Csak a levelet a postán… – Sose engedd el az álmaid!

Van az a semmihez nem hasonlítható érzés, amikor pontosan tudod, hogy a helyeden vagy.  Amikor minden egyes vargabetű, kudarc, és látszólag felesleges feszkó az életedben, visszamenőleg értelmet nyer. Amikor már semmiért nem adnád a tapasztalatot, amin keresztülmentél, de tudod, hogy még egyszer biztos nem csinálnád végig. Amikor hálával és mosolyogva gondolsz vissza azokra, akik évekkel korábban még kinevettek.  Az út, amit addig megteszel - na az a legnehezebb. 

“Nem vallottam kudarcot, csak találtam tízezer módot, ahogy nem működik.” – Edison

Kilenc éve kezdődött. Akkor még nem tűztem ki konkrét lovas célokat. Csak azt tudtam, hogy mindig is ezt kerestem. Hogy nem akarok valamit egész életemben félgőzzel csinálni, csak mert jól lehet keresni vele. Mert a társadalom elvárja tőled, hogy bizonyos dolgokat kipipálj bizonyos életkorig. Elindultam egy úton, amit a szívem diktált. Kezdetben még én magam is azt hittem, hogy rosszul döntöttem. Hogyan alakul az életed, ha az álmaidat követed? Nos, ha rendíthetetlenül tudsz hinni abban, amit még messze nem látsz, akkor  csak a tulajdon elméd szabja meg a határokat.Párszor említettem már, hogy nem hiszek a véletlenekben. És ez nem véletlen. 🙂

Eleinte azt gondoltam, jó ötlet lesz, ha gyógytornász szakra felvételizem, mert örökletesen rossz a tartásom, amit a mai napig mindig megkapok – lovasként sem egy szép látvány. Bevettem a sablonszöveget, hogy te ne ugrálj, ne emelj, ne fuss a kemény talajon, sőt, levegőt se nagyon vegyél, csak ha feltétlenül muszáj, azt is lehetőleg óvatosan ott a felmentettek padján. Mindenkinek ezt mondják. Lovaglás? Hát, esetleg, ha nem vágtázol… Mai fejjel, inkább no comment.

Viszont menjél menő egyetemre, oda, ahol max pontot várnak el a bejutáshoz, de bejutni még könnyű, majd bent maradni lesz nehéz. Aztán szenvedj ki magadból egykéthárom diplomát, kéthárom nyelvvizsgát, közben meg már helyből legyen tíz év szakmai tapasztalatod, de ne merészeld betölteni a harmincat, gyerekvállalásra pedig véletlenül se  gondolj. Aztán dolgozz keményen, helyezkedj okosan, építs menő karriert, de jól vigyázz, mert hibázni azt nem enged a rendszer. Ha hibázol, akkor kirúgnak, és oldd meg a hiteledet, ahogy akarod. Naháttudodki.

Nem véletlenül jöttek azok a pánikrohamok

Vannak jelzések, melyeket egyszerűen észre kell vennünk, a saját érdekünkben. Lehetnek ezek a testünk apró segélykiáltásai a lehető legkülönbözőbb formában, akár minden orvosilag meghatározható okot mellőzve. Lehetnek a külső körülményeink által megnyilvánuló jelzések, amikor olyan érzésünk van, hogy baromira sietnénk, csak az a fránya piroshullám valamiért feltart. És bizony ha nem vesszük észre ezeket a jeleket, akkor idővel egyre nagyobbak lesznek. Az élet, sors, ki-ki helyettesítse be a hitrendszerének megfelelőt – eddig csak finoman bökdösött, de ha nem figyelsz, kénytelen rád kiabálni. Hogy ne szúrd el az életedet. Mert lehetsz sokkal boldogabb is. Ha van bátorságod, hogy ne állj be a sorba.

Ma olyan cégnél dolgozom, ahol pontosan azt értékelik bennem, amit a legjobban szeretek csinálni.

Kilenc év után visszatekintve azt mondom, maximálisan megérte, mert ahol most tartok, az is sokkal több, mint amit akkor el mertem képzelni. És még nincs vége, hisz ez még csak az első évtized, hol vagyok még azokhoz, akik harminc-negyven éve lovagolnak… Ha akkor,  a kilenc évvel ezelőtti ömnagamnak, aki a panellakásból elindult a kis gurulós bőröndjével megváltani a világot – azt se tudta, hová – valaki azt mondta volna, hogy kilenc év múlva amatőr díjugrató nagydíjon fogok eredményesen lovagolni, lesz öt lovas végzettségem, és egész korrektül meg fogok tudni élni belőle, szerintem körberöhögtem volna.

Férjem, edzőm, legszilárdabb támaszom

De ha nagyon akarsz valamit, akkor előbb-utóbb jön a segítség.

Nálam is jött, férjem személyében, aki öt évvel ezelőtt vett a szárnyai alá, akkor még “csak” az edzőm volt. Máig emlékszem az első pár mondatra, amit váltottunk. Mondtam neki: “Nem tudod mire vállalkoztál. Alapvető gondok vannak velem. Az ülésem is vacak, a hátam is görbe, félős is vagyok, talán jobb lenne mindent elölről kezdeni.” Válasz: “Azt had’ döntsem el én.” 🙂 Azóta már az oszlop tetejét is ugratta velem.

De ehhez kellett egyfajta makacs rendíthetetlenség. Hogy teljesen mindegy, kik és mivel gúnyoltak, akkor se adtam fel. Pedig voltak olyan mélypontjaim, hogy azok egyenként is a padlóra küldhettek volna. Volt, hogy úgy féltem, hogy egy falat nem ment le a torkomon, volt, hogy sírtam, volt, hogy homokot köpködtem, és volt, hogy iszonyúan haragudtam saját magamra. Nem mondom, hogy nem fordult meg a fejemben, hogy választhatnék egyszerűbb utat. Csak az akkor, az álmaim nélkül már nem én lennék. De így még mindig én vagyok, és én csak egy dolgot szoktam feladni. A levelet a postán…

Fotók: Németh Bettina, Budai László.  A filterek használatáért szíves elnézéseteket kérem.

 

Vinnay Patrícia

Vinnay Patrícia

Az életemnek célt és igazi értelmet adó, abszolút „flow” érzést a nyeregben és a lovak mellett találtam meg. Frissen érettségizett,... Még több

Észrevételed, kérdésed van?

Csapatunkat hobbi és intenzív szinten sportolók is alkotják. Így mi is átéltük, milyen kezdőnek lenni egy teljesen új mozgásforma kipróbálásakor, vagy új célokat kitűzve rendszeres sportolókká válni. Nyugodt szívvel írj nekünk, hiszen egy cipőben járunk​!​