Első napom mint bringafutár

Délután háromra összeszedem tépázott önbizalmam romjait. Az utóbbi időben túl sok kosarat kaptam állásinterjúkon, így remegve húzom elő a telefonomat. Tárcsázom a megdott számot, majd elhadarok valami félig-meddig végiggondolt monológot: “Jó-napot-kívánok-Márton-Mátyás-vagyok-az-állásra-jelentkezem.” A vonal másik végéről egy zavarbaejtően fiatal hang Andrisnak mondja magát: “Akkor várlak fél hatra egy próbanapra.”

Mostanában már minden voltam, csak akasztott ember nem, – és bringafutár egy neves étteremnél. Mivel újabban megint félek a haláltól, egyelőre marad a kurír. Lemosom lovamat – az első benyomás, gondolom, sokat számít majd. Ráhagyással indulok, mert Murphy-t, a defektkirályt tizenvalahány év alatt sem ismertem ki.

Biztos? – bámulok a megadott címre. Egy füstös késdobáló valami dohos alagsorban. Ez lenne az a puccos hely? Bőrömet féltve tipegek le a lépcsőn. Biztosítanak, hogy jó helyen járok. Andris már elém is libben: “Gyere hátra, megmutatom a konyhát. Az étterem tőlünk független, mi csak a kiszállításért felelünk.”

A konyha már sokkal biztatóbb. “Én dolgoztam ki a rendszert. HACCP” – büszkélkedik a konyhafőnök. “Egészségedre!” – válaszolok. Közben beesik Norbi. “Esik…” – jelenti a tényállást. Namármost, a kajafutárság és az eső nem csak a jól ismert relációban tartozik össze. Minél jobban zuhog, az emberek annál kevésbé mennek le a sarki hamburgeresig. Helyette fölkapják a kagylót, és rendelnek – kagylót, halat, pizzát, mexikóit. Most is ez történik.

Az első rendelés

Megszólal a telefon. “Ez már a te címed” – figyelmeztet a séf. “Tíz perc, és mész.” Azzal hátramegy, hogy kimérje a sajtlevest és hozzá a tortilla chipset.

A feladat nem egy nagy bonyodalom így elsőre. Talán hat utcával megyek csak odébb. Napsütésben emiatt le sem venném az U lakatot és a horgonyláncot a kerómról, inkább átfutnék. (Mások szerint talán paranoia, de egy nagyonokosságban azt olvastam, hogy érdemes a gépsárkány árának akár 20, azaz húsz százalékát a védelmére költeni. Egy másik helyen brit tudósok megállapították, hogy nem a legdrágább bringát lopják el, hanem azt, amelyik a legkönnyebben mozdítható. Tehát érdemes kétféle zárat tenni rá, amelyek levágásához kétféle szerszám kell – legtöbbször ez nem áll a tolvaj rendelkezésére.)

Vissza az időjáráshoz: most viszont esik, így kabátba bújva állom az arcomba vágó, szemerkélő csapadékot. Gyermekkorom Halász Juditja jut eszembe: “Ha borús felhők lógnak az égen, az ágyból kimászni kár.” Aztán ki is javítom magam versenyző korom tapasztalatával: hiszen vízálló vagyok, a szembeszéllel edzek, és hóban csúszkálni különösen jó buli. Túl sok időm nem marad ezen lamentálni, megérkezem a címre. Hamarosan megtanulom, itt nem vásárlók vagy vendégek vannak, hanem címek.  “Gyors voltál” – ad ötven forint jattot a megrendelő srác.

A gyorsaságért extra jattot kaphatsz

Visszafelé csak gurulok. Nem tudom, mekkora pörgésre számítsak, és a térdem még nem tökéletes. (Vagy már, ez nézőpont kérdése – mindenesetre a versenyzői múltam elintézte egy életre, azóta jobb és rosszabb időszakok váltják egymást, de a dokik szerint jó talán már sosem lesz.) A bázisra érve lakatolási procedúra, vízlerázás az esőkabátról, pingvinjárás patentos cipellőben a lépcsőn lefelé. “Mé’ nem hozod le?” – kérdezi Gina, aki épp most indul a következő kanyarra. “Így kicsit hosszú lesz. Amúgy is vár a címed.” Megfogadom, hogy hallgatok rá. Minden olyan tipp jól jön, ami a hatékonyságomat növeli. Rengeteg önismereti munkával ugyanis rájöttem, hogy személyiségemnek nem ez a legerősebb jegye.

Bringafutárként biztosan nincs szükség kondibérletre

“Bevállalsz egy jó Naphegy teret?” – kérdezi Andris. “Jattos környék” – teszi hozzá, mosollyal a nem létező bajsza alatt. “Ja, és ma még jár rá hegypótlék.” Mint megtudtam, rajtam kívül senki nem szeret emelkedőkön cipekedni, emiatt találták ki a hegypótlékot – egy jelképes összeget a munkamorál emelésére. Kár, hogy jövő hónaptól felsőbb utasításra eltörlik, pedig – tekintve, hogy én vagyok az egyetlen hegyimenőjük – ebből lettem volna milliárdos.

