El Camino – 3700 km belső utazás

Az El Camino-t már a 11. században is gyalogolták a keresztény zarándokok, megnyugvást, célt, lélekemelő élményt keresve. A hagyomány szerint a spanyolországi Santiago de Compostelaban találhatók Szent Jakab földi maradványai, melyhez számos európai túravonal vezet. Közeli ismerősöm, Nyerges Patrik, Budapestről vágott neki Az Útnak.

Egy másik életre vágytam

Patrik a budapesti bringás futár közösség ismert alakjaként a “mintha nem lenne holnap” elvet követte a mindennapjaiban. Az iskolák elvégzése után nem akarta a kezdő menedzser fiatalok életét, akik napi 12 órát robotolnak egy multinacionális cégnél, hogy fizessék a lakáshitel törlesztőrészleteit. Ennél sokkal inkább vágyott arra, hogy kötöttségek és klisék nélkül teljenek a mindennapjai. Bicajos futárként napközben a saját tempóját követve dolgozott, éjjelente pedig punk bulikban dorbézolt.

Pár év után azonban egyre többször keringett a gondolataiban, hogy tudatosabb életre van szüksége. Olyan élményre vágyott, amelyben kénytelen lesz felelősséget vállalni magáért és a tetteiért, amely alatt muszáj lesz önmagával foglalkoznia és rendezni a gondolatait. Patrikkal a 3700 km hosszú gyaloglásáról beszélgettem, amely számára nem csak egy Budapesttől Santiago de Composteláig tartó túra volt, de egyben egy lelki utazás is.

Patrik évekig dolgozott budapesti bringás futárként, a lábaiban napi 100 km bicajozás volt

3700 km hosszú gyalogút

“Egy barátommal való beszélgetés adta az indíttatást, hogy nekivágjak Az Útnak. Már az első tervem is az volt, hogy nem a sokak által választott 800 km-es El Camino szakaszt választom, amely a dél-franciaországi Saint Jean Pied de Port-ból kezdődik. Gyerekkorom óta a budapesti Király utcai lakásunkban éltem a családommal, így magától értetődőnek tartottam, hogy onnan is kezdem a gyaloglásom. Keményfejű ember vagyok, mindig is hittem magamban és a döntéseimben, így nem tántorított el mások csodálkozó arca, amikor a közel 4000 km-es távról meséltem az indulásom előtt.

Pecsétek, melyek a szakaszok teljesítésekor szerezhetők

Fél év utazás 120 ezer forintból

2016-ban egy ragyogó napsütéses májusi szombaton, a Normafához szervezett piknikkel búcsúzott tőlem a családom és a rengeteg barát. 300 euróval, egy tömött túrazsákkal, egy gitárral és egy dobbal vágtam neki Az Útnak.

Patrik Az Út során naponta 25-30 km-t tett meg gyalogolva

Így visszagondolva a felkészülésem meglehetősen amatőr volt. Több keresztülszelt országra sem volt térképem, kevéske pénz volt a zsebemben és nem tartottam be azt az alapvető szabályt sem, hogy a hátadon vitt málha nem lehet több a testsúlyod 10%-nál. Az ilyen hibákat az ember mindig a saját kárán tanulja meg, de szerencsére egyik sem lett feloldhatatlan akadály: a gitárt győri rokonoknál hagytam, a zarándoklat jelét, a sárga fésűkagyló jelzéseit követve alig egy-kétszer vétettem el az utat és utcai zenészként a dobolással mindig tudtam gyarapítani a fogyatkozó anyagi tartalékaimat.

Patrik túrabakancsát pár ezer kilométer után a ragszalag, majd a pillanatragasztó tartotta egyben

Egyedül, de mégis közösségben

A kötetlenség, a gondolataimba való elmerülés biztosítása és nem utolsó sorban az anyagiak miatt is úgy döntöttem, hogy a fizetett szállások lefoglalása helyett inkább sátorral vágok neki a túrámnak. Próbáltam arra ügyelni, hogy városok közelében verjem fel a cölöpöket – így bármely gond esetén hamar jutok segítséghez, ellátáshoz – , és mindig legyen iható víz a közelben -tisztálkodáshoz, iváshoz, mosáshoz.

Pihenő Ausztriában

Utam során gyakran találkoztam túrázótársakkal, többükkel máig tartom a kapcsolatot. A sűrűbb forgalmú franciaországi szakaszon már megelőzött a hírem: a velem találkozók meséltek rólam más zarándokoknak, akik már ismerősként üdvözöltek engem megpillantva.

