“A kerekesszékesek nem bénák, csak másképp képesek!”

Társadalmi kísérlet - ez szerepelt a belső céges levél tárgyában, mely arra invitálta a budaörsi Decathlon dolgozóit, hogy egy munkanapjukat kerekesszékben végezzék április elején. Egyből jelentkeztem a felhívásra! Mélyen egyetértettem a céllal: a saját bőrünkön tapasztaljuk meg, hogy a törvényi kötelezettségeken felül mennyire tud az áruház kényelmes körülményeket biztosítani kerekesszékes vásárlóinak és jövendőbeli kerekesszékes munkatársainak.

Döntöttem: Részt veszek a kerekesszékes munkanapon!

Pedig addig a napig nem sok saját tapasztalatom volt a témában. Még aktív kerékpárversenyzőként láttam egy videót egy féllábú afroamerikai bicajos futárról. Ez volt az első pillanat, amely depressziósnak tűnő gondolataimat (“Hát én ezt tuti nem viselném el!”) fölcserélte valami erőt adóra (“Le a kalappal előtte!”). Picivel később a szép emlékű Millenárison pályaversenyezve rendeztek kerekesszékes-bringás betétfutamot. Fölemelő volt látni azt az elszánt erőfeszítést, ahogyan az érintettek egymásnak feszültek az üldözéses versenyben. E két emlékkel felvértezve utaztam át a várost a múlt pénteki reggelen, hogy Dunakeszi Decathlon munkatársként csak e program miatt egy napot budaörsi áruházunkban dolgozzak – kerekesszékben.

Ismerkedek a kerekesszékemmel a munkanap reggelén

Nem olyan könnyű segítséget elfogadni

A reggel 9 órás munkakezdésnél kilenc kollegina és én cseréltük le a napi rutint négy-négy kerékre a figyelemfelhívó akció keretében. Természetesen egyetlen nappal nem láthatunk bele mások életébe, ám arra megfelelő, hogy megtapasztaljuk, mennyire akadálymentes az áruházunk.

Elsőre sokkoló volt számomra, hogy ami eddig laza rutin volt (például az üres bevásárló kosarak visszajuttatása a bejárathoz, a legfölső polcok árucikkeinek szépítgetése), az most átgondolást, akciótervet, szervezést igényel. Pedig a túrázás sportok részlegén dolgozó és szintén négykeréken munkát vállaló Orsival nyerő párost alkottunk: ketten sok szituációt lényegesen egyszerűbb vagy épp biztonságosabb volt megoldani. Máshol persze a lelki támogatáson kívül nem sok hasznát vettük egymásnak. Ilyenkor kellett (volna) segítséget kérni ép önmagukat alakító munkatársainktól. Kérni és elfogadni egyébként sem mindig tudok, a kiszolgáltatottság érzése pedig vállalkozó szellememet még inkább kedvezőtlen irányba tolta. Nem éltem meg egyszerűen, hogy segítségre szorulok.

Próbáltuk segíteni egymást Orsival a kerekesszékes munkanapon

Persze a csetlés-botlásainkhoz az is hozzájárult, hogy először dolgoztunk kerekesszékben. Aki már rutint szerzett ebben, az biztosan hamar megoldotta volna a napi feladatainkat. Tapasztalat nem lévén, válogatott módszerekkel rakodtuk ki a polcokra az aznap érkezett árucikkeket. Elsőre jó ötletnek tűnt nagy kazlat ölbe venni, hogy minél kevesebbet kelljen fordulni. De a küllők közé becsípett hátizsákszíjak másról tanúskodtak. Aztán, ahogy egyre magabiztosabban kezeltem a kerekesszékemet, finomodott a rutin: meggyőződtem róla, hogy lassan sietni (festina lente) mégis hatékonyabb. A tapasztalások mentén őszintén kíváncsi lettem néhány dologra: Vajon a hétvégén, amikor rengeteg a vásárló és a nézelődő, elférnénk-e székeinkkel? Idővel megszoknák-e, hogy több ilyen állapotú munkatárs is dolgozik nálunk és jobban mernének kérdezni, megszólítani, kapcsolatot teremteni? Hiszen most az is előfordult, hogy én ajánlkoztam segíteni – hiába. A hátam mögött összesúgva abban maradtak, hogy “inkább nem kérdezik meg a srácot” – azaz engem. Ez vajon a kerekesszéknek köszönhető, vagy egyébként sem közelednének?

