Babaúszás

Az előző cikkeimben már kifejtettem, hogy mennyire egyészséges is az úszás. Jót tesz a keingésnek és mozgás közben minden testrészünket megdolgoztatja! Viszonylag könnyen elsajátítható a gyerekek számára is. Minél fiatalabb korban szerettetjük meg velük a vizet és az úszást, mint sporotot, annál biztosabb, hogy később is könnyebben fogják ezt a mozgásformát választani. De mikor is lehet elkezdeni, és hogyan? Erről írok egy kicsit ebben a bejegyzésben.

A babaúszás előnyei:

Sok érv és ellenérv fogalmazódott már meg a babaúszással kapcsolatban. Az úszás, mint mozgás természetesen nem csak a felnőtt szervezetre van jó hatással, már egészen fiatal korban is lehet élvezni ennek a tevékenységnek az áldásos hatásait, hiszen léteznek olyan foglalkozások, ahol a legkisebbekkel is hozzáértő szakemberek foglalkoznak a szülők bevonásával. A babaúszás lehetővé teszi, hogy a szülők együtt játszanak a vízben gyeremkeikkel, és ezáltal a kicsik szinte észrevétlenül, viszonylag sokat mozogjanak a medencében. Tudjuk, hogy a megfelelő testi és fizikai fejlődés érdekében nem lehet elég korán elkezdeni a mozgást, az úszás pedig kitűnő alapot ad a gyerekeknek, mert megfelelően megerősödnek, terhelhetőbbek lesznek, válasszanak később bármilyen sportágat.

Mikor érdemes elkezdeni a babaúszást?

A legkisebbek vízhez szoktatása kiváló családi programlehetőség

Természetesen nem lehet az újszülött kisbabákat rögtön levinni az uszodába, hiába fejlődtek kilenc hónapig hasonló környezetben. Csak 5-6 hónapos korban lehet elkezdeni a vízhez szoktatást, mivel ebben a korban alakul ki az úgynevezett  búvárreflex. Ez megakadályozza, hogy a légutakba víz juthasson, így ha a baba arcát víz éri, akkor az orrán keresztül kifelé fogja fújni a levelőt, így kisebb eséllyel nyeli le a vizet. Ha ez mégis megtörténne, nem kell megijedni, viszont fontos, hogy végig a gyermekkel legyünk a vízben, és egy percre se hagyjuk magára. Így egyrészt biztonságérzetet nyújtunk számára, másrészt elkerülhetjük a baleseteket.

Milyen felszerelés és kiegészítő szükséges babáknak?

Az alábbi termékeket jó szívvel ajánljuk a legkisebb korosztály első babaúszó foglalkozásaihoz, illetve a vízzel történő ismerkedéshez.

Az egészen kicsiknek is vannak olyan felszerelések, amik kellenek az úszáshoz. Babák számára is van a kínálatunkban úszónadrág.

De választható baba úszóoverall is, mely jól takarja a baba testét.  Használható akár bel- akár kültéri medencében is, mivel kiválóan véd az UV sugarak ellen.

Harmadik alternatívánk a mosható úszópelenka, amely kényelmes fürdőnadrágként működik, gondtalanná és örömtelivé teszi a fürdőzést a babák számára, és több alkalommal is használható.

Beleülős úszógumi: 7-15 kg-os testsúlyú babáknak, a vízzel való ismerkedéshez. Az állítható beülőnek köszönhetően, ” együtt nő a gyermekkel” így ahogy fejlődik a gyermek úgy lehet állítani. Ergonomikus fogantyúinak köszönhetően tökéletes, hogy a gyermek játékosan tudjon ismerkedni a vízzel .

Babaponcsó rózsaszín, babaponcsó zöld: állatmintás poncsó a legkisebbek számára. A kapucnival elátott poncsó segít melegen tartani a kisgyermek testét, így nem fog fázni a medence partján.

Remélem, hogy sokan kedvet kaptak ehhez a remek időtöltéshez.

 

Grécs Vanda

Grécs Vanda

Hétévesen kezdetem el úszni, tizenegy évig űztem versenyszerűen. Később sajnos abbahagytam, mert az időmbe nem fért bele a napi két... Még több

Észrevételed, kérdésed van?

Csapatunkat hobbi és intenzív szinten sportolók is alkotják. Így mi is átéltük, milyen kezdőnek lenni egy teljesen új mozgásforma kipróbálásakor, vagy új célokat kitűzve rendszeres sportolókká válni. Nyugodt szívvel írj nekünk, hiszen egy cipőben járunk​!​