Szuado 40 tt – teljesítménytúra a Mecsekben

A Nagy Elsők mindig emlékezetesek. Ilyen az első 40 km-es táv is, amit a Fekete Bárány természetjáró egyesület rendezésében éltem meg kedvenc vidékemen, a Mecsekben. :)

A Szuadó túrák mindig is nagy kedvencei voltak a baráti társaságnak. Miután újabban rákaptam a futásra – terepfutásra, ezalkalommal úgy gondoltam kemény leszek. Életemben először bevállaltam egy 40 km-es távot. Az eddigi leghosszabb túrám 32 kili volt, így olyan nagyon nagyot nem ugrottam, de azért ez már egy igazi mérföld… izé, kilométerkő.

A csalóka tavasz

Mikor úgy viszel 5 réteget, hogy tudod, a java a táskádban végzi… Reggel 7-kor indultunk neki a túrának, mivel még relatíve korán sötétedik. Úgy kalkuláltunk, hogy a 10 órás szintidő körülbelül reális lehet a teljesítéshez. Kivételesen nem Teca mamától (pécsi erdőjáróknak nem kell bemutatni e kultikus intézményt) indultunk, hanem az ugyancsak kulináris értékeiről híres Csülök bártól. Kicsit kényelmetlen volt ennyi kutyával (összesen öt volt a társaságban) keresztülsétálni a falun, ahol minden helyi erő a saját kerítése mögül üvöltött.

Aztán hamar elértük az első jelet és elindultunk a Babás-szerkövekig vezető kaptatón. Korán reggel még elég csípős volt az idő, de a szint megtette a hatását. Alig fél óra múlva már mindenki vadul vetkőzött. Én vékony futónadrágot és ujjatlan túrafelsőt választottam alsó rétegnek – optimistán készülve az ígért 22°C-ra. Erre jött rá egy Wedze aláöltözet és kedvenc Quechua lightshell kabátom. Kicsit kevés volt ez a szerelés a becsekkolás – elindulás idejére, viszont elég vékony ruhákból állt ahhoz, hogy ne foglaljon sok helyet a nap folyamán a táskában.

Egy jó hátizsákra kívülről is tudsz pakolni

Végig a Mecsek legszebb részein…

Patacstól felmászni a szerkövekig, majd onnan a Sasfészekre (egy kis négykézlábazós a sziklákon) nem tartozott a kedvenc tevékenységeim közé. Cserébe utána már sokkal kényelmesebb terepen vezetett az utunk egészen a Szuadó-völgyig. A Laci forrásnál váltak el útjaink a 25 km-es távon induló baráti társaságtól, onnantól kettesben, két kutyával mentünk tovább. Kicsit elcsúsztunk a Szuadó barlang magasságában, de nagyot nem kerültünk vele. Onnantól viszont sikerült szépen a térképen maradni. Átmentünk Orfűre, végigjártuk a falut, utána az utunk átvezetett Mánfa felé. Ezen a szakaszon (a Szuadótól kezdve) általában hatalmas a sár, nehéz a terep a rengeteg víz miatt, ám most olyan szárazság volt, hogy egész kényelmesen tudtuk teljesíteni, de azért akadt még annyi tartalék a forrásokban, hogy a kutyáknak volt miből innia. Ezt úgy általában folyamatosan tették, lehetőleg spa-jelleggel belefeküdve a legmocskosabb részeken.

Cserkész forrás és spa ala Pogo : )

Félút, checkpoint, rozé

A Lóri kulcsosháznál volt a túratávunk fele, itt találkoztunk az első ismeretlen túrakutyával, a pontőr Negróval. Nagyjából eddig a pontig a kolbis-medvehagymás szendók és a hátunkon hozott víz tartották bennünk az erőt, és már kezdett is megfogalmazódni részünkről némi sértettség a szegényes ellátmány miatt. Itt szerencsére kárpótolva lettünk: zsíros- és lekváros kenyér, finom szörp, és villányi Polgár borok vártak. A kutyáknak adtak egy kis vizet (bár, mint mondtam, folyamatosan hidratálták magukat) és csurrant-cseppent nekik egy kis zsíroskenyér is. A fehérbort óvatosan mertem csak szopogatni, de végül nem vett rajtam revansot. 🙂

Nincs olyan, hogy egy beauceron elfárad…

A 20. kilométer magasságában vártam némi változást a kutyáimon, de igazából csak annyit vettem észre, hogy több vizet igényeltek – bár kifejezetten meleg nem volt. Fáradtság jelét nem láttam rajtuk, picit visszafogottabbak lettek ugyan, de vegyük hozzá, hogy a mi 20 km-ünk nekik volt legalább 30, ha nem 40… A talpak miatt aggódtam picit, de szerencsére a beton nem tett kárt bennük, utána pedig már kutyabarát volt a talaj. Mielőtt megköveznétek, természetesen vittem kutyatálat és felkészültem arra, hogy esetleg hozott anyagból itatok, de a Mecsek viszonyait ismerve ez csak vészterv volt, szerencsére forrásokban bővelkedik a vidék.

