Tíz év versenyszerű úszás

Mennyi mindent adhat egy embernek az, ha versenyszerűen sportol? Most nem az érmekről, és az első helyekről írok. Megérte annyiszor hajnalban kelni hétköznap, hogy ott legyek edzésen? Visszagondolva, bátran merem kijelenteni, igen, megérte az a rengeteg lemondás, akkor is, ha nem lettem olimpiai bajnok. Elképesztően sokat adott nekem ez a tíz év. De mivel is jár az, ha az ember versenyszerűen sportol?

Hétévesen kezdtem el, amikor a szüleim beírattak a kecskeméti uszodába. Úszni viszonylag gyorsan megtanultam. Minden nap ott voltam edzésen iskola után. Imádtam minden percét, a közösséget, és az edzéseket is. Később, tizenhárom évesen kevésnek bizonyult a napi egy edzés, ettől kezdve jártam reggel is, iskola előtt. Hajnali ötkor keltem, összeszedtem a papucsot, a törölközőt, a fürdőruhát, hatkor pedig már ott álltam a medence szélén, és ugrottam a vízbe.

A versenysport áldozatokkal jár

Míg a többiek otthon aludtak, én edzettem. Így teltek a napok, edzés, iskola, edzés, hétvégén pedig verseny. Minden este kimerülten értem haza, és álltam neki tanulni. Az életemet csak az iskola, és az edzés tette ki. A reggeli edzés 2,5-3 km volt. Ezután rohantam öltözni, mert oda kellett érni az iskolába nyolc órára. Délután mentem megint edzésre, fél háromtól fél ötig. Amikor kiszálltam a vízből, sokszor öt óra is volt már. Általában fél hétre értem haza, és már csak annyi erőm maradt, hogy megírjam a házi feladatomat.

Nyáron, amikor mindenkinek nyári szünet volt, nekem öt hét edzőtábor. Öt hét! A fél nyarat edzéssel töltöttem. A nyár úgy telt, hogy reggel hétkor keltem, hogy odaérjek a nyolc órakor kezdődő edzésre. Nyolctól tízig úszás 4-5 km reggel, majd tíztől tizenegyig kondi: erősítés, futás. Aztán haza ebédelni, és pihenni. Délután kettőtől pedig megint edzés négyig. Nyár közepén volt mindig az országos bajnokság, így addig végig edzenünk kellett. Egész évben csak az augusztus hónap volt amikor pihenni tudtunk.

Nagyon sok versenyen vettem részt a tíz év alatt. Rengeteget dolgoztam, hogy egy-egy alkalommal felállhassak a dobogóra. Általában a középmezőnyben végeztem. Sokszor voltam ezért szomorú, mert nem nyertem. Pedig ott voltam minden edzésen, és végigcsináltam, becsülettel. Hajtottam, ahogy csak tudtam, kiadtam mindent, és mégsem én lettem az első. Soha nem lettem olimpiai bajnok. Pedig igen, minden versenyzőnek ez az álma. De nem ez számít. Már nem.

Az út a fontos, nem a cél

Az számít, hogy mennyi mindent adott a tíz év versenyszerű sport: alázatot, elszántságot, akaraterőt, kitartást, szenvedélyt a mozgás iránt. És úgy gondolom, legyen az bármilyen sport amit űzöl, ezek a tulajdonságok a legfontosabbak. Az életem részévé vált az úszás, nem tudnám már nélküle elképzelni. Tizennyolc évesen hagytam abba a versenyzést, mert már nem fért bele az időmbe, de az úszásról soha nem fogok lemondani. Mindig szakítok rá időt a nyolc óra munka mellett is. Kell ez a plusz feladat, mert enélkül nem teljes az életem. Amikor lemegyek az uszodába úgy érzem, kicsit hazamegyek, hiszen itt nőttem fel.

Amikor beleugrom a vízbe, megszűnik a világ zaja, kikapcsolok teljesen. Csak úszok, küzdök, haladok előre. Faltól falig, oda-vissza. A két óra edzés alatt kitisztul minden. Nem vagyok már feszült, bármi miatt voltam is az edzés előtt. Amikor kilépek az uszodából, fáradtságot, és kimerültséget érzek. De imádom ezt a fajta fáradtságot mert tudom, amiatt van, mert ma edzésen voltam. Pont úgy, mint régen.

Grécs Vanda

Grécs Vanda

Hétévesen kezdetem el úszni, tizenegy évig űztem versenyszerűen. Később sajnos abbahagytam, mert az időmbe nem fért bele a napi két... Még több

Észrevételed, kérdésed van?

Csapatunkat hobbi és intenzív szinten sportolók is alkotják. Így mi is átéltük, milyen kezdőnek lenni egy teljesen új mozgásforma kipróbálásakor, vagy új célokat kitűzve rendszeres sportolókká válni. Nyugodt szívvel írj nekünk, hiszen egy cipőben járunk​!​