Vegyél sisakot!

A rossz dolgok mindig mással történnek. Hányszor hallottam barátaimtól, hogy mi minden történt az ismerősükkel. Aztán egy napsütéses péntek 13-án… Shit happens, ahogy angol nyelvterületen fogalmaznak. Azóta nem hiszek abban, hogy halhatatlan volnék.

Reggel – mint munkanapokon szoktam – elindultam a szerkesztőség felé. Aztán száz méteren belül nyomtam egy tigrisbukfencet. Ez az utcánk 12 százalékos lejtésével azt eredményezte, hogy a jobb alkarom banán alakúvá vált. Szerencsére épp előző hétvégén tanultam arról, hogy ilyen esetben hogyan segíthető elő az orvosok munkája: nem eszünk, nem iszunk, nem gyógyszerezünk, mert annál később tudnak megműteni.

Nem borzolom tovább a kedélyeket a részletekkel (megtettem azidőtájt egy másik blogon), maradnék inkább a tárgynál. Nekem akkor a bringás sisak mentette meg az életemet. Nem volt hatalmas esés – legalább is a jótékony amnézia elfedte az egzakt eseményeket. A jobb karom ért le először, ebből törés lett. Aztán a bal karom, a csuklóm azóta is fájogat néha. Utána a fejemen át gurultam. A sisak bánta, de legalább nem lett koponyalékelés belőle. A sisak, ami csak harmadikként koppant! Szeretek arra gondolni, hogy mi lett volna, ha az edzőm, Hazai Gyuri bácsi (innen is puszilom hálás szeretettel) nem neveli belénk, hogy a sarki boltig sem megyünk fejfedő nélkül. Szeretek erre gondolni, mert még élek. Még van mivel gondolnom rá.

A védőfelszerelés életet menthet

Közben eszembe jutnak azok a szülők, akik gyerekülésben szállítják csemetéiket. A piciket el is látják védőfelszereléssel, de magukról már nem gondoskodnak. Gonosz leszek: vajon jó-e az apróságoknak anya vagy apa nélkül fölnőni?

Mászáshoz sziklamászó fejfedő

A másik tapasztalat már klettersteig túrák vezetőjeként ért, amikor az egyesületben el-elnéztük, ha valaki „csak” bringás sisakot tudott hozni a mászásra, és nem volt sziklamászó fejfedője.

Egy túratársamnak a sisak fölső szellőzőjén egy pici kő hullott a kobakjára. Nem nagy, nem magasról. Itt is eljátszhatok a gondolattal, hogy mi minden lehetett volna belőle. Azóta nálam nincs apelláta: mindig a sportágnak megfelelő, bevizsgált és minőségi bizonyítvánnyal rendelkező sisakot viselem és viseltetem. Mert nyilván az adott mozgásformához van optimalizálva a kialakítás. Az erősség, a megerősített, a kikönnyített részek helye és aránya, et citera. Nem vagyok mérnök, de ha ránézek egy downhill full facere, egy filigrán országútis grammkirályra vagy egy lovas kobakra, látok némi különbséget.

Vagy hadd rukkoljak elő egy utolsó – tragikus – példával. Gyerekkoromban még nem volt divat síeléshez sisakot húzni. Michael Schumacher sajnálatos balesete -amikor pedig volt is rajta védőfelszerelés- óta érdemes ezt is újragondolni: azt is, hogy legyen valami a fejeden, és azt is, hogy ettől még nem válsz sérthetetlenné…

A sisaknak tehát nem az a feladata, hogy túlélje az esést. Az a feladata, hogy te éld túl. És ha ehhez az kell, hogy repedjen vagy törjön (hiszen ekkor rengeteg energiát tud elnyelni), akkor inkább az eszköz legyen kuka. További balesetmentes közlekedést kívánok!

Márton Mátyás

Márton Mátyás

Gyerekkoromtól endorfinfüggő vagyok - csak akkor még nem tudtam, hogy ezt így hívják. Kisiskolás koromban futóversenyeken gyűjtöttem a kilométereket, majd... Még több

Észrevételed, kérdésed van?

Csapatunkat hobbi és intenzív szinten sportolók is alkotják. Így mi is átéltük, milyen kezdőnek lenni egy teljesen új mozgásforma kipróbálásakor, vagy új célokat kitűzve rendszeres sportolókká válni. Nyugodt szívvel írj nekünk, hiszen egy cipőben járunk​!​