I. Decathlon Borsodcross – cyclocross magyar kupa

Mindig nehéz egy versenyen úgy részt venni, hogy egyfelől szervezőként próbálsz minden erőddel a résztvevők elégedettségére tenni, másfelől pedig kötelességtudón a rajtvonal mögé is állsz, mert úgy érzed ez a dolgod. A küldetésed. Fura mód, hozzám ezek a szituk passzolnak. Ilyenkor mentálisan mindig erősebb vagyok, még ha fizikálisan messze is tartok az ideálistól.

December 17-én Miskolcon első ízben rendeztünk csapatommal cyclocross Magyar Kupát. Nem kis fába vágtuk fejszénket, de a visszajelzések, az innen-onnan újra “felcsendülő” visszhangok, a szakmai állásfoglalások mind megerősítettek abban, hogy olyan eseményt alkottunk, mely a szakág javára vált, előrelendítette a borsodi kerékpársport szekerét és megüzente a jövőnek: ezt folytatni kell! Szerencsére a versenyről színes képet kaphat minden érdeklődő, a sajtóban sok helyen megírt riportok, beszámolók alapján, így én most, szokásomhoz híven a saját belső versenyemről írnék nektek.

Rajt a miskolci cyclo cross magyar kupafordulón

Akasztják a hóhért! – szokták mondani

A rajt előtti beszólításnál valami hasonlót éreztem, hiszen azon a pályán kellett hazai közönség előtt (is) bizonyítanom, melynek minden centiméterét – sí zsargonnal élve – én tűztem. Nehéz, karakteres pályát akartam, a Cx szakág minden bájával. Az elmondások alapján ez összejött. Az előző napi esőzések is nagyban hozzájárultak, hogy az élmény sártól maszatossá váljon mindenki emlékezetében. Kis Belgium született a Miskolci Egyetem sporttelepén.

Az előző napi esőzések még inkább “technikaivá” tették a pályát

A rajt

A beszólításnál az utolsók között állhattam fel a rajtrácsra – mivel eddig egy magyar kupáról hoztam magammal pontokat. Jó rajt kellett és higgadtság. Mivel a megelőző napokban a verseny létrehozásán törtem a fejem, kis túlzással éjt-nappallá téve, így minden voltam, csak kipihent nem. Ideálisnak semmiképp sem nevezhettem a helyzetem, de ez a nap különleges volt és nem a magyarázkodások vagy a kifogáskeresések miatt. Menni kellett magamért, a sportért, a csapatomért. Tiszta sor.

Belga versenyzők is megirigyelhetnék a pályát

Stadion hangulat

A “rajtpisztoly” eldördülésekor elszabadult bennem az elmúlt időszak minden stressze és ahelyett, hogy béklyót kötött volna az izmaimra, új lendületet adott. Igyekeztem úgy helyezkedni, hogy a Körcsarnok dombjának oldalában kialakított meredek, rézsűs pályaszakaszra belsőíven fordulhassak, így elkerülhetővé vált a szokásos tumultusban való vesztegelés. Fantasztikus “stadion-hangulat” fogadott minket, én pedig unos-untalan kihallottam a “Hajrá Dávid!”-okat. Túl az első nehezebb saras szektoron, azon kaptam magam, hogy csak a nagy neveket látom magam előtt. Buzsó, Buruczki, Szalay, Kusz, Cser, Rózsa… és én. Hihetetlen érzés volt. Micsoda rajt! Üvöltöttem magamban, de ezt tették “odakint” a társak is. A tombolás dörömbölt a halántékomon. A Master1 kategória harmadik helyén haladtam, Te jó ég!

Madártávlatban is gyönyörű a pálya kialakítása

Fel a lépcsősoron, aztán jött a hirtelen jobbos és a letörés. Magam mögé néztem, Héjja Attila követett, mögötte pedig egy kisebb űr tátongott. Szerencsére nem éreztem úgy, hogy “túllőttem” volna az első métereket, nem durrant el a pulzusom. Irányban és rendben voltam. Elhajtottunk a Depo előtt, majd következett egy újabb trükkös-rézsűs szakasz és a pálya leghosszabb egyenese. Itt lehetett szusszanni egyet a tenisz klub árnyékában. Üldözőm meg is került, de másoktól nem voltam veszélyeztetve. Ez megnyugtatott.

Pulzusszám?

