. 

A Triban RC 520 bringa nagyszerű útitárs volt az 1680 km hegyein, völgyein átkelve

Szegeden és környékén kicsit nehézkesen lehet edzeni egy Alpokat átívelő biciklitúrára, ezért amikor az időm engedte (összesen 4-5 alkalommal) a Balaton-felvidéken, a Pilisben, és a Mátrában folytattam tekerést. Pár alkalom után arra jutottam, hogy a fizikai részével nem lesz gond, inkább az apró részletekre kell még sok időt rászánnom.

A megfelelő formájú nyereg és könyöklő kiválasztása sem volt egyszerű, de a végleges pozíciójuk beállítása volt az igazán pepecs munka. 100 kilométer tekerés, egy-két fokos dőlésszög állítás, majd megint egy kis tekerés és megint egy kis állítás. Ez végül olyan jól sikerült, hogy se a hátam, se a nyakam, se a karom nem fájdult meg az út során. Úgy terveztem, hogy majd nagyjából 2 óránként megállok egy 2-3 perces átmozgató tornára, de olyan kényelmes lett a bicikli, hogy erre végül nem volt szükség, az a mozgás bőven elég volt amíg leszálltam és vettem valaki kaját majd ültem is vissza.

Az útvonal

A legrövidebb út Svájcba Ausztrián és Németország déli részén vezet át. Ez azonban nem tűnt túl érdekesnek, ezért inkább „Ha már lúd, legyen kövér” alapon  Szlovénián és Olaszország északi részén tekertem keresztül.

A végleges útvonal végül ez lett: Szeged – Pécs – Letenye – Celje – Bled – Udine – Vicenza – Verona – Milánó – Lugano – Luzern – Oftringen (egy-két kisebb kitérővel megspékelve).

Szénhidrát és gyümölcscukor – nélkülözhetetlen a megfelelő összetételű étrend

A túra

Magyaroszág

Finoman szólva nem számítottam brutális izgalmakra a magyar szakaszon, de végül kellemesen csalódtam. Egész hangulatos tájakon tekertem keresztül. Ha az útviszonyokat nézzük Szeged és Baja között remek kis bicikliút van, utána viszont nem sok jóra számíthat az ember. (Többek között ezért sem cseréltem le 25-ösre a 28-as külsőket.)

Szlovénia

Szlovéniára viszont már egy rossz szavam se lehet. A határtól Bledig igyekeztem a lehető legfélreesőbb erdei utakat használni, ami végül jó ötletnek bizonyult. Lankás tájak, tök jó aszfalt és minimális forgalom várt kb. végig az egész országon. A Bledi-tóval kapcsolatban manapság csak arról hallani, hogy mennyire tönkretette a sok turista, de annyira szerintem nem rossz a helyzet. Nem ért váratlanul, hogy az autópálya lehajtótól a városközpontig egy egybefüggő kocsisor állt, és hogy a tóparton az egy négyzetméterre eső turisták száma 50 és 100 közé volt tehető, de ha átmegyünk a tó túloldalára, akkor egész nyugodt kis helyeket is találhatunk még. Összességében azért inkább a nagyüzemi turistakiszolgálás dominál, és nem sok maradt a „hegyek közé zárt tavacska, templommal a közepén” feelingből, de azért annak, aki nem finnyás még így is érdemes megnézni.

Lenyűgöző vidékeken haladtam

Másnap következhetett végre a Júliai-Alpok és a Vrsic hágó (1611 m). Ennek érdekessége, hogy a rajta keresztül haladó utat 1915-ben az Osztrák-Magyar Monarchia építtette, az Isonzói front hatékonyabb ellátása érdekében. Elképesztő a látvány, de egyben nagyon veszélyes is ilyen szép helyen tekerni. Egyszer-kétszer azon kaptam magam, hogy már az árok szélétől kettő centire tekerek, mert közben a környező hegyeket bámultam. Lefelé menet sikerült beleszaladni egy jó nagy felhőszakadásba, amit ott 1600 méteren a 19 fokban azért kibírtam nevetés nélkül.

Olaszország

Ezután Udinéig már szinte csak a fékbe kellett kapaszkodnom, és meg is érkeztem OlaszországbaAz út nagy része itt a Pó-síkságon haladt át, így a kalandos erdei utak helyett maradtak a sokkal unalmasabb, szinte teljesen egyenes főutak egyik városból a másikba. Cserébe viszont kárpótoltak a városok, amiken átmentem. Milánó a modern belvárosával kicsit kilógott a sorból, de a többi Észak-olasz városnak kb. minden utcasarka olyan volt mint egy képeslap. Természeti látnivalókból erre a szakaszra „csak” a Garda tó jutott. Egyik nap letekertem a partján 40-50 kilométert, Sirmione érintésével, másik nap, pedig egy helyi kollégának köszönhetően egy, a tó megtisztításáért rendezett jótékonysági koncertre csöppentem.

Szerettem a hangulatos olasz városkát, Sirmione-t

Svájc

Az igazi izgalmak ezután következtek, Svájcban. Az első itt töltött nap se volt semmi, amit Luganoval zártam. Olyan a hangulata, mintha egy tengerpari mediterrán városba csöppentem volna. Viszont a következő nap egy életre szóló élmény lett.