Egyre jobban zuhog. Mire fölérek a címre, már minden mindegy. A hölgy valóban nem hálátlan: egy Rákóczit ad borravalónak. “Szegények, ilyen időben is nyomjátok? Sok van még? Kitartást!” – búcsúzik. Lefelé gyökkettő, satufék. A balesetem óta nem szeretek meredek utcákon ereszkedni. Akkor egy évre csavarokat kaptam, nem hiányzik még egyszer.

“Újabb budai cím, vagy három közeli egyszerre?” Gyors fejszámolás következik: a közeliek együtt is jobb címpénzt jelentenek, a kilométerdíj alig kompenzálja, és tripla lehetőség jattot kapni. Egyértelmű a választásom.

Pesten közlekedni bringával sem egyszerű

Közben beindul az este. Péntek lévén a belvárosi szórakozóhelyek tömve vannak, és a Nagykörúton az ilyenkor szokásos autózási “kultúra” van kialakulóban. Hideg van, de az ablakot lehúzva, kikönyökölve, kettesben hatezerig húzatva a fordulatszámot, plafonig csavarva a hangerőt… Nem folytatom a politikailag inkorrekt felsorolást, hiszen úgysem hallott még senki ilyenekről, elszenvedője pedig főkép nem volt.

Így aztán az sem velem történt meg, hogy egy sötétített ablakos (ám furcsa módon nem fekete, hanem ezüstmetál) személygépjármű vezetője rám húzta a kormányt. Nyilván a füstüvegen keresztül éjjel már nem vett észre. Mikor már harmadszor fordul elő velem (különböző mellékszereplőkkel biztosítva az élmény okozta adrenalinfröccsöt), kicsit berágok, és könyökömet kitartva elkezdek a “támadó” felé húzni. Bízom benne, hogy nem mer föllökni – és tényleg, rögtön lesz helyem.

Amikor a futár defektet kap

A következő forduló sem alakul rózsásan – de tövis nélkül sem. Kezdő koromban kaptam utoljára ekkora defektet. Az esőtől csillogó aszfalton nem láttam meg az üvegszilánkokat, így sikerült kukára lyuggatni a viszonylag új gumimat. Gazdasági totálkár: én biztos nem fogok öt foltot fölragasztgatni egyetlen belsőre. Inkább fölvagdalom hajguminak. (Hogy a sziklamászást is idecsempésszem, ha már az a fő profilom: a klettersteig szettek karabinerét szoktuk ezzel a fajta hajgumival rögzíteni, hogy ne forduljon el állandóan. Aki érintett a témában, tudja miről beszélek.) Telefonálok a bázisra, hogy ne várjanak: csak a gyorsszerviz után érkezem.

Sajnos a defekt bármelyik pillanatban megállíthat bennünket

A címre érve először kézbesítem a kalóriacsomagot, majd kihasználom, hogy új építésű házban vagyok. Egy mellékfolyosóra húzódom félre, hogy az olajos esőlével mindent összekenjek, és mellesleg kicseréljem a defektes belsőt. Annyira dzsuvás, hogy sutba dobom minden környezettudatosságomat és újrahasznosító kedvemet, a gumit meg a kukába. A postaládák melletti “Nem kérünk szórólapot” dobozból szerzek reklámújságokat, kicsit föltakarítok magam után, s lószolok a következő címemért – valószínűleg az utolsóért aznap éjjel.

Hazafelé még egy cím

A központba érve már hárman nézik egymást. “Aki akar, hazamehet. Ketten maradjatok” – ajánlja föl a konyhafőnök. Akik két műszakot voltak, most örömmel élnek a lehetőséggel, így a délutános kollégával mi várjuk meg a zárást. (A céges szóhasználat délelőttös és délutános futárokat különböztet meg. A valóságban azonban délutános és éjszakás műszak létezik.) Mivel Gábor ért vissza hamarabb az előző kiszállításról, az ő arca ragyog föl, amikor meghallja az online rendelést jelző bimbamcsengő hangját. “További balesetmentest” – köszön el aznapra, hogy kivigye az utolsó adagot. “Holnap is jössz?”

23:50–kor Andris már épp zárna, amikor megcsörrem a telefon. “Tartsd egy picit” – szól a kagylóba, majd hozzám fordul. “Honnan is jársz? Hazafelé bevállalsz még egy gazdagréti címet?” Majdnem útba esik, így igent mondok. Elszámolunk az aznapi pénzzel, megelőlegezem Taki bácsi és Lenke néni vacsorájának az árát, majd utoljára is nyakamba veszem a várost.

Egy óra körül érek haza. Minden ruhadarabom, a hátizsákom, a hajam, szerintem még a bringám is magába szívta a mexikói konyha illatnak már nem nevezhető melléktermékeit. Amit tudok, bedobok egy gyorsprogramra a mosógépbe, és a nap fénypontjaként megeszem a tortillatekercsemet, amire egész nap nem jutott időm.

Márton Mátyás

Márton Mátyás

Gyerekkoromtól endorfinfüggő vagyok - csak akkor még nem tudtam, hogy ezt így hívják. Kisiskolás koromban futóversenyeken gyűjtöttem a kilométereket, majd... Még több

Észrevételed, kérdésed van?

Csapatunkat hobbi és intenzív szinten sportolók is alkotják. Így mi is átéltük, milyen kezdőnek lenni egy teljesen új mozgásforma kipróbálásakor, vagy új célokat kitűzve rendszeres sportolókká válni. Nyugodt szívvel írj nekünk, hiszen egy cipőben járunk​!​