Szintetikus, vagy bőr? – Érvek és ellenérvek I. – A Bőr

A szintetikus felszerelések egyre nagyobb hangsúlyt kapnak a piacon, ennek több oka is ismert. Vannak, akik örömmel fogadták megjelenésüket, és vannak, akik ragaszkodnak a hagyományokhoz, a megszokotthoz, ezért maradnak a bőrnél. Beszéljünk egy kicsit mindkét megoldásról pro és kontra! Az első részben a már jól megszokott bőrről lesz szó.

A szintetikus termékek eddig is jelen voltak a piacon, azonban az utóbbi 1-2 évben egyre nagyobb modellszámmal fordulnak elő a különböző lovasboltokban, és online. Kezdetben nem beszélhettünk túlontúl tartós és minőségi megoldásokról ebben a kategóriában, azonban elmondható, hogy ez határozottan pozitív irányba kezdett változni mind az esztétikai megjelenést, mind pedig a termék várható élettartamát illetően. Én ugyan bőrpárti vagyok, azonban látva és kipróbálva ezeket az új szintetikus termékeket, elismerem, hogy van létjogosultságuk, főleg a kezdők esetében. Valószínűleg a fiatalabb korosztály hamarabb elfogadja majd a szintetikus irányt. Talán tíz-húsz év múlva úgy tekintenek a bőrre, mint idejétmúlt, elavult anyagra – talán annyira drága lesz, hogy csak a prémium termékek készülhetnek belőle, ezt még nem lehet tudni. Minden esetre érdemes a kétféle anyagot egy kicsit összehasonlítani, amennyire lehet modern szemmel.

A klasszikus elegancia örök jelképe – A bőr

A bőr legfontosabb tulajdonsága, hogy az állatról lekerülve termék formájában is természetes, élő anyagnak tekinthető abból a szempontból, hogy bőven van vele teendő. Nedvességtartalma változhat, és ügyelni kell rá, hogy azt egy optimális tartományon belül tartsuk. Rendszeres ápolást és odafigyelést igényel, melytől nem célszerű eltekinteni, ha valóban hosszú élettartamot és szép megjelenést szeretnénk. Cserébe viszont nagyon tartós, illatáról, tapintásáról, és az általa nyújtott megszokott, kényelmes érzésről pedig sokan nem hajlandóak lemondani akkor sem, ha létezik már jóval olcsóbb, és a bőrre egyre inkább hasonlító megoldás. Kezdetben azért használták, mert ez volt az egyik legtartósabb, legjobb tulajdonságokkal bíró anyag, nem ismertek jobbat, mert nem létezett. Mára azonban, főleg az idősebb korosztály számára egyfajta presztizst is jelent a bőr, legyen az akár egy minőségi lábbeli, akutókárpit, táska, óraszíj, vagy a ló- és lovasfelszerelés. Ugyanakkor…

A bőr használata etikai kérdés kezd lenni

Fontos beszélni arról is, hogy egy bőr terméket természetesen nem lehet élő állatot nélkülözve előállítani, emellett pedig egyre több felhasználó nem szeretne elmenni. Ebből adódóan is nő a szintetikus anyagot előnyben részesítők tábora, hasonlóan például a vegetáriánusok különböző csoportjaihoz. Erre a piac természetesen reagál, tehát nem csak arról van itt szó, hogy a bőr termékek előállítása egyre drágább, és már kevésbé éri meg vele foglalkozni. Nagyon lényeges továbbá, hogy a különböző típusú cserzési és festési eljárások nagyon vízigényesek, tehát fenntarthatóság szempontjából is foglalkozni kell ezzel a kérdéssel.

Bőr, de milyen?

Bőr termékeken belül jelentős különbségek vannak. A bőrrel kompett szakmák foglalkoznak. Nagyon leegszerűsítve nem minden termék készül ugyanannak az állatnak a bőréből, illetve a bőrnek ugyanazon részéből. Attól függően, hogy milyen előállítandó felszerelésről van szó, milyen felhasználásra, milyen árkategóriában – választják meg hogy milyen fajtájú, korú, ivarú (hogyan takarmányozott, milyen körülmények között tartott… stb.) állat, melyik testtájáról származó bőrnek melyik rétegéből,  milyen vastagságban, készüljön el a termék, azt milyen eljárással, milyen módon kezeljék, állapotától függően.

