Barangolás a Somlón teljesítménytúrán

A Somló hazánk egyik legkisebb tájegysége. Egyedi megjelenése, kultúrája – saját hangulata van. Nagy távokat itt megtenni nem lehet, de bőséggel kárpótolnak az utak és ösvények, a rengeteg látnivaló, a jelentős szint – és persze a hegy leve…

Start: Somlóvásárhely

Somlóvásárhely, vasútállomás, mindjárt délután négy óra. Elég egy pillantást vetni észak felé, és a cél máris előttünk, szemben: a Somló gyönyörű látványa. Vár ránk három kápolna és forrás, egy kilátó és egy várrom – meg sok-sok zegzugos utca, dűlő, szőlők és présházak százai.

Barangolás a Somlón teljesítménytúra

A Somló gyönyörű látványa

Igen hamar, már a főút mentén itt a Vásártér-kút. Innen hosszú egyenes – és persze emelkedő – út visz fel a hegyre. Előbb csak a szoknyához, látványos kőkerítések mellett-között. Ez aszfalt, persze: tudjuk, hogy a túra zöme hasonlóan betonos lesz – így készültünk cipővel is.

Barangolás a Somlón teljesítménytúra

Az út nagy része betonon visz

Gyorsan elmarad a Taposó-kút is, és máris a Szt. Ilona-kápolna kilátásának örülhetünk. Meg írhatjuk fel az első kódot, persze… Kicsit homályos-párás a kilátás, de így is szép. Ragalja-dűlő, nyugati panorámával: a Ság-hegy szépen kivehető.

Barangolás a Somlón teljesítménytúra

A Sédfő-forrás friss vize kellemesen üdítő. Toljuk tovább, felfelé – jó a tempó. Jobbos erős visszafordítót veszünk be: sárga kereszt. Majdnem a tetőn vagyunk, amikor leesik: hé, nem is erre kellene mennünk! De már késő: itt a vár. Uhhh, újratervezés. Hát, nézzük meg, de aztán le kell mennünk a Szt. Márton kápolnához is… szép lesz. A romok, és a kilátás igen látványosak: bejárjuk az ódon falak környékét, észak felé meg pláne érdemes elidőzni, nézelődni.

Barangolás a Somlón teljesítménytúra

A romok és a kilátás is látványos!

Ereszkedünk, aszfalton.

A Kinizsi-szikla mellett csak elhúzunk: ide jövünk még… Elágazó, sárga kör: irány a Szt. Márton-féle kitérő. Megint kódot írunk, de vizet is vételezünk: még mindig meleg van. Jöhet a sárga háromszög: eléggé erős kaptató, sok lépcsővel, de most ez a legjobb alternatíva. Szépen felérkezünk a kilátóhoz, de sajnos, nem tudunk feljutni: zárva. A hegytetőn nyüzsgés, sok ember – és szép napsütés. Körüljárjuk kicsit, fényképezünk a keresztnél is, és megkezdjük az ereszkedést. Előbb a füves szakaszon kelünk át, majd a bazaltos-sziklás-köves rész következik. Még mindig hétágra süt a nap, érdemes messzire tekinteni.

Barangolás a Somlón teljesítménytúra

Barangolás a Somlón teljesítménytúra

Bár a kilátó zárva, körbejárjuk a terepet, a keresztnél is készül kép

Látjuk már a Szt. Margit-kápolnát, de egy kis borozó is útba esik: Ede bácsi juhfarkja aztán maradandó élmény lesz! Már az illata is lenyűgöző, íze pedig tovább emeli a nap fényét. Aztán utolsó kód a 300 éves hársnál, és lehet ereszkedni a célba. Lehet, de még nem muszáj… Még felmegyünk a Kőkonyhához is, és senki nem bánja meg: a bazalt-orgonák egyedi hangulata, a sziklák alkotta lépcsők, a kőkerítések és szőlősorok bájos rendje lenyűgöző. Bebújunk a gigantikus oszlopok közé, mögé. Hátborzongató élmény, Kicsi hangya vagyok, és köröttem a Természet ősanya. A kis réseken kívül pedig ott a táj, a Táj!

Barangolás a Somlón teljesítménytúra

A kis réseken kívül ott a Táj!

Barangolás a Somlón teljesítménytúra

Már csak egy könnyed ereszkedés, és itt a vasútállomás, a cél. Emléklap, pompás fém jelvény, és gratulációk. Meg persze a kellemes élmények: jó lesz ide máskor is visszatérni – ha előbb nem, hát júniusban a Somló éjjel 15 TT-n.

Barangolás a Somlón teljesítménytúra

A túra trackje

 

Decathlon sportközösség

Decathlon sportközösség

Észrevételed, kérdésed van?

Csapatunkat hobbi és intenzív szinten sportolók is alkotják. Így mi is átéltük, milyen kezdőnek lenni egy teljesen új mozgásforma kipróbálásakor, vagy új célokat kitűzve rendszeres sportolókká válni. Nyugodt szívvel írj nekünk, hiszen egy cipőben járunk​!​