Volt egyszer egy Kinizsi 100

A Kinizsi 100 nem csak egy egyszerű hosszútávú túra, hanem a hit csatája az emberben, a kitartás ereje, ahol rá lehet döbbeni, hogy sok minden valójában fejben dől el. Hogy is zajlott a mi Kinizsi 100 teljesítménytúránk? Ebből az írásból kiderül.

Itt van az ősz, itt van újra, és ezzel együtt megérkezett a legszebb túraszezon, amikor az erdők bemutatják a színskála ezernyi arculatát. A nyárból még megmaradt zöld szín vegyül a már lehullott levelek barnás árnyalatával. A hőmérséklet már nem száraz és tikkasztó, de még nem is hűvös, fázós. A szarvasok bőgése tovaszállt, a vaddisznók makk után kutatnak, az őzek pedig kezdik felhízlalni magukat télire. Az ősz ezernyi szépsége, természetbe csalogatja az arra érdemeseket.

Bennem is feltámadt a hegyeket járó ember, aki imádja a természetet, és akinek még sokszáz kilométer van hátra, hogy teljesítje a kéktúrát. Emlékek sora, ami magával ragad, mely közül most egyre szeretnék visszaemlékezni, ha már így fellobbantak az érzések.

Ma már csak szép emlék

2013. májusában, 4 évvel ezelőtt vállalkoztunk Feleségemmel, és egyik legkedvesebb túrázó sporttársunkkal, hogy teljesítjük a 100 km hosszú, talán a magyar teljesítménytúrázók körében is legimpozánsabb versenyt, a Kinizsi 100-at.
Mivel addig soha ilyen hosszútávú útra nem vállalkoztunk egyhuzamban, ezért kissé félve álltunk előtte, hogy vajon sikerül-e abszolválni. Elsősorban talán Luca volt az, aki kevésbé hitt abban, hogy 24 óra alatt hogy tudunk végigmenni. Így utólag, szerintem ez fejben dőlt el.

A Kinizsi 100 útvonala

Arra biztattam annak idején Lucát is, hogy úgy álljon ehhez az egészhez, sikerülni fog. Folyamatosan jártuk a kéktúrát, a magyar hegyeket, de még egyszer hangsúlyozom, ilyen volumenű sportrendezvényen még nem vettünk részt azelőtt.

Amit beszereztünk hozzá élelmiszerként, nagyon sok víz, energiazselék, és néhány szendvics. Ruházatként, mivel gyönyörű időt fogtunk ki aznapra, így rövidnadrág, izzadságelvezetős póló, táskánkban pedig polár, és magába csomagolható esőkabát lapult. Lábbelinek pedig mindketten a már jól bejáratott bakancsunkat választottuk.
A túra hetén elmentünk a Vértesbe, és mentünk egy “bemelegítő” 40 kilométert, nos az elég jól sikerült, így bizakodva, egyben izgulva álltunk a rajtnál reggel 7-kor Békásmegyeren.

Élesben persze kicsit más volt

Reggel 8 óra környékén járt, amikor elindultunk utunkra. Az útvonal a Pilisen, a Gerecsén és a Vértesen át vezetett Tatáig, de nem is túraleírást szeretnék itt vázolni, hanem inkább az érzéseket, amiken átestünk ezalatt.

Reggel még nagyon optimisták, és bizakodók voltunk, erőnk teljében, és a hitben, hogy meg tudjuk csinálni. Délelőtt, az első 25 km után, amikor elértük a Pilis-nyerget, még nagyon frissnek és energikusnak éreztük magunkat. Bár a bakancsot már ekkor nem mertük levenni. Aztán következett Dorog, és a Gerecse kiemelkedő csúcsa, a Nagy-Gete.

Nos, erről a kiemelkedésről annyit kell tudni, hogy kilométereken keresztül, és sokáig meredeken viszi fel az embert a hegyen felállított keresztig. Amikor felértünk oda, nekem speciel leesett a cukrom, és először éreztem azt, hogy mit keresek én itt, hülye vagyok? Aztán egy fertályóra pihenés következményeként újra elhittem, én ezt végig tudom  csinálni, nem szívat meg engem egy Gete.

Az út fele valahol Tokodnál ért minket, ahol úgy érzem túlestünk az első holtponton, és egészen bennünk volt a boogie. Ezek után jött csak a java, amikor elértük a 60 km-t, és elhagytuk Pusztamarótot, elkezdett sötétedni. Szerintem ez az a pont, amikor az emberek kétségbeesve kérdezik maguktól, mennyit bírok én még fizikailag, egyáltalán mi a francot keresek én itt este, az erdő közepén? Nem aludni szoktam ilyenkor?

Eljött a végső holtpont

Amikor felértünk Bánya-hegyre, és túl voltunk a 70 km-en, bátran mondhatom, hogy a legtöbb túratárs itt került a végső döntés elé. Továbbmész, vagy feladod. Ez itt a kérdés.
Nos, mi haladtunk tovább, és ott éreztem először azt, hogy feladom, amikor jött egy 3-4 km-en keresztül, nem nagyon, de felfelé vezető ösvény. De itt már túl voltunk a 80-as számon, így ismét valahonnan nagyon mélyről erőt merítettünk, és ma már csak egy kedves emlék: teljesítettük a Kinizsi 100-at.

A jelvény

Hit, önbizalom, kitartás, ezek mind olyan dolgok, amiket majdnem kézzel tapinthat az ember, amikor végigcsinál egy ilyen hosszútávú túrát. A végén már csak egy érzés marad: extázis. Volt egyszer egy Kinizsi 100, de szép!

Szegedi Gergely

Szegedi Gergely

A túrázás életem zöldebbik világa, úgy érzem rohanó világunkban sokan szabadulnának a piros lámpás levegőtől és egyre több igény van... Még több

Észrevételed, kérdésed van?

Csapatunkat hobbi és intenzív szinten sportolók is alkotják. Így mi is átéltük, milyen kezdőnek lenni egy teljesen új mozgásforma kipróbálásakor, vagy új célokat kitűzve rendszeres sportolókká válni. Nyugodt szívvel írj nekünk, hiszen egy cipőben járunk​!​