Rács mögött – A ketrec a barátunk!

Évtizedek óta tart a címben említett eszköz tömeggyártása - elérhető a Decathlonban is - de sajnos a mai napig vannak olyanok, akik masszív ellenszenvvel viseltetnek a ketrecek irányában, holott helyesen használva nagyon megkönnyítheti az életünket, és megvédheti a kutyánkét. Nézzük, miről is szól a ketrecelés, és miért jó ez mindenkinek?

Az elmúlt hetekben többször kerültek a szemem elé a közösségi háló bizonyos csoportjaiban segítségkérések nagyjából egy kaptafára. Tájszonka magányos óráiban pozdorjává aprítja a bútorzatot, kibontotta a betont, és megette az ajtófélfát, mit tudok vele kezdeni? Jönnek a válaszok is sorban, általában az első számú javaslatot (fáraszd le, mielőtt magára hagyod) még el is fogadják mind, de a kettes pontnál, nevesül: használj szobakennelt, már az emberek jó része felhorkant… Pedig egyáltalán nem ördögtől való elzárni a Tájszonkát arra a néhány órára, míg távol vagyunk. Nézzük csak, milyen előnyei vannak.

Leopárdkutyák a kuckójukban – Fotó: Pásztor Petra

Tudod, mit eszik meg.

A kajáját, meg a jutalomfalatot, amit adtál neki igen, viszont a papucsot, cipőket, mosogatóban olvadó húst, amit vacsorára meg akartál sütni, már nem. Ha ketrecben van, nem fog nassolni a macskaalomból, nem kaparja fel a linóleumot, szóval egyrészt meg tudod védeni az ingó- és ingatlan tulajdonaidat, másrészt egy átlagos lakásban is rengeteg kutyák számára mérgező anyag elérhető, ami ellen így védve lesz. És akkor nem beszéltünk a rágás azon formájáról, amikor a delikvens le is nyeli, amit csócsál – ez nagyon rossz szokás, ketrec ide, vagy oda, ezt ne hagyjuk! A bélelzáródás borzasztóan fájdalmas, és jó sokba kerül az állatorvos is, ha meg kell műteni vele a kutyát.

Zoya – Fotó: Horváth Szabina

Tudod, mit csinál.

Nem fog kergetőzni a macskával, vagy a másik kutyáddal, nem fárasztja magát – ha edzed, ez elég fontos. Nem kevésbé fontos eset a beteg kutyáé, ha gallér van a nyakán, vagy ha ágynyugalmat rendelt el az állatorvos, akkor a távollétedben is biztosan be fogja tartani, és mivel a ketrec+gallér kombó már valóban korlátozza a mozgásterét, a sebe nyalogatása is nagyobb kihívás lesz. Végül, de nem utolsó sorban pedig a szobatisztaságra nevelésben is hasznos találmány a ketrec! A kutyák alapvetően igyekeznek tisztán élni, nem piszkítanak a helyükre, viszont a kicsik gyakran a lakás egyes részeit már elég távolinak ítélik ügyes-bajos dolgaik rendezésére. Ebben segít a dobozolás, éjszakára betesszük, reggel pedig rögtön sétával nyitunk, így nagyobb eséllyel marad pisimentes a padló.

Így biztosan nem okoz kárt magában – Fotó: Tardi Niki

Tudod, hol van.

Bár inkább a cicák hajlamosak elveszni a lakásban, nálam Rebelle is megcsinálta már a maga műsorát… Hazaérkezvén nem találtuk a házban, pedig zárt ajtók mögött hagytuk. Mikor már háromszor átkutattuk az összes helyiséget, emberemet kiküldtem, nézze meg az utcán, meg az udvaron is. Tiltakozott a feladat ellen, lévén a házban volt a kutya, és az egérlyukon biztos nem tudott meglógni a 30 kilós dromedár testével, de azért csak kiment. Fél perc sem telt bele és hívott telefonon, a könnyeivel küszködött, annyira röhögött, majd végül kinyögte, hogy az ablakban ül a kutya. A jóképességű Rebszike a dupla ablaktáblák közé valahogy lapjával bepasszírozta magát (fél ablak volt kinyitva, hogy pici résen szellőzzön a ház, de a cicák ne tudjanak kilógni). Ki viszont már nem tudott jönni, és az elhúzott függönyök miatt belülről nem látszott.  Extrém a példa, de ha velünk megtörtént, mással is meg tud.

Élégie hamar megszerette a kuckóját – Fotó: Turcsán János

Miért jó ez neki?

Lesz egy nyugodt helye. Ha okosan, következetesen szoktatjuk a boxhoz, akkor a kutya nem börtönnek, hanem a saját kuckójának fogja tekinteni. Célszerű puha párnával kibélelni. Nálunk víz- és kaparásálló egyedi méretű kutyaágyak vannak berakva. Így komfortos lesz, és egész hamar megszokja a Fifi a ketrecet, ha a vacsiját ott kapja meg. Már pici kortól el szoktuk kezdeni a kölyköket boxba szoktatni. Először csak rövidebb időre, főleg az autóban vannak benne (mikor pl. állatorvoshoz megyünk). Később a házban is be szoktam őket dugni rács mögé. A ketrecbe (főleg kölyöknek) érdemes betenni számára biztonságos játékot, vagy sokáig csócsálható élelmet (pl. nyers marhacsont, vagy főtt sertéscsont – figyelembe véve, hogy a csonttól hamarabb és többet fog kakilni!) Fontos, hogy az első időkben csak lefárasztott állapotában ketreceljük a Fifit, így ő is inkább alvással, mint szökési tervek szövögetésével lesz elfoglalva.

