Lekvárhegy – gleccsertúra, via ferrata, és egy kis gasztronómia

Személyes érintettség okán kezembe került a Napsütötte Toszkána c. könyv, melynek nyomán most nemcsak túracélpontot, hanem némi harapnivalót is kaptok tőlem. Aki nem hiszi, annak utánajárunk.

Talán már említettem: német nyelvterületen lettem tériszonyos(ból) túravezető. Egyértelmű volt hát az asszociáció az első olaszországi háromezres csúcsom, Marmolada, és a germán lekvár, Marmelade között. Ennél rosszabb bevezetőt nem is kaphattatok volna, úgyhogy csapjunk is bele.

Nálam jobban csak az utasaim utálják az éjszakai buszozást. Megértem őket: ülve aludni, majd másnap valami komolyabb testmozgást végezni finoman szólva nem elvárható. Dávid, a kollégám is tudja ezt – pedig mindketten előnnyel indulunk másokhoz képest. A túravezetők privilégiuma ugyanis, hogy a busz folyosóján alhatnak, hálózsákjaikat és polifoamjaikat leterítve. Nem mondom, veszélyes üzem ez – és szabálytalan – szerencsére a sofőröket ez nem szokta izgatni, az autópálya kamerája meg állítólag nem lát be idáig. A legdurvább eddig az volt, amikor a fejemre léptek. Exupérytől, és az ő rókájától tudjuk, hogy semmi sem tökéletes – de azért egy-egy ilyen baleset ellenére is kipihentebben érkezünk mi, a túravezetők, mint a további 48 utastárs.

Itt a földön ülve is lehet a felhők közt járni

Ugorjunk egy kicsit időben. Helyszín: a Pian dei Fiacconi menedékház (Rifugio). Bambán ülök az emeletes ágy alsó szintjén, bámulom Dávidot. „Kajak? Ennyi volt a napi program? Följöttünk felvonóval és csá?” Büszkén kihúzza magát „Ja! Há´ én terveztem ezt az utat!” Ahogy említettem:

Dávid tudja, mennyit szabad egy hosszú buszos éjszaka utánra tervezni.

Este azért nem múlhat el “a”-betűs üdítőitalok, és pizza nélkül. Nálam a favorit még mindig a porcini (vargánya), mozzarella di bufala (bivalytejből készült lágy sajt) és ruchetta (rukkola), némi parmigianóval (érlelt keménysajt) megszórva. Mellé pedig valami vino de la casa (a ház bora), mert errefelé az is bőven megüti a mértéket. Aztán én, aki nem tudok mulatni, lassacskán el is oldalgok. Legtöbben persze éjszakáznak: hajnalig hallgatják Dávidot, aki igazán színes-szagos-szélesvásznú sztorikkal szórakoztatja (figyeled, hogy alliterálok?) a Nagyérdeműt. Én már kívülről fújom az összeset – és minden alkalommal megállapítom, hogy ha csak a fele igaz kollégám történeteinek, már többet látott, mint mi, az összes többiek együttvéve.

A hajnal első sugarai

Éppen átfordulnánk a másik oldalunkra, amikor felcsendülnek a különböző (meditatív vagy épp agresszív) ébresztő dallamok. Hála modern világunknak, ma már nem a szovjet vekker hangjára kapjuk az első sokkot valamikor 4 és 5 óra között. Szerény alpesi tapasztalatom megtanított rá, hogy ilyenkor reggelizni KELL. Nem vagy éhes? Senki nem kérdezte. Akkor is kensz magadnak még egy szendvicset. Megvan? Akkor most megeszed. Mondom most! (Aki fordult már vissza gleccsertúráról eléhezés miatt, az tudja, miről beszélek.)

