Segíts magadon! – Amikor a segédszár valóban segítség

Nemsokkal ezelőttig meg voltam győződve róla, hogy mindenféle segédszár az ördög találmánya, és főleg azok használják, akik nem tudnak lovagolni. Rosszul voltam, ha megláttam valakinek a kezében, aki nem profi lovas, és úgy egyébként határozottan megvolt a véleményem róla. Párom négy évvel ezelőtt tett weyrothert először az egyik csikómra, én akkor el is döntöttem, hogy utálok ilyennel lovagolni, és azóta sem használtam. Mostanáig.

Előre leszögezem, ez nem azt jelenti, hogy mindig, minden problémára megoldást jelent. És továbbra sem helyettesíti azt a bizonyos mértékű lovastudást. Ésszel kell használni, indokolt esetben, nagyfokú önkontroll és lehetőleg edzői segítség mellett, kiemelve, hogy időszakosan. Figyelve arra, hogy az ember ne csapja be vele önmagát.

Most azonban nagyon örülök neki, hogy egy másik ló miatt visszakerült kicsit az életembe, mert újra feltéve egy nagyon hasznos dolog, csak eddig nem tudtam bánni vele, és ezt éreztem is, ezért nem erőltettem. Tudtam, hogy nem jött még el az ideje, és hogy ha a kacsa nem tud úszni, nem a víz a hülye. Úgyhogy hanyagoltam még pár évig.

Inkább szenvedtem, izzadtam, a csakazértis jegyében, és hol volt sikerélmény, hol nem, de mindig segítség nélkül akartam megoldani a dolgokat, holott a lónak is jobb, ha előbb el tudja engedni magát.

Mert ugye a segédszár hivatalosan arra való, hogy a fiatal lónak megtanítsuk, hogyan kell tarkóban és hátban engedni, abban az esetben, ha ezt máshogy nem tudjuk elérni. Igen ám, de mi van, ha mire a lovad hozzád kerül, már ezerszer megtanulta, hogy hogyan lehet kibújni a munka alól, valamint azt is, hogy pontosan hány kiló, még ha rosszindulattal soha nem is használta ki, csak lustaságból. De ez legtöbbször elég volt, hogy képzetlen lovasnak érezzem magam.

Most jöttem rá, mennyivel könnyebb lehetett volna eddig is, ha nem vagyok ilyen makacs meg önfejű, és legalább az edzői javaslatra használni kezdem. Talán az alsó nyakéle kevésbé lenne vastag neki. Talán a gyűrűsujjaim sem görbültek volna így el, ahogy próbáltam neki “nemengedni”, amikor menetrendszerűen le akarta tépni a kezem ahelyett, hogy beleengedett volna.

A segédeszközöket egészen finoman is lehet használni.

Ha előbb, ha máshol, ha máshogy. Ha többet, ha jobban, ha bátrabban. Hány lóval járunk tévúton, mire megtanulunk valamit, és ennek sosem lesz vége, mert mi mindig csak úton vagyunk. Vannak jobb időszakok, mikor már majdnem elhiszed, hogy tudsz valamit (szigorú vagyok magamhoz), aztán szétesel, hogy néhány perc-nap-hét-hónap-év vergődés után rájöjj, hogy mit kellene másképpen, jobban csinálni, és egy magasabb szinten rakd össze magad újra.  Segítséggel, vagy anélkül.

Párom azt szokta mondani, hogy az az igazán értékes tapasztalat, amire magadtól jössz rá. És hogy a ló már önmagában egy nagyon jó tanár, eszméletlenül pontos tükör. Hányszor, de hányszor kértem már bocsánatot arany barátomtól, amikor rájöttem, hogy valamit megint nem jól csináltam. És hogy szégyelltem magam, de ő sosem haragudott meg rám. Végtelen türelmével tanít, örökké hálás leszek neki.

Mennyit őrlődtem, hogy milyen béna vagyok. Hogy nem tudok olyan szépen ülni rajta, mert annyira hajtós, hogy teljesen világgá megy az ülésem, ha azt akarom, hogy lendületes legyen. És persze miért is akarna együttműködni, ha nyújtott nyakkal, laposan is lehet közlekedni. Több csizma, több derék, többet tart, igen. Meg egy ötvenkilós csajszitest, ami egyébként nagyon jól szolgált a lovak körüli fizikai munkában is évekig, szóval nem lehet azt mondani, hogy gyenge volnék. De egy egyhetvenes betonszájú, ám aranyszívű ex-fogatlóval maga alatt az ember lánya nem tudja mindig a tökéletes női kecsesség látszatát kelteni. Sorry. Ettől függetlenül tudom, hogy egy jó technikával elég sok tömegbeli különbséget át lehet hidalni, de sajnos nem mindig és nem mindent.

Néha kell egy kis extra segítség

Úgyhogy fogtam a weyrothert, és felraktam a tizenhat éves öregúrra bölcs lovamra.  Szégyen-nemszégyen. És azóta már leszálláskor alig várom, hogy újra felülhessek rá. Nem tudja kitépni a szárat a kezemből, mert ismeri az eszközt, ezért meg sem próbálja. Inkább az első két percben beletörődik, és dolgozik, nem is akárhogyan. Olyan hihetetlenül könnyed érzést ad, pedig igyekszem “csak” függőlegesig kérni, úgy, hogy a szárra támaszkodjon, a segédszár pedig lehetőség szerint laza legyen. Én meg közben tudok magamra is figyelni, hogy a segítségek minél finomabb összjátékával érjem el ugyanazt, amit eddig néha verejtékkel és könnyekkel.

Pedig nekem aztán voltak masszív előítéleteim. És vannak még szép számmal olyan eszközök, amik megosztják a lovas társadalmat. Kezdek rájönni, hogy nem az eszközön múlik, hogy ördögtől való-e, vagy nem, hanem a használatán. Persze vannak durva dolgok,  extrém esetek itthon és külföldön is, de azoktól most tekintsünk el, és maradjunk a realitások talaján. Egy erős zablával is lehet leheletnyi finom segítségeket adni, és egy egyszerű ínvédővel is sokat lehet ártani a ló lábának, ha véletlenül rajta felejtik. Kilenc év után talán tényleg most értem meg rá, hogy segédszárral bővítsem a repertoáromat, legalábbis egy darabig biztosan. Aztán pár hét múlva megnézzük, mennyit javult a helyzet. Nem azt mondom, hogy ezentúl népszerűsíteni fogom, de most már elismerem, hogy van létjogosultsága. Szélesebb látókörrel megyek tovább, megint tanultam valamit.

Vinnay Patrícia

Vinnay Patrícia

Az életemnek célt és igazi értelmet adó, abszolút „flow” érzést a nyeregben és a lovak mellett találtam meg. Frissen érettségizett,... Még több

Észrevételed, kérdésed van?

Csapatunkat hobbi és intenzív szinten sportolók is alkotják. Így mi is átéltük, milyen kezdőnek lenni egy teljesen új mozgásforma kipróbálásakor, vagy új célokat kitűzve rendszeres sportolókká válni. Nyugodt szívvel írj nekünk, hiszen egy cipőben járunk​!​