Xenon és Arlene biztonságosan utazik – Fotó: Vereczkei Zsanett

A ketrecet legalább az autóban használjuk!

Ha otthon nem is, legalább a kocsiban legyen belerakva a Fifi. Külföldön kifejezetten a ketrecet kérik, nálunk a KRESZ elfogadja a kutya-biztonsági övet is, de a jószág szempontjából bizony az előbbi sokkal biztonságosabb! Egy kisebb balesetnél is ki tud repülni a kutya a kocsiból, és még egy stabil idegrendszerű kutya is be tud pánikolni ilyen helyzetben, és világgá szalad. Az autós box további előnye, hogy a ketrechasználatot a jó élményekkel, sulizással, kirándulással fogja összekötni.

Xenon és Arlene – Fotó: Vereczkei Zsanett

Ketrec a rendezvényeken

Nem megyünk már sehova box nélkül! Akár tréning, akár verseny, vagy bemutatózás, az összecsukható, könnyen szállítható ketrec ott van a kocsiban, és miután megérkeztünk, kicuccolunk a szörnyekkel egy árnyékos helyre (nyáron le szoktam takarni őket életmentő fóliával, ami visszaveri a hőt) és a saját helyükön, nyugiban várják a sorukat. Ez jó lehetőség, hogy pihenten lépjenek porondra, és miután gyakoroltunk/szerepeltünk visszatérjenek oda pihenni. Egy húzós nap közben a boxban van lehetőségük még akár aludni is – ha eléggé hozzá vannak szokva a zajos eseményekhez – így nekik is könnyebb lesz a napjuk. Továbbá nem utolsó szempont, hogy ha éppen kutyátlan tevékenységre vágyunk (inni egy sört, enni egy hamburgert sült krumplival) akkor van hova tenni őket.

2 in1: a gyerkőcre sincs gond 🙂 – Fotó: Leidl Andrea

Milyet vegyek?

Vannak lehetőségek a Decathlonban is, az egy kutyára szabott műanyag dobozunk például, de van két férőhelyes autós ketrec és szövet box  is. Ezeken kívül a legelterjedtebb a szimpla fém ketrec. Ennek nagy előnye, hogy lapjára hajtható, én ezeket használom, mert praktikusak, könnyen szállíthatók kézben is, és megtartják a szörnyeimet (egy kölcsön szövet boxot már ki kellett fizetnem Pogo kemény feje miatt). Műanyagot is használunk Maddoxnak, mivel ő kisebb helyigényű és jobban tud fázni, ezek a boxok pedig takaróval lefedve egész jól megtartják a kutya testhőjét.

Az igazán kemény játékosoknak érdemes egyéni hegesztett ketrecet készíttetni (NE betonhálóból!), mivel a boltokban kapható vékony fém ketrecet még kézzel is el tudjuk hajtogatni, ha egy határzottabb kutya nekiáll, akkor hamar origamizni fog vele. Ezen kívül tudunk készíttetni aluminium ketrecet is, ezek nagyon könnyűek, autóba kifejezetten jó választás. A házilag barkácsolt ketrecekre igazából ezer meg egy lehetőség van, aminek csak a rendelkezésünkre álló alapanyag szabhat határt. Az igazán kreatívak pedig akár a bútorokba is be tudják építeni a ketrecet. Erre rengeteg inspiráció található a neten, egyik-másik igazi bútoripari remekmű!

Egy egészséges kutya-gazda kapcsolatba tehát könnyedén beilleszthető a ketrechasználat. Okosan, és következetesen használva a kutya számára abszolút pozitív élményt fog jelenteni. Ha nem vagyunk biztosak magunkban a beszoktatás kapcsán, akkor forduljunk a kutyánk tenyésztőjéhez, vagy a kutyasulinkhoz, tényleg nem ördöngősség, és idővel rutinná alakul.

Köszönöm a gyönyörű illusztrációkat! Fejlécen Horváth Szabina fotója látható.

További gondolatok, és kutyás élmények a saját blogomon.

Gulyás Viktória

Gulyás Viktória

A kutyázásnak van az a szintje, ami már túlmegy a józan ész határán, ami az emberek jelentős többségét meghökkenti és minimum... Még több

Észrevételed, kérdésed van?

Csapatunkat hobbi és intenzív szinten sportolók is alkotják. Így mi is átéltük, milyen kezdőnek lenni egy teljesen új mozgásforma kipróbálásakor, vagy új célokat kitűzve rendszeres sportolókká válni. Nyugodt szívvel írj nekünk, hiszen egy cipőben járunk​!​