Milyen kerékpáros gyermekülést válasszak?

A vásárlók, de legfőképpen a családosok körében örök dilemmának számít, hogy milyen kerékpáros gyermekülést válasszanak maguknak, amiben biztonságosan szállíthatják gyermekeiket, ugyanakkor ők sincsenek akadályozva a közlekedésben. A válasz koránt sem olyan bonyolult, mint amilyennek elsőre tűnik.

Eddig is gyakran tették már fel nekem ezt a kérdést a kedves vásárlók. Viszont a napokban, amikor kivételesen nem dolgoztam, edzésből hazaérve valamilyen különös, belső önindíttatástól vezérelve betévedtem a munkahelyemre egy kiadós energiapótlásért. Megláttam a soron egy családot, akik hosszú időn át vacilláltak két gyermekülés között.

Félfüllel hallottam, ahogy az anyuka a csomagtartóra szerelhető, az apuka pedig a vázadapteres mellett tette le a végső voksát. Egyikük sem volt hajlandó engedni a másiknak. Kezdetben még siettem és már alig vártam, hogy beburkoljak egy kiadós fehérjeszeletet. De amikor észrevettem, hogy bizony “hosszú” sor áll mindhárom kasszánál, inkább úgy döntöttem, visszafordulok és teszek még egy kört az áruházban.

Hátha segíthetek nekik

Újra betévedve a sorra még mindig nagyban ment a diskurzus a két szülő között. Az anyuka ölében már meglehetősen türelmetlenül fészkelődött az 1-2 éves kisfiú, mint akinek oly mindegy, melyik mellett döntenek, csak döntsenek végre! Ha tudott volna beszélni, bizonyára könnyebb döntés születik. 🙂 Az apuka -révén, hogy mégis csak ő hordja a nadrágot és ő fogja javarészt hurcolászni a gyereket egész nyáron, csapott egy nagyot a saját térdére, s lezárta a vitát. Már éppen emelte volna le a polcról a gyermekülést, amikor váratlanul odaléptem hozzájuk. Elmondtam nekik, hogy itt dolgozom és hallottam, miről csevegnek, ha tudok, szívesen segítek nekik. Az anyuka szemében szikrázó remény gyúlt. Nagyon akarhatta azt a csomagtartóra szerelhető modellt, (hiszen állítólag passzolt a színe a kerékpárjához). 🙂

Meghallgattam a saját verziójukat,  végső soron valahol mindkettőjüknek igazat adtam. Az anyuka nem akarta, hogy a gyerek “libikókázzon” a biciklin, az apuka pedig a csomagtartó merevségéből és a gumi “pattogásából” származó zötykölődés ellen volt. Nos, megnyugtattam őket, hogy mindkét típusnak vannak úgymond előnyei és hátrányai is, de a helyzet nem annyira drámai, mint ahogyan azt ők gondolják. Valójában kissé mindketten túlkomplikálták a dolgot, és még csak nem is sejtették, hogy számtalan lehetőség kínálkozott gyermekülés-választékból a piacon ezen a két típuson kívül.

Tehát, amennyire csak tőlem telt, megpróbáltam viszonylag tömören és érthetően összefoglalni nekik a kerékpáros gyermekülések legfőbb jellemzőit és egyedi sajátosságait.

Csomagtartóra szerelhető modellek

A csomagtartóra szerelhető gyermekülések nagy része bármilyen csomagtartó típusra felszerelhetők, különösebb “pepecselés” és szaktudás nélkül, de akadnak olyanok is, melyek csak az adott csomagtartóval kompatibilisek (ilyenek például a nálunk fellelhető OneSecond/BClip gyermekülések).

A már amúgy is bitang merevséget (és terhelhetőséget) nyújtó OneSecondclip 500 csomagtartó egy bizonyos hátsó rögzítési ponton csatlakozik a BClip 500 gyermeküléssel, ezáltal biztosítva a megfelelő stabilitást, biztonságot és kényelmet. A vásárlás során fontos olyan csomagtartó típust választanunk, aminek a terhelhetősége legalább 25 kg ( a maximum 10 kg-ig terhelhető csomagtartók csak és kizárólag úticsomagok szállítására alkalmasak)! Egy szimpla csomagtartóra felszerelt gyermekülés rendkívül balesetveszélyes, ezért lehetőleg mellőzzük az efféle párosítást, hiszen a saját gyermekünk biztonsága a tét!

