A Spartathlonhoz vezető út – 3. rész – Utam az Ultrabalatonon

A Spartathlonhoz vezető út című cikksorozatunk harmadik írását olvashatjátok Borbás Tibor Szabolcstól. A 2018-as évem felkészülésének 2017 november végén álltam neki. Két fő versenyem volt kitűzve az évre, és mind a kettő teljesen ismeretlen táv volt számomra. Hosszabbnak és keményebbnek bizonyult minden eddigi teljesítésemnél, ezért a felkészülésemet is minden eddiginél keményebbre terveztem!

Az Ultrabalaton

Az első megmérettetésem az Ultrabalaton volt. Mikor eldöntöttem, hogy egyszer részt veszek rajta, a célom mindenképpen az volt, hogy a 32 órás szintidőn belül beérjek és kész. Most is úgy gondolom, hogy akinek sikerül beérnie akár csak 2 perccel szintidőn belül is, az győztes! Mert ez egy nagyon kemény verseny, mind testileg, mind lelkileg egyaránt. Aztán mikor megláttam a versenyszervezők kiírását, hogy Spartathlon kvalifikációt érhet a teljesítés, átalakult bennem a cél: 31 órán belüli teljesítésnél lehet nevezni, viszont ha megcsinálom 24 óra 48 percen belül, akkor biztos indulója lehetek a görög versenynek.

Akkor kinyomtattam egy Balaton térképet és szakaszokra bontottam az egész versenyt, úgy számoltam ki a szintidőket, hogy ha minden jól alakul, beérhetek 24 óra 48 percen belül. A fő célom még mindig a teljesítés volt, olyan opció nem is munkálkodott bennem, hogy esetleg nem sikerülhet. De úgy voltam vele, hogy megpróbálok bevállalható pulzuson végig futni és amíg tudok, jó tempóban haladni. Aztán meg ha kell, próbálok fejben is összeszedett lenni és akkor sikerülhet.

Milyen részt venni az Ultrabalatonon egyéni versenyzőként?

Az első olyan versenyem volt, ahol a rajtzónába állásnál kijöttek a könnyeim. Megható volt ott állni a rajtnál azok után, hogy fél éven keresztül hóban, fagyban, esőben, melegben egyetlen edzést sem kihagyva nekivághatok egy 221 km-es „harcnak”! Bicajos kísérőm nem volt, autóval viszont segített feleségem és barátnője. A terv az volt, hogy kb. óránként találkozunk – akkor kulacs csere és az adott órára kimért kaját átveszem tőlük, majd irány tovább. Ezt többségében sikerült is tartani, egy eset volt, mikor picit később találkoztunk, azt azért sikerült megoldanom másképp.

Ultrabalaton - Út a Spartathlonhoz

Nagyon meleg volt a verseny elején

Olyan órát, ami mutatná a tempómat, direkt nem is vittem magammal, nehogy elfussam az elejét, egy óra volt rajtam, ami a pulzusomon kívül semmi mást nem mutatott. Az diktálta a tempómat, ami az első, számomra kitűzött pontnál picit lassabbnak bizonyult. 10 óra alatt szerettem volna elérni a 100 km-t, de ezt 10 perccel túlléptem. Viszonylag meleg volt az első 8 órában, valószínűleg ebből adódott a kis lassulás, más problémám még itt nem volt. Élveztem a versenyt, imádtam hogy ott lehetek és részese lehetek egy olyan élménynek amit pár éve még csak elképzelni mertem.

A holtpont…

Aztán kezdett ránk sötétedni, és jött az a pont, amire edzésen nem tud az ember felkészülni. Besötétedett, akkor már futottam 14-15 órája, és bizony az izomfáradtságból adódó fájdalom mellé társult egy iszonyatos álmosság. Ez volt az első igazi ULTRÁS holtpontom. És ez tartott 3 órán keresztül. Azt hittem, sosem fog elmúlni…volt, mikor arra ébredtem, hogy lefutottam az útról és már az árokpartot taposom. Gyengének éreztem magam, egy erőtlen lábait rakosgató akaratnak! Úgy éreztem, hogy egyáltalán nem haladok, és nem akart múlni az álmosság.

A következő pont, ami számomra mérvadó volt, az a 160 km-es ellenőrző, itt 18 óra futás után voltam. Akkor már elérhetetlennek tűnt számomra a 24 óra 48 perces teljesítés. Itt találkoztam segítőimmel, kértem tőlük egy kávét és közöltem feleségemmel, hogy innentől tovább egy lépést sem tudok már futni. Hátra volt még 61 km és eldöntöttem, hogy innentől már csak sétálok akkor is beérek 10 óra alatt, ami egy 28 órás teljesítést jelentene.

Aztán 30 méter séta után úgy döntöttem, én nem akarok még 10 órán át a pályán lenni. Be akarok érni minél előbb és lepihenni. És akkor éreztem először, mire képes az elme. Amiről azt gondoltam, nem megy tovább, de igen is ment. És amikor elértem a 200 km-es pontot, ott az óra 22 óra 5 percnél volt. Akkor éreztem azt újra, hogy meglehet az álomidő számomra. Elmúlt az álmosság, csak a fájdalom maradt, de az mindenemben. Nem volt olyan testrészem, ami ne fájt volna, de tudtam, hogy ez csak a fáradtság miatt van, és ha ezt most megcsinálom, hagyhatok a testemnek egy picit hosszabb pihenőt. És ez vitt előre folyamatosan. Meg az, hogy minél előbb láthassam újra a segítőimet. A végén már 3 km-t találkoztunk, nem kellett tőlük semmi, csak egy meg tudod csinálni mosoly.

A célban!

Ultrabalaton - Út a Spartathlonhoz

7:26-kor Ultrabalaton teljesítő lettem!

És végül reggel 7:26-kor Ultrabalaton teljesítő lettem. 24 óra 26 perc futás után teljesült egy olyan álom, amit már nem lehetett többé elvenni tőlem. Ez már az enyém lesz örökké! Az, hogy a 4. helyen sikerült célba érnem 2. legjobb magyarként, már tényleg csak hab volt a tortán (egyébként a 220 egyéni teljesítőből mindössze 78-nak sikerült befejezni a versenyt).

Nem adta magát könnyen ez a verseny. Kifacsart és többször próbált felszólítani, hogy adjam meg magam. De nem tettem. Megtanultam igazán küzdeni, és ezáltal kinyílt előttem egy másik ajtó –  ami Athénba vezet. Hetekig nem éreztem, mekkora dolgot vittem véghez. Csak később tudatosult bennem, hogy mire vagyok képes. És ez tényleg nem azon múlik, hogy mennyire jó futó valaki – az ide nagyon kevés – igazi harcosnak kell lenni! Továbbmenni akkor is, ha fáj, ha szenvedsz, ha úgy érzed, nem megy tovább. A test képes rá, az elme szabhat határokat. De ezt is tanulni kell, csiszolni talán egy életen át.

Észrevételed, kérdésed van?

Csapatunkat hobbi és intenzív szinten sportolók is alkotják. Így mi is átéltük, milyen kezdőnek lenni egy teljesen új mozgásforma kipróbálásakor, vagy új célokat kitűzve rendszeres sportolókká válni. Nyugodt szívvel írj nekünk, hiszen egy cipőben járunk​!​