Másképp képesség

A napi teendők során többször is egymásba botlottunk Csángó Danival és Fenyvesi Zolival, akik egyéb munkájuk mellett a Rehab Critical Mass aktivistái is. Szakmai tanácsaikkal segítették a fizikai és mentális akadálymentesítő napunkat: elmondták, hogy hol javasolnak még változtatást az áruház épületében a mindenki számára lehető legkényelmesebb közlekedés érdekében, illetve saját történetük elmesélésével pedig személyes aspektusból is ráláthattunk a témára. Egymás között még napokig idéztük Dani mondatát: “A kerekesszékesek nem bénák, csak másképp képesek!

Szakmai segítőink, Csángó Dani és Fenyvesi Zoli

Boldognak lenni

A nap végén, az ágyban fáradtan feküdve is ez a mondat járt a fejemben. Flash volt feküdni az ágyon és szinte érezni, ahogy mozdult alattam a kerekesszék. (Gyerekkorodból megvan az a testi érzet, amikor egész nap a hullámzó vízben voltál, majd éjszaka veled hullámzik az ágy? Na, nekem ez pont ilyen volt.) Az a gondolat viszont a kőkemény valóság, amivel Dani zárta a közös kerekesszékes munkanapot: „Nektek letelt ez a nap. Nekem 15 éve nem ér véget, hogy egész nap üljek.” Bár másokat sokkolhat ez a mondata, de az ő szájából inkább tárgyilagosan csengett. Hiszen Dani soha nem felejti el hozzátenni, hogy “a boldogság érzete kerekesszékben is adott bárki számára“. A “kék madár” megtalálása az egyéntől függ és nem a kerekesszéktől. A másképp képesség még nem bénaság és legfőképp nem boldogtalanságba bénultság.

Mesi, a budaörsi áruház csapatsportok részlegének sporttanácsadója is csatlakozott a társadalmi kísérlethez

Integrált társadalom – integrált áruház

Ami pedig a jövőnket illeti: budaörsi áruházunkban dolgoznak megváltozott munkaképességű csapattagok és a cél, hogy más áruházainkba is jó fej és szakértő csapattársakat találjunk, függetlenül az ilyen jellegű állapotuktól. Nagyon várom már, hogy kerekesszékes kollégákkal közösen pakoljuk ki az árut, hallássérült dolgozókkal kasszázzunk együtt, vagy épp látássérült munkatársakkal vegyük fel az ügyfélszolgálati telefont. A cél érdekében, a nap tapasztalatait összegyűjtve hamarosan átalakul a budaörsi kerekesszékes embereknek kialakított mosdó.

Szeretném megköszönni vendég-kollégáinknak, hogy eljöttek hozzánk és segítettek minket ezen a napon. Továbbá a budaörsi és a dunakeszi áruházunknak, valamint a “főhadiszállásnak”, hogy lehetővé tették számunkra, hogy egy napra “másképpesek” legyünk.

Búcsúzóul szeretném kérni a Queentől a One Vision című számot és küldeném mindenkinek, aki szereti!

 

Márton Mátyás

Márton Mátyás

Gyerekkoromtól endorfinfüggő vagyok - csak akkor még nem tudtam, hogy ezt így hívják. Kisiskolás koromban futóversenyeken gyűjtöttem a kilométereket, majd... Még több

Észrevételed, kérdésed van?

Csapatunkat hobbi és intenzív szinten sportolók is alkotják. Így mi is átéltük, milyen kezdőnek lenni egy teljesen új mozgásforma kipróbálásakor, vagy új célokat kitűzve rendszeres sportolókká válni. Nyugodt szívvel írj nekünk, hiszen egy cipőben járunk​!​