A személyes visszajelzések szerint a Polisport Groovy és Guppy csomagtartóra felszerelhető gyermekülések a legnépszerűbbek a vásárlók körében. Évről-évre egyre több nagycsaládos kedvencévé válnak (előbbinek 22 kg, utóbbinak 35 kg a max. teherbírása). Minden csomagtartó-típusra jók, szerszám nélkül, egy egyszerű kerek gyorsszárral villámgyorsan felszerelhetők, ill. levehetők, beállíthatjuk a (rögzíthető) lábtartó magasságát. És mindezt a gyerek méretéhez igazíthatjuk. Szó, ami szó, a csomagtartóra szerelhető gyermekülések egyik legfőbb hátránya az, hogy kicsit zötykölődősebbek vázadapteres társaiknál, viszont ezt is embere (vagyis gyermeke) válogatja. Nem mindenkinek kényelmetlen ugyanis ez a megoldás, főleg, ha egy vastagon kipárnázott, pihe-puha “fotelban” ücsörög… illetve, az is sokat számít, ha nem fújjuk állandóan betonkeményre a kerékpárunk kerekeit és nem lurkóstul együtt ugratunk át az útpadkán, vagy hajtunk bele nagy sebességgel egy Marianna-árok szerű kátyúba. 🙂

 

Vázra szerelhető modellek

A vázra szerelhető gyermekülések között kétféle típus létezik: a hátulra (nyeregvázra) és az  előre (homlokcsőre) szerelhető változat. Az esetek többségében a hátulra szerelhető a legközkedveltebb a felhasználók körében, mivel biztonságosabb a sofőr haladását tekintve is, továbbá olyan érzést nyújt a gyerekeknek, mint ha lebegnének a levegőben. Rázkódás, zötykölődés kizárva, a kényelem pedig 110%-os, ami zavartalan, élvezetes és örömteli  utazást biztosít számukra. A Hamax Siesta ( állítható háttámlával) vagy éppenséggel a Polisport Groovy vázadapteres gyermekülései biztonsági szempontból talán a legjobbak manapság a piacon.

A csomagtartóra szerelhető társaikkal ellentétben vitathatatlanul kényelmesebbek, ám nekik is megvannak a maguk sajátos “betegségeik”. Mindaz, ami eleinte a komfortérzetről és a teherbírásról gondoskodik, később pontosan az válik a leggyengébb láncszemmé a rendszerben. Ez pedig nem más, mint a vázadapter. Kezdetben igen strapabírók, idővel azonban elkopnak, elhasználódnak, így nem árt legalább évente egyszer lecserélni őket. Szerencsére nem kell megszabadulnunk a komplett gyermeküléstől, vázadaptert ugyanis külön is lehet kapni hozzájuk, ami öröm az ürömben. Ne várjuk meg, hogy először alig érezhetően, majd később elég látványosan “kotyogni” kezdjen (a sín és az adapter csatlakozási pontjánál), mert egyszer csak váratlan meglepetésben lehet részünk, amikor a gyerek már nem csak felfelé-és lefelé billeg, hanem oldalra is kileng! Ne feledjük: a gyermekünk biztonsága, mi több, az élete a tét!

Bukósisakot pedig minden esetben adjunk rá!

Igazság szerint a fent említett gyermekülések a legközkedveltebbek idehaza, legalábbis jóval elterjedtebbek, mint más környező vagy távol eső országokban. A felsőcsőre elhelyezett (nyeregvázon és homlokcsövön, vagy csak a homlokcsövön rögzített) vázadapteres gyermekülés mellett is dönthetünk (Polisport Guppy Mini), ha úgy tetszik, ám ezekből nem találunk olyan bőséges kínálatot az üzletekben vagy a webshopokban, mint a szóban foglaltakról. Pontosan azért, mert a fentiek vannak elterjedőben.

 

Ha pedig megtehetjük és úgy gondoljuk, hogy ezek helyett inkább beruházunk valami nagyobbra, kényelmesebbre és élvezetesebbre, akkor esetleg számításba vehetjük a gyerekek másik nagy kedvencét:  az utánfutókat. 🙂

Végezetül annyit, hogy a beszélgetésünk végén a házaspárnak sikerült dűlőre, majd végre közös megállapodásra jutnia. 🙂 Immár nem szajkózták a maguk igazát… mindketten a BClip 500 mellett döntöttek. 🙂 Így mindhárman nyertek. 🙂

Hátszelet! 🙂

Hegedüs Zsolt

Hegedüs Zsolt

Bár egész életemben bringáztam, a versenyszerű kerékpározás, mint rendszeres sporttevékenység, mindössze öt éve vált az életem szerves részévé, mégpedig egy... Még több

Észrevételed, kérdésed van?

Csapatunkat hobbi és intenzív szinten sportolók is alkotják. Így mi is átéltük, milyen kezdőnek lenni egy teljesen új mozgásforma kipróbálásakor, vagy új célokat kitűzve rendszeres sportolókká válni. Nyugodt szívvel írj nekünk, hiszen egy cipőben járunk​!​