Gyönyörű kilátásban volt részünk

Az út tulajdonképpen elég klasszikus alpesi trekking: a háznál még nincs hó, aztán nem sokára már van. A domboldal egyre meredekebb, nézzcsakhátra-anemjóját-onnétjövünk. Itt egy kis megspékelése az élvezeteknek, hogy via ferrata (vasalt út) következik, a hágóvas, és a jégcsákány mellé Y-kantárt is kelljen hoznunk. (Személy szerint szeretem ezeket a változatos technikájú utakat.) Ezután már csak az utolsó hómező marad – egészen a csúcsig. A keresztnél néha havasi csókák is letámadják a gyanútlan hódítókat, hogy egy kis csúcsmüzlire szert tegyenek. Fotózkodás után a már megismert úton leereszkedünk – általában sietősen, mert szemből egyre nagyobb a későnkelőkből álló dugó. Cserébe az alpesi viharok – amelyek délután jellemzőek – nem várnak ennyi ideig.

 

Alpinista divatfotózás 3000 méteren

Este már lent vacsorázunk a gyalogtúrás (azaz gleccserre nem merészkedő) csapattal. Bár jobban szeretek sátorozni, most nem bánom, hogy külön apartmanunk van. A kaját ugyanis elszámoltam, de nincs kedvem 3,5 kilométert gyalogolni a legközelebbi bolt kedvéért. Marad a saját konyha. Szerencsére otthon is imádok főzni – akár van miből, akár nincs.

Most is az utóbbi húz ki a korgó gyomrúak pácából.

Találok két hagymát, egy citromot, egy almát a hátizsákomban. Olívaolajat Olaszországban bárhol szerzel, fokhagyma és fehérbor pedig kerül elő az elsősegély felszerelésből. Na, nem szó szerint. Leheletvékonyra szelem hát a hagymát, és földobom az olíván dinsztelődni. Ráreszelem az almát, és a citromhéjat. Amikor mindez már aranyos, a bicskám pengéjével összetörök két gerezd fokhagymát és utánaküldöm a minden jónak. Nyakonöntöm egy kis borral, hogy legyen miben párolódniuk. A savasságot pedig a kávézóból elcsent barnacukorral kompenzálom. Mire megkaramellizálódik, kész a feltét a bruschettára (pirított kenyér). Cukor helyett otthon persze mézzel tolnám. És milyen jól esne hozzá egy kis gorgonzola. Ami itt sajnos nincs, marad hát a tegnapi kenyér olívaolajban megpirítva. Az eredmény így is lenyűgöz.

A via ferrata sem maradhatott ki

Utolsó igazi túranapunk a via ferrata delle Trincee-é. Az út lélegzetelállító látványt nyújt: mellettünk-fölöttünk csipkés gerinc, alattunk óriási mélység. Mindehhez ragyogó idő, szikrázó nap, kék ég, és érthetetlen módon zöld fű dukál. (Persze ha belegondolok, hogy itt a „lent” is 2000 méter fölött van, mindent megértek.) Beomlott barlangok, és csillogó sziklatömbök teszik feledhetetlenné az útvonalat.

Ne mondd, hogy nem költöznél ide (ha kényszerítenének)

A záróakkord hazafelé a lagazuoi alagutak meglátogatása, amely inkább fejlámpás történelemóra 3D-ben, semmint valódi via ferrata. Örökké tartó buszutunk végén a Budapest by night c. képeslappal búcsúzunk egymástól.

Márton Mátyás

Márton Mátyás

Gyerekkoromtól endorfinfüggő vagyok - csak akkor még nem tudtam, hogy ezt így hívják. Kisiskolás koromban futóversenyeken gyűjtöttem a kilométereket, majd... Még több

Észrevételed, kérdésed van?

Csapatunkat hobbi és intenzív szinten sportolók is alkotják. Így mi is átéltük, milyen kezdőnek lenni egy teljesen új mozgásforma kipróbálásakor, vagy új célokat kitűzve rendszeres sportolókká válni. Nyugodt szívvel írj nekünk, hiszen egy cipőben járunk​!​