Egy többnyire magányos gyaloglás felfokozza a megéléseket: ha valami nem esik jól, akkor attól végtelenül tudsz szenvedni; ha valaminek örülsz, akkor eszméletlen boldogság tölt el és ha valaki megtetszik, akkor könnyen szerelmet is érzel. Nem ritkán alakulnak ki “El Camino párkapcsolatok”, melyek csak a pár hét együtt töltött gyalogláson élnek, de az alatt igazán intenzíven.

Patrik ruhái száradnak az El Camino jelzését, a sárga fésűkagylót mutató fa oszlopon

Sokszor pihentem meg külföldön élő barátoknál is, akár több napra is megszakítva az utam náluk. Ezt az időt soha nem éreztem elvesztegetettnek. Az El Camino nekem nem teljesítménytúrát jelent, hanem zarándoklatot, egy belső utazást, melynél lényeges a barátokkal közös élmények megélése is. Az önismeretem mélyítése, a világgal való kapcsolatom újragondolása volt a célom.

Az El Camino hivatalos magyarországi szakaszai Tihanyból, illetve Budapestről indulnak

Belső tenger

A gyaloglásom során többször értek olyan tapasztalatok, ingerek, behatások, melyekben nem tudtam nem meglátni egy felsőbbrendű hatalom  jelenlétét. A 172 nap alatt bizonyosságot leltem, hogy a világunk olyan átfogó rendszer, ami nem lenne képes ennyire összetetten működni egy mindenek felett álló irányítás nélkül. E bizonyosság mentén tanulmányozom a vallásokat a hazatértem óta. A kereszténység után most a buddhizmust boncolgatom és szeretnék mélyebb ismereteket szerezni a judaizmusról, hinduizmusról és az iszlámról.

Az Út vége

Közel 6 hónap gyaloglás, 3700 km megtétele után értem el az El Camino úticéljába, Santiago de Compostelába. Azonban az igazi vágyam az volt, hogy életemben először lássam az óceánt, így még 90 km-t túráztam a part menti Fisterrába, majd onnan újabb 28 km-t megtéve Muxía-ba. Ott ugyan ennek az utamnak a végére értem, de elkezdődött egy másik, a belső tengeremhez.

Visszatérve én is megszenvedtem a “hazaérkezők csalódottságát”. Az El Camino olyan érzelmi többletet okoz a gyaloglása közben, hogy nehéz visszaállni a dolgos, de szürkének tűnő hétköznapokba. Megküzdöttem ezekkel a lelki démonokkal, melyben a római katolikus vallás tanulmányozása is sokat segített. A testemre is jobban ügyelek azóta: 2 éve nem iszok alkoholt. Most Angliában élek és szívesen segítem azokat, akik hasonló zarándoklat teljesítését vettek a fejükbe. Amit elsőként tanácsolok nekik, hogy legyenek tudatosak, de rugalmasan álljanak az élethez. Engem az El Camino megtanított arra, hogy fontos tervezni, ugyanakkor mindig meg kell hagyni a teret a változásnak.”

 

Patrik tanácsai, ha fejedbe vetted az El Caminot:
1. Bármelyik Caminora is vállalkozzatok, ne kövessétek el azt a hibát, mint sokan, akik pihenőnap nélkül tervezik, számolják ki az utat és ennek megfelelően veszik a repjegyet a visszafele útra. Sokaknak kellett amiatt buszra szállni, mert elfáradtak vagy megsérültek és nem tudták tartani az előre tervezett tempót, viszont a repülő indulásának határideje kötötte őket.
2. Vazelin! Vagy szarvasfaggyúkrém. Reggelente kenjétek be vele a lábatokat. Óránként tartsatok pihit, akkor vegyétek le a cipőt, meg a zoknikat – hadd levegőzzön a láb. Ez segít a vízhólyagok elkerülésében.
3. Próbáljatok meg elvárások nélkül, nyitott szívvel menni, hogy a legtöbbet tapasztalhassatok meg az útból!

 

Patrik a 70 literes Forclaz easyfit hátizsákot használta útja során.

Elindulnál az El Caminon? Ez fontos link lehet számodra:  http://www.szentjakabut.hu/hu/

Észrevételed, kérdésed van?

Csapatunkat hobbi és intenzív szinten sportolók is alkotják. Így mi is átéltük, milyen kezdőnek lenni egy teljesen új mozgásforma kipróbálásakor, vagy új célokat kitűzve rendszeres sportolókká válni. Nyugodt szívvel írj nekünk, hiszen egy cipőben járunk​!​