Fuss még egy kört!

A dolog úgy kezdődött, hogy  Alexa, a volt kolléganőm véletlenül kiejtette a száján ennek a mozgástípusnak a nevét. Természetesen lecsaptam a dologra, mert már nyár óta tolom-görgetem magam előtt ezt a problémát. Ha külön-külön nem ment, gondoltuk, megpróbáljuk együtt is.

Ezzel a mottóval hirdeti magát az egyik cipőbolt a Margitsziget futószőnyege fölött. Mivel szófogadó gyerek vagyok, így is szoktam tenni minden alkalommal, amikor elhaladok alatta. A negyedik kör után néha már nyafogni kezdek: Muszááááj?

Ez persze csak tréfa volt. Nem a nyafogás – szép is lenne -, hanem sajnos a négy kör. Reggelire-vacsorára egy is épp elég szokott lenni nekem…

Fontos, hogy hagyjunk időt magunknak a regenerálódásra

A dolog úgy kezdődött, hogy  Alexa, a volt kolléganőm véletlenül kiejtette a száján ennek a mozgástípusnak a nevét. Természetesen lecsaptam a dologra, mert már nyár óta tolom-görgetem magam előtt ezt a problémát. Ha külön-külön nem ment, gondoltuk, megpróbáljuk együtt is. Találtam egy edzéstervet, ami teljesíthetőnek tűnt. Hat hét alatt kellett eljutni öt teljes kilométerig. Csábító ajánlat! Az idáig tartó rögös (esetünkben gumiszőnyeges) út sem tartalmazott halálos mozgásadagokat.

Az első edzésnapra például egy perc futásra jött két perc séta – mindebből nyolc sorozat. Esetemben ez nem is tűnt teljesíthetetlen feladatnak (“te annyit tekersz, biztos meg sem kottyan majd”). Néha sikerült rácáfolnom. Azt tudnotok kell rólam, hogy a pedálfüggőség azon stádiumáig jutottam, hogy szinte már oda is kerékpárral jártam, ahová a király is egyedül szokott. Egyszer aztán valahova gyalog kellett mennem. Szokás szerint -5 percem volt az indulásig, de gondoltam, majd kicsit kilépek, és nem lesz semmi gond. A Blahán -van vagy párszáz méterre tőlem- már szúrt az oldalam! Hoppá! Ennek a fele sem tréfa! Elfelejtettem gyalogolni! A bringázás annyira más izomcsoportokat mozgat meg, és annyira más ritmusban, hogy hirtelen arcul csapott a valóság. Nálam ez váltotta ki a gondolat megszületését: futni kéne.

Így kezdődött

Szóval két hónapja nekiláttunk. Néha csaltunk egy kicsit, de mindig bepótoltuk a kimaradt napokat. És láss csodát, a hat hét (nyolc…) elröppent, mi pedig szép lassan majdnem megszerettünk futni. Sőt, még mindig lendületben vagyunk! Van is abban valami csodálatos, amikor az első napsugarakkal a hátizsákomban elindulok az edzőpartneremhez, mert nála teszem le a bringát, majd irány a sziget. Lehet verőfényes napsütés, gomolyoghat a köd, csöpöröghet az eső, vagy szállingózhat a hó, mi majdnem minden hétfőt, szerdát és pénteket ott kezdünk vagy zárunk. Már a mókusok is megtanulták ezt, és kijönnek a köszöntésünkre. Ez persze csak költői túlzás, de amióta hidegebb van, tehát viszonylag kevés ember fut, tényleg szoktuk látni a kis rozsdásokat.

Korán sötétedik, legyünk láthatóak, és vigyünk lámpát!

A legnagyobb elégtétel az egész futkározásban az, hogy lassan-lassan az én harmatgyenge ízületeim is hozzászoknak a lépések okozta sokkhoz. Elsősorban térdfájós vagyok, de sajnos a többi részem sem százas… Ezelőtt három Stadion-kör (valamivel több mint három kilométer, téli bringás alapozást imitálva) rendszerint az alábbi forgatókönyv szerint zajlott. Az első kör lement gond nélkül, a második után már éreztem a térdemet, a harmadik végén pedig könyörögtem a csapattársaimnak, hogy lőjenek agyon, ne kelljen szenvednem. Tegnap a reggeli fél óra kocogás után két kör Stadi, majd lépcsőzés, végül egy bónusz karika. Gond nélkül!

Ma ismét hasznosnak bizonyult a szégyen, vagy mi: futva mentem fotószakkört tartani, és túléltem. Jövő nyáron a Csellengéssel szeretnék az Ironman OB-n csapatváltóban is futni legalább egy hetest. Lehet, hogy futóbolond lettem? Bánom is én, a fő, hogy élvezem!

Rajta hát, emberek, húzzatok ti is nyúlcipőt. Remélem, trendi viselet, és a csajoknak is bejön, de nem ezért csinálom, hanem mert (figyelem, propaganda-szöveg következik) edzi a testet és a lelket. Biztos a szívetek és a tüdőtök is hálás lesz érte!

Most megyek is, hogy beállítsam az ébresztőórát jó koránra. Tudjátok, holnap egész nap péntek lesz. És bár kilenctől hatig értetek dolgozom (úúú, de nyálas), előtte és utána lehet mocorogni.

Márton Mátyás

Márton Mátyás

Gyerekkoromtól endorfinfüggő vagyok - csak akkor még nem tudtam, hogy ezt így hívják. Kisiskolás koromban futóversenyeken gyűjtöttem a kilométereket, majd... Még több

Észrevételed, kérdésed van?

Csapatunkat hobbi és intenzív szinten sportolók is alkotják. Így mi is átéltük, milyen kezdőnek lenni egy teljesen új mozgásforma kipróbálásakor, vagy új célokat kitűzve rendszeres sportolókká válni. Nyugodt szívvel írj nekünk, hiszen egy cipőben járunk​!​