Ez volt az egész út leghosszabb, legmelegebb, legnehezebb és legszebb része is egyben. A cél egy kis falu volt Luzern mellett, a Sempach tó partján, ehhez azonban keresztül kellett vágni a Szent Gotthard hágón (2106 m). Nagyjából 220 kilométer és majd 6000 méter szintkülönbség jutott arra a napra, brutális kánikulával. Addigra szinte magától értetődő volt a 38 fokos meleg, viszont a meredek emelkedőkön menetszél hiányában sokkal jobban ütött, mint lent a sík részeken, 25-30-as tempónál. Zselés nadrág ide vagy oda, ekkor már a hátsó felem is nagyon megérezte az eltelt egy hetet és már sehogy sem volt kényelmes a nyeregben maradni. Ezt még tetézte, hogy a hágón csak egy 1830-ban épült, macskaköves úton lehet átkelni.

A magyar szakasz után itt hullajtottam ismét örömkönnyeket a 28mm széles gumikért, ugyanis kb 5 bárra leengedve a kerekeket egész komfortosan sikerült felkapaszkodni a hágó tetejére. Itt kellemes 18 fok, néhány hófolt, és viharos erejű szél fogadott, úgyhogy nem is időztem sokat a magasban, nekivágtam az egész út legjobb lejtőzésének.

Ez szinte egész Svájcra érvényes, de a lefelé vezető út olyan volt, mintha egy kisgyerek minden képzelőerőjét latba vetve tervezte volna, egy terepasztalon. Éles kanyarokkal, hidakkal, alagutakkal, vízesésekkel tarkított szurdok, ahol az autó- és bicikliút összefonódva vezet le a Vierwaldstätti-tóhoz. Ekkor már erősen esteledett, aminek egyrészt örültem, mert a naplementében a tó és a mögötte húzódó hegyek egészen elképesztő látványt nyújtottak, másrészt viszont egy enyhe pánik kezdett már eluralkodni rajtam, mert hátra volt még 75 kilométer és majd 2000 méter szintkülönbség. Végül fél 12-kor, lemerült első lámpával, a telefonomat a kormányhoz szorítva értem a szállásra. Ekkorra már a végkimerültség határán voltam, mert utoljára a hágó tetején ettem és vizem is csak egy kamionos parkoló WC-jéből volt. Másnap viszont már csak egy 50 kilométeres örömutazás volt hátra, és már meg is érkeztem Oftringenbe.

Jól jött, hogy a túra előtt edzettem pár hosszabb bicajos kirándulással

Mit csinálnék másképp?

Összességében szerencsésnek mondhatom magam. Nem volt komoly egészségügyi probléma, baleset, rossz időjárás, vagy műszaki gondok, amelyek miatt akár egy napot is ki kellett volna hagynom. Szerencsére a felszerelést is sikerült egész jól összeállítani. Nem vittem semmit feleslegesen, és nem hiányzott semmi a csomagból.

Akkor min változtatnék legközelebb?

  • Hízókúra: Eddig is az egészséges határérték alját súroltam, de a túra végére még fogytam is pár kilót. Ha újra belevágnék egy ilyenbe, akkor sokkal komolyabban venném a hízókúrát. Eléggé megkeseríti az ember napját, ha mindig azt kell figyelni, hogy hol tud megállni, enni valamit, mert különben leszédül a bicikliről.
  • Szállás: A szállásfoglalás nem volt még nagy erősségem. Így sem kellett az utcán éjszakáznom, de egy pár aggodalmas percet megspóroltam volna magamnak, ha nem úgy érek be este kilenckor egy-egy városba, hogy még nem tudom, hogy vajon hol fogok aludni.

De ezek legyenek a legnagyobb gondok. Mindenkit bátorítanék, hogy vágjon bele egy hasonló kalandba. Nem kell profi kerékpárosnak lenni hozzá és sok félretett pénzt sem igényel, mivel a napi kajámon kívül gyakorlatilag semmire nem kellett költenem.

Extra tippjeim:

  • Próbáld ki a couchsurfinget! Létezik egy couchsurfing oldal, kifejezetten bicikliseknek, a warmshowers.org, ahol rengeteg rendes alakkal lehet találkozni.
  • Bízz az emberekben! Az egész túra legmeghatározóbb élménye talán az emberek segítőkészsége volt. Előfordult, hogy este 9 után írtam valakinek, hogy alhatnék-e nála aznap este és kettő perc múlva jött a válasz, hogy természetesen igen. Máskor előre megkérdezték, hogy mit szeretnék vacsorára, mert akkor azt főznek.
  • Adj hírt magadról, oszd meg tapasztalatod! Egészen váratlan helyekről meríthet erőt az ember. Nem kis plusz löketet ad, amikor Facebookon nagyon távoli ismerősök, vagy vadidegenek bátorító kommentjeit olvashatja az ember. Az ilyen pillanatok tudják vissza adni kicsit az emberiségbe vetett hitünket.

 

Sporttanácsadó munkatársaink

Sporttanácsadó munkatársaink

Észrevételed, kérdésed van?

Csapatunkat hobbi és intenzív szinten sportolók is alkotják. Így mi is átéltük, milyen kezdőnek lenni egy teljesen új mozgásforma kipróbálásakor, vagy új célokat kitűzve rendszeres sportolókká válni. Nyugodt szívvel írj nekünk, hiszen egy cipőben járunk​!​