Lemmy és Pogo a Kőlyuknál

A holtpont, és ami utána jön.

A félút előtt már egy-egy emelkedőnél éreztem, hogy ezt nagyon nem kívánja a testem, és a tempónk is romlott némileg, de lefelé illetve síkon sokat tudtunk javítani. Hogy mi is ért utol, azt nem tudnám pontosan behatárolni. Nem annyira testi kimerülés, hisz a lábam bírta, levegőt kaptam, nem volt olyan forróság, és a rossz térdem sem kezdett rá a szúrkálódásra… Inkább amolyan “nemár, hogy megint felfelé megyünk” dacot éreztem, és végig a navigátorom kérdezgettem, hogy a következő ep-ig mégis hány métert ír az itiner – mert amúgy tutira nincs igaza. 🙂 Végülis Mánfa, Kőlyuk magasságában sikerült átesni ezen, mikor a sziklákkal kimosott mederben másztam felfelé nem értem rá a nyomorommal foglalkozni, sokkal fontosabb volt, hogy ne törjem ki a bokám…

Majd Zsidó-völgybe feljutásunk örömére jött egy újabb négykézlábas kaptató várt, igaz ez már egyenletes talajon. Innen Remete-rétig eseménytelen volt az út, lassacskán a beszédtémákból is kifogytunk, csak mentünk előre. Sós-hegyi kilátónál volt a következő bőkezű checkpoint, ismét borral és csupa-csupa szénhidráttal (minőségi csokik és nápolyi) vártak. Igyekeztünk nem sokat időzni, mert erre a szakaszra nagyon visszaesett a tempó, és attól féltünk, nem érünk be szintidő alatt.

Laci-forrásnál

Az utolsó tíz kiló – már fél lábbal is

Sós-hegyről lefelé Éger-völgyig már otthonosan mozgok, erre voltunk nemrég Pogival futni, medvehagymázni, ismerek lassan minden kanyart. Ezen a szakaszon már kezdtem érezni, hogy hiba volt nem megállni, mikor először kezdte piszkálni valami idegen test a talpamat, de mindent a tempóért:  nem állunk meg, innen már kibírom. Aztán persze nem volt az olyan egyszerű, hogy Éger-völgy és onnan majd becsattogunk a Csülökbe… A végére kaptunk még egy kis szívatást… Fel Éger-tetőre, és onnan a kis utakon vezettek le vissza Patacsra.

Sose ülj le!

A rutinosabbak tudják, miről beszélek… 🙂 Egy 30 k után is nehéz felállni, de mikor a 40 kili végeztével leültünk a nevezéssel járó babgulyáshoz már tudtam, hogy jó ötlet volt átadni a pasinak a slusszkulcsot… Ólommá vált lábakkal pingvinjárásban totyogtam el a kocsiig és nagyjából így is maradtam másnapig. A zoknimba szökött kósza szöszmösz sajnos csinált egy csúf vízhólyagot, de ezt leszámítva a cipő- és zokniválasztás jónak bizonyult. A lábbeli kapcsán nagyon eltérőek a túrázók nézetei, nem is akarok mélyebben belemenni – talán majd egy másik posztban – de ezennel végérvényesen elköteleztem magam az alacsonyszárú cipők mellett. A magasszárú bakancsaimat sem fogom persze kihajítani, megmaradnak rossz időjárás esetére, de az biztos, hogy kényelmesebb volt a túra alacsony cipőben.

 

Gulyás Viktória

Gulyás Viktória

Kutyatenyésztő család leszármazottja vagyok, kiállításokon szocializálódtam és valószínűleg a morgás és vicsorgás is előbb ment, mint a beszéd. Az első “igazi”... Még több

Észrevételed, kérdésed van?

Csapatunkat hobbi és intenzív szinten sportolók is alkotják. Így mi is átéltük, milyen kezdőnek lenni egy teljesen új mozgásforma kipróbálásakor, vagy új célokat kitűzve rendszeres sportolókká válni. Nyugodt szívvel írj nekünk, hiszen egy cipőben járunk​!​