A tájfutást már kipróbáltam, ideje volt a “tájlovaglást” is

Közel egy évvel ezelőtt, miután a Decathlonon belül kialakult a tájfutás, mint egyedülálló sport, egy szép januári napon, egy szuper képzés keretein belül volt szerencsém kipróbálni ezt a remek sportot. Nagyon megtetszett, hogy nem csak futni kell a nagyvilágba, hanem a futásnak célja van, és nem csak azért futottunk, hogy a végén kijelenthessük, igen lefutottunk 10 km-t...de vajon élveztük is mindezt...? Nos a tájfutást kijelenthetem, hogy igen, nagyon is élveztük. Azóta a sportot még 2-3 alkalommal űzhettem, bár a versenyzést még nem próbáltam benne...de ami késik, nem múlik. - Kaszás Anna, futás és lovaglás országos sportigazgató élménybeszámolója a tájlovaglásról.

Hogy hogyan is kapcsolódik ez a címben említett témához?

Nos úgy, hogy jómagam inkább vagyok fanatikus lovas, mint megszállott futó, bár teszem hozzá a terep és tájfutás megragadott. Az élményt, amit tájfutás során kaptam, már akkor szerettem volna valahogy összekötni imádott sportommal, a lovaglással, főleg úgy, hogy húgommal közösen van egy kiváló angol telivérünk, akivel rendszeresen járunk tereplovagolni, és jómagam, illetve a testvérem sem veti meg útközben a járatlan utakat.

Bár Almabor, alias Almi még csupán 1 éve került ki a galopp sport fergeteges világából, azonban nagyon gyorsan realizálta, hogy a terepeken eltöltött idő sokkal élvezetesebb, mint egy irányba futni céltalanul (itt tenném hozzá, hogy jómagam rendszeresen lovagolok a galoppon, és imádom ezt a lósportot). Így hát egyre jobban körvonalazódott bennem, hogy szuper lenne keresni valami olyan időtöltést, vagy akár versenyzési lehetőséget, ami összeköti az erdőben töltött lovas pillanatokat, a tájékozódás és akár a versenyzés örömével és kihívásaival.

Tájékozódási lovaglás

Nos a pillanatra egészen idén októberig vártam, amikor egy kedves ismerősömnek említettem a fent leírtakat, de főként azt, hogy úgy szeretnék valamilyen természetben zajló lovas versenyen, versenyeken részt venni. Úgy hozta a sors, hogy rajta keresztül megismerkedhettem Violával, aki mesélt számomra a Tájékozódási lovaglásról.

Ahogy beszélgettünk, abban a percben tudtam, hogy ezt nekem ki kell próbálnom, és bár a versenyszezonnak október közepén vége lett, még megrendezésre várt a 2018-as Tájékozódási Lovas Edzőtábor. Nyomban jelentkeztünk rá testvéremmel, hogy kipróbálhassuk a lovaglás eme eldugott, de annál izgalmasabb ágát.

2018 november utolsó hétvégéjén autóba pattantunk és leutaztunk Sümegre, ahol a Sümegi vár melletti Capári váristálló lovarda lovai és Capári Robi bácsi fogadtak minket nagy örömmel. Sajnos a 2 napos edzőtábor csupán második napjára tudtunk csatlakozni, de így is egy nagyon hangulatos és összetartó csapat vacsorájába csöppentünk bele, akik nagy örömmel meséltek az aznapi kihívásokról és egész napos lovas és ló nélküli tájékozódási élményeikről.

A tábor első napján ugyanis megtanulták a különböző tájfutó jelzéseket, és a tájoló használatát, hát erről lemaradtunk, úgyhogy húgommal gyorstalpaló tanfolyamot vettünk a többektől és az internetről…persze azon túl, hogy a többféle szaggatott vonal ösvényt, vagy két nyomsávos földutat jelöl, nem sokat jegyeztünk meg másnapra.

 

Hogy tudunk majd mindenre egyszerre figyelni?

Ettől még izgatottan vártuk, hogyan is fogjuk egyszerre kezelni a lovakat (erre a napra még nem vittük le a sajátunk, egyelőre elég lesz, ha mi eltévedünk…így gondolkodtunk :)), fogni a térképet, a jó irányba navigálni, miközben a lehető leggyorsabban szedjük össze a kijelölt pontokat egy teljesen ismeretlen erdőben…huh, éjszaka nagy izgalomban aludtunk el az már biztos.