Egy minőségi bőr felszerelés évekig szolgálhat kifogástalanul

Valamint az sem mindegy, hogy a végeredményként kapott termék felszíne sima, vagy pedig bolyhos lesz, hiszen ez meghatározza a kezelésének mikéntjét. A bolyhos felületű bőrök ápolása nem egyszerű, csak bizonyos fajta bőrápolók és impregnáló szerek vihetők fel rá, és természetesen ahol még membrántechnológia is kerül a termékbe (vízálló, légáteresztő, elsősorban túralábbelik), ott ezt is kiemelten figyelembe kell venni. Természetesen vannak vallási és egyéb okok is, melyek emellett felmerülnek, a Fouganza például már elkezdte kivezetni a  sertésbőr felhasználását a termékeihez, tekintve, hogy világszerte jelen vagyunk.

Hogyan érdemes ápolni a bőr felszerelést?

Ha a termék még új, használatbavétel előtt érdemes vékonyan átkenni bőrolajjal, majd áttörölni, amitől egy picit megpuhul. Ezt követően a használat gyakoriságától függően általában heti rendszerességgel ápolunk egy-két rövidebbet, havonta egyszer pedig ajánlott mindent szétszedni, és a csatok, csatlékok, veretékek egyébként elérhetetlen helyeire is különös figyelmet fordítani, mert ezeken a részeken nagyobb a szakadásveszély, ha kimaradnak. Természetesen lehet ennél gyakrabban, és biztos, hogy van precedens a ritkábbra is. 🙂 Igen, ez macerás, sokan nem szeretnek bíbelődni vele, mégis megéri, mert csak így gyrantált a hosszú élettartam, és az esztétikus megjelenés.

A rendszeres ápolás első lépésként valamilyen bőrszappant célszerű használni, mely lehet folyékony, vagy a hagyományos szilárd szappantömb, esetleg speciális bőrtisztító folyadék, vagy készítmény. Erre azért van szükség, mert a pórusok a mindennapi munka során eltömődnek, és ahhoz, hogy a bőr be tudja szívni az ápolószert, meg kell tisztítani őket.

A bőrápoló zsír, vagy olaj akkor tudja leginkább kifejteni hatását, ha tiszta, még nem teljesen száraz bőrfelületre visszük fel. Amellett, hogy ápolja és puhítja a bőrt, ugyanúgy, mint a pataápolásnál a patazsír, pataolaj, jelen esetben a bőrápoló is segít bent tartani a nedvességet, mely ápolás során a bőrbe kerül.

Fontos, hogy ne áztassuk el a bőrt, mindig csak annyi bőrápolót kenjünk rá, amennyit éppen felvesz, és inkább többször kevesebbet. Ápolás végén pedig töröljük át egy száraz ronggyal, hogy a felesleget eltávolítsuk róla, máskülönben lehet, hogy ragadni fog. Annál rosszabb pedig nincs, mikor a frissen ápolt felszerelésre ráragad a por az első edzésen. Frissen ápolt nyeregben egyébként a legtöbb bőrös és szilikonos nadrág érezhetően sokkal jobban tapad. A piacon lévő temérdek bőrtisztító, bőrápoló, vagy többfunkciós termék önmagában megérdemel egy cikket, így ezt majd egy másik alkalommal vesézzük ki.

Mi történik az elhanyagolt bőrrel?

Először csak fényét veszti, majd szépen lassan kiszárad. Hogy ez mennyi idő az függ évszaktól, használattól, tárolástól, de ilyenkor még menthető. Ha továbbra is elhanyagoljuk, akkor felülete repedezni kezd, innentől pedig a folyamat sajnos visszafordíthatatlan, a felszerelést nem szabad tovább használni. A repedezett bőr nagyon veszélyes, bármikor elszakadhat, mely baleset forrása lehet, ráadásul sérülést okoz a lónak, ezért nem is kérdés, hogy azonnali cserére szorul.

Látható tehát, hogy bőr terméket csak akkor érdemes venni, ha azt megfelelően karbantartjuk, akkor viszont nagyon hosszú ideig képes szolgálni bennünket – egyszóval meghálálja a törődést. A következőkben a szintetikus termékekkel fogunk egy kicsit foglalkozni.

 

 

Vinnay Patrícia

Vinnay Patrícia

Az életemnek célt és igazi értelmet adó, abszolút „flow” érzést a nyeregben és a lovak mellett találtam meg. Frissen érettségizett,... Még több

Észrevételed, kérdésed van?

Csapatunkat hobbi és intenzív szinten sportolók is alkotják. Így mi is átéltük, milyen kezdőnek lenni egy teljesen új mozgásforma kipróbálásakor, vagy új célokat kitűzve rendszeres sportolókká válni. Nyugodt szívvel írj nekünk, hiszen egy cipőben járunk​!​