Téli pergetés – RSD – Drop shot – Natori

Az első fagyok beköszöntével sok olyan horgász is előveszi a pergető felszerelést, akik egész évben a békéshalakra horgásznak a legkülönfélébb módszerekkel. Ezt a trendet követem én is, hiszen pergetve akár néhány óra alatt is nagyszerű élményekben lehet részem. Ezúttal a Ráckevei - Duna (RSD) egyik hókonyára készültünk annak érdekében, hogy kipróbáljunk néhány Caperlan gumihalat dropshot módszerrel.

A víz őszi lehűlésével az apróhalak gyakran gyűlnek össze az alig áramló vizű hókonyokban és mellékágakban, ezeket általában követik a ragadozóhalak is. Az apróhalak környékén jó esélyel foghatunk a ragadozókból, azonban ez nem azt jelenti, hogy könnyű dolgunk lenne. A sokszor óvatosan táplálkozó predátorok koncentráltan helyezkednek el a víz különböző rétegeiben és a jigelve vezetett csalit gyakran még csak meg sem kóstolják, hiszen a csali nem tartózkodik elég ideig a közelükben ahhoz, hogy kellőképpen felkeltse érdeklődésüket. Ezekre a szituációkra kiváló megoldást jelent a drop shot technika, ahol egy teljesen átlátszó fluorocarbon előtétre helyezett horog és egy változtatható helyzetű ólom  segítségével egészen sokáig tudjuk egy helyben tartani életre keltett plasztikcsalinkat, ezzel kapásra ingerelve a passzív ragadozókat is.

A vízben láthatatlan előtét segít a csalit életre kelteni.

Láthatatlan előtét

A felszerelés nélkülözhetetlen része egy kellően lágy és érzékeny bot, melyen a legkisebb koppintásokat  is érzékelhetjük. A Caperlan Wixom 5 RKF 0,5 – 5 g kiváló típus ultra light jiges és dropshotos pecára egyaránt.

Caperlan Wixom 5 RKF 0,5 – 5 g

Vékony fonott vagy nanofil főzsinór, melynek nincs nyúlása a kapások jó közvetítése érdekében és kicsi átmérőjének köszönhetően kevés vizet vesz fel, mely így nem tud könnyen a gyűrűkbe fagyni. Célhalaink ezúttal a kősüllők és a sügerek voltak, így 0,20 mm-es átmérőjű fluorocarbont elegendőnek találtam az előtéthez, ebből bő egy méternyit kötöttem az élénk színű fonott főzsinórhoz. Erre egy 6 -os méretű, hosszúszárú horgot kötöttem középtávra majd kezdetben a horogtól 40 centiméterre helyeztem fel a drop shot ólmot.

Jól látható főzsinór és a láthatatlan előtét összehangolt kombinációja

Főzsinór láthatatlan előtéttel

Célunk a Natori 55  fantázianévre hallgató csalik tesztelése volt, így ezekből mind a négy színben hoztunk magunkkal. A téli, gyakran letisztult vizekben nappal általában jól működnek a természetes és sötét színek. Nagyon felhős időben illetve fényváltáskor pedig az élénkebb narancsos vagy zöldes színeket preferálom. Mindig ennek megfelelően kezdem a pecát, de gyakran előfordulhat az is, hogy végül az élénk színek heves kapásokat váltanak ki nappal is, ezért érdemes nyitotnak lenni a kisérletezgetésre.

A horgászhelyre érkezést követően sugárirányban pásztáztuk a terepet eltérő színű csalikkal. Hamar megtaláltuk a halakat, a parttól nagyjából 15 -20 m távolságban. A fenékre hulló csalit hirtelen többször helyben hagyva megrángattuk, majd a zsinórt kissé meglazítva az aljzatra hagytuk újra hullani. Néhány másodperc várakozást  majd ismétlést követően arrébb ugrasztottuk az ólmot, majd az új helyen megismételtük a hirtelen rángatásból és várakozásból álló sorozatot. A kapások mindegyike a csali lehulló vagy már lehullott fázisában érkezett. Így az ólom – horog távolságot mindössze 20 centiméterre csökkentettem, azt sejtettem a halak a fenék közelében tartózkodnak. A sötétzöld csalira érkeztek az első kapások, néhány kisebb kősüllőt sikerült is partra terelni egy fénykép erejéig.

A Natori plasztikszéria fogósságát a hosszú és rugalmas faroktőnek és a lapos farokkorongnak köszönheti.

Szerencsés akadásnak köszönhetően ezt a csukát is sikerült megfogni

A neon csalikat többször is feltettük néhány próbálkozás alkalmával, de ezúttal nem működtek. Norbi, az egyik csaliváltást követően vehemens kapásnak vágott be. Egy szuper fárasztást követően egy csodás csukát tarthatott kézben az apró ezüstös gumihalnak köszönhetően.

Egészen sötétedésig maradtunk. Kihasználtuk a helyi horgászrendben meghatározott 17 óráig terjedő horgászidőt. Még a sötétben is elcsíptünk néhány kövest, ekkor már a lábunk alól. Nagyon jól vizsgáztak a Caperlan gumihalak. Meglepően strapabírónak bizonyultak a filigrán megjelenés ellenére is. Bátran ajánlom őket mindenki számára akár jiges vagy dropshot pergetéshez.

Sporttanácsadó munkatársaink

Sporttanácsadó munkatársaink

Észrevételed, kérdésed van?

Csapatunkat hobbi és intenzív szinten sportolók is alkotják. Így mi is átéltük, milyen kezdőnek lenni egy teljesen új mozgásforma kipróbálásakor, vagy új célokat kitűzve rendszeres sportolókká válni. Nyugodt szívvel írj nekünk, hiszen egy cipőben járunk​!​