Aztán eljött a reggel, fél 8-kor kiváló helyi reggelit kaptunk, és mivel az istálló feletti szálláson töltöttük az éjszakát, így pikk-pakk megérkeztünk a lovakhoz. Vártuk, hogy melyik pacit kapjuk az aznapi feladatokra. Ez  mindig óriási izgalom, hisz nem ismered, hogy kivel kell együtt dolgoznod, vajon jól kijöttök majd, vagy nehéz lesz az együttműködés?

Végül Robi bácsi kimondta a bűvös szavakat, és egy Mágnás nevű, szuper, sárga heréltet kaptam. Pucolás, nyergelés és már indultunk is bemelegíteni a pályára. Jó érzés volt, hogy azonnal megbíztak bennünk, és nem kérdőjelezte meg senki sem lovastudásunkat, sem pedig tájékozódási készségünket.

Az időjárás már nem volt ennyire kegyes hozzánk, mikor nekiindultunk együtt az erdőnek – vagy 20 lovas – borongós, szürke idő volt, a köd szép lassan ereszkedett rá, az amúgy is ismeretlen erdőre, és az eső is szitálni kezdett…de kit érdekelt, hisz lovon voltunk, kezünkben egy laminált térképpel, amit egész úton, míg fel nem értünk a megfelelő erdőrészhez, tanulmányoztam, és egész addig, míg rá nem bökött az egyik vezetőnk, hogy hol járunk, lövésem sem volt merre vagyunk. Hát így indult az igazi kaland.

A gyülekezőponthoz érkezve aztán csapatokra osztottak minket, minden csapatban 4 fő, 1 vezetővel, aki azért velünk maradt egész végig, míg az erdőben bolyongtunk keresve a jól kitalált pályák pontjait. 4-en voltunk lányok, plusz egy kutyus, aki vezetőnkhöz tartozott.

Az első pálya 5 bója megtalálásából állt, szuperül indítottunk, az első 2 bója egész hamar meglett…de aztán felbátorodtunk..mit nekünk út, hát itt át lehet vágni az erdőn, éppen csak halványzöld a térképen (ha tudtuk volna az elején, hogy az a „nehezen futható erdőt” jelenti, lehet kétszer is meggondoljuk).

Mire rájöttünk, hogy hova keveredtünk már a sűrűjében voltunk…

De semmi pánik, próbáljunk tájékozódni…nem mondom hogy könnyen ment, hisz 3-an háromfélét mondtunk, hogy a térképen vajon hol is lehetünk…végül némi vezetői segítséggel kikeveredtünk egy ösvényre, itt jegyezném meg, hogy  minden tiszteletem a lovainké, akik szó nélkül vágtak át árkon,bokron, susnyán és sövényen.

Tanultunk a hibánkból a 2. és 3. pályán már biztonsági játékosok maradtunk, de gyorsítottunk, így a 3-ból 2 kört is a mi csapatunk teljesített a leggyorsabban, és a végére már tudtuk, hogy a térképen mit jelöl a barna V betű, vagy a halvány sárga jól határolt terület, sőt még azt is, mi jelöli a romot, egy-egy nagyobb földhányást, vagy akár egy bányát, sőt jellegfát!

Nagyjából 4 órányi erdőjárás után indultunk vissza egy nagy csapatba az istállókhoz, hogy elfogyasszuk jól megérdemelt ebédünket, és átbeszéljük a napi élményeket. A lovakat visszaérve szépen rendbe tettük, majd megebédeltünk már inkább délután, mint ebédidőben, és végül egy rövid elköszönés után bizton tudtuk, hogy jövőre a március végi első tájékozódási versenyen már ott leszünk Almival, csapatban, hogy ez az élmény ne csak egyszeri legyen! 🙂

Észrevételed, kérdésed van?

Csapatunkat hobbi és intenzív szinten sportolók is alkotják. Így mi is átéltük, milyen kezdőnek lenni egy teljesen új mozgásforma kipróbálásakor, vagy új célokat kitűzve rendszeres sportolókká válni. Nyugodt szívvel írj nekünk, hiszen egy cipőben járunk​!​