Felnin tekerve

Két körrel később már harmadszorra hagytam biztonsággal magam mögött a Buzsáki Virág által “belga-rézsűnek” aposztrofált falat. A sáros letörés a pálya talán legnehezebb pontja volt, többen törték itt ma a nyakukat (szerencsére csak képletesen – sajnos, a névadó is köztük volt, innen is jobbulást Virág!).  Eltávolodtam majd’ mindegyik üldözőmtől, csupán Soós Tamás Gábor nem hagyott egérutat. A célegyenesre fordulva azonban jött a karch. Egy a pályát keresztező apró beton-élen felütöttem a hátsó kerekemet. Az élet pedig szempillantás alatt elillant a gumiból. Körülbelül 4-5 perces vánszorgás következett a depóig. Felnin tekerve hagytam mögött az aszfaltozott célterületet, megérkezve a szurkolóktól leghangosabb szakaszig. A “stadionba” beesve újabb óriási buzdítást kaptam. Kétségbeesetten próbáltam menteni a menthető. A saras részeken sem kíméltem a bringát, hogy “féllábbal” is előrébb jussak. A hangorkánt követő métereken vállamra kaptam a Focus-t és rohantam, ahogy bírtam. Örökkévalóságnak tűnt a bringán lendületes kanyarok körbefutása, a másodpercek kíméletlenül peregtek a verseny homokórájában. A Depóba érkezve már csatakészen várt a cserebringám. Felpattantam, újra nyeregben voltam. Körülbelül másfél percet veszítettem el ezen a körön.

A fotókat Vanik Zoltánnak köszönhetjük

A pálya széléről érkező tanácsok

Közben ketten-hárman is elmentek mellettem, elúszni látszott az igazán jó eredmény. De a lábaim továbbra is jól reagáltak. Az ötödik körben visszakaptam az eredeti paripám – régi fényében – és folytatódott az üldözés. Időközben persze Búr Zsoltiék hátbacsaptak, de nekem nem őket kellett szemmel tartanom. A lekörözéseket mindig lehetőségnek éltem meg, így rövid szélárnyékot és lendületet véve a sportág legjobbjaitól.

A pálya széléről folyamatosan kaptam az instrukciókat. Néha azt kérték, menjek gyorsabban, néha meg azt jelezték, hogy nem fáj. 🙂 Hát, egyik se volt igaz. Gyorsabban már nem nagyon bírtam haladni, fájni meg fájt, nagyon is. A verseny hevében még egy bukás is sikerült az aszfalton kigyorsításkor. Mindenesetre, amikor a lemaradásom kiáltották be az előttem haladóhoz képest, az motivált. Körről-körre közeledtem a bátorfis Kurilla Bencéhez. Bár, nem volt kategória ellenfelem, de az abszolút helyezésben igen – az meg mégis csak presztízs.

Technika és maximális edzettség – ez a cyclocross

Utolsó kör

Gond nélkül jutottam túl a hátralévő körökön – időközben a defekt réme Durucz Miklóst is utolérte, így tőle is visszavettem a korábban elvesztett pozícióm, az utolsó körre fordulva pedig már Kurilla Bence is mögém szorult. Szinte az egész verseny alatt vártam, hogy mikor hagy el az erő, mikor merülök ki? De ez a nap, ma nem az volt! Jól bírtam erővel és behoztam a “vasat” az abszolút kilencedik helyen, kategóriámban pedig a negyediken. Életem legjobb magyar kupa eredményét elérve. Mindvégig eksztázisban hajtva, amiről nagyban tehetnék utolsó hangjukat is “elordító” barátaim. Akiknek innen is köszönök mindent.

Életem legjobb kupaeredménye!

Folytatás az OB-n!

Fotók: Vanik Zoltán, fotóriporter

Dovák Dávid

Dovák Dávid

Nekem az írás olyan, mint a fotósnak valamit a lencse végére kapni. Úgy szeretem a toll hegyére tűzni a szavakat,... Még több

Észrevételed, kérdésed van?

Csapatunkat hobbi és intenzív szinten sportolók is alkotják. Így mi is átéltük, milyen kezdőnek lenni egy teljesen új mozgásforma kipróbálásakor, vagy új célokat kitűzve rendszeres sportolókká válni. Nyugodt szívvel írj nekünk, hiszen egy cipőben járunk​!​