“Néha túlgondolom, meg elrontom…” – A legnagyobb fejlesztendőm a fejemben van

Tanulságos hétvégén vagyok túl, megosztom Veletek, mert biztosan nem vagyok egyedül ezzel, sokaknak ismerős lehet a jelenség. Amikor annyira akarsz valamit, hogy már azzal hátráltatod saját magadat. Hát ebben világbajnok vagyok.

Minden sportolónak vannak fejlesztendő pontjai, melyeken érdemes dolgozni, ha előre szerenénk haladni. Kinek technikailag, kinek fejben kell erősebben törekedni erre. Nekem elsősorban fejben, és ennek nagyonis megvan a maga oka. Rengeteg sikert köszönhetek már a pozitív gondolkodásomnak, és annak, hogy alapvetően nagyonis hiszek magamban, van azonban az életemnek egy kis szelete – ami különösen fontos nekem, ahol idáig elég ritkán sikerült ezt valóban elérnem.

Ráfeszülök ugyanis.

Mondhatnám, hogy “Az a baj velem:”, de bajnak éppen nem baj, teljesen természetes reakció azok után, amin keresztülmentem pár éve. És itt most nem hibáztatok senkit, akiktől anno olyan destruktív mondatok tömkelegét kaptam, mint “Sose lesz belőled semmi.”, meg “Nem tudsz lovagolni, csak lebegsz azon a lovon.”, és hasonlók. Biztos nem voltam valami épületes látvány a paráimmal a kezdetekkor. De valahányszor visszagondolok rá, ennek fényében teljesen meg tudom érteni a mai önmagam, amikor adott helyzetben túlságosan is be akarom bizonyítani, hogy igenis tévedtek.

Csakhogy ez a görcsös akarás sajnos a legtöbb esetben visszaüt. Vagy verőhiba, vagy tempó alatti doktoroskodás, vagy kapkodás formájában, de valahogy mindig visszaüt. Nem célom minden versenyen a helyezés, sőt. Idén csak gyakorolni jártam, szokni a magasságot, és egyre nagyobb rutint szerezni rajta. Viszont szezon végén, a döntők közeledtével az ember eljátszik a gondolattal, hogy jó lenne már nyerni is valamit a sok gyakorlás közepette.

Görcsös elvárással semmi eredmény, de kicsit nem figyelsz oda, és hopp, egy kupa…

Nem új jelenség számomra, hogy amikor elvárások nélkül megyek be a pályára, és van bennem egy egészséges lazaság, mindig sokkal jobb eredménnyel jövök ki, mint amikor úgy megyek be, hogy izomból ráfeszülök a témára. Furcsa, mondhatni paradox. Kevés versenyre jutunk el, ezért minél több esélyem van, annál jobban rápörgök, és annál rosszabbul megyek.

Kiváló példa erre a hétvégi megyei döntő, ahol az amatőr megyei bajnokságon szerettem volna minél jobb eredményt elérni, és erre jó esélyekkel is indultam. Emellett pedig egy nyitott számra is neveztem, gyakorlásképpen. Izgultam, mert éppen sikerült meggyógyulnom valami őszi nyavalyából, amivel egész héten szenvedtem, sosem versenyeztem még füves pályán, és reggel valami ritka ronda időre ébredtünk.

Miközben mi optimista módon a patkósarkak betekerésével voltunk elfoglalva, jöttek-mentek a telefonok, sokakat megijesztett az eső, és a csúszós talaj, jópár versenyző vissza is mondta a nevezését. Mi elindultunk, vittünk esőkabátot és gumicsizmát, felkészülve egy esetleges dagonyára. Meglepő módon a pálya talaja egész tűrhető volt, kellően rugalmas, de még nem csúszós.

“Ügyelj gondolataidra…”

Kár lett volna hazamenni enélkül…

Már a melegítőben nem úgy mentem, ahogy szerettem volna, és persze hiába hallgattam, hogy “Lazulj már le!”, ez ilyenkor nem nagyon megy. Tőlem senki sem vár el semmit. Én várom el magamtól. Tipikus példája annak, amikor finoman szólva is sok vagyok magamnak fejben. Persze ennek megfelelően ütöttem is kettőt, de legalább a tempóval már elégedett voltam, és két rövidebb fordulót is bevállaltam. Frankón a “Semmire se vagyok jó.” érzésével jöttem le a pályáról, és majdnem haza is jöttünk.

Szerencsére maradtunk, mert így egy órán belül bebizonyíthattam magamnak, mennyit számít a gondolat ereje. A nyitott szám pályabejárásán kezdett el szakadni az eső. “Na, még ez is…” -gondoltam reményvesztetten, és az “Abszolút teszek a világra.”- életérzéssel kísérve lovagoltam be a pályára – majd nyertem meg a számot. Jóval tudatosabb lovaglással, mint amit megszoktam magamtól. Ehhez nem is kell semmit hozzáfűzni. Csak érezni a különbséget a kétféle hozzáállás között, és begyakorolni, de nagyon.

 

 

Vinnay Patrícia

Vinnay Patrícia

Az életemnek célt és igazi értelmet adó, abszolút „flow” érzést a nyeregben és a lovak mellett találtam meg. Frissen érettségizett,... Még több

Észrevételed, kérdésed van?

Csapatunkat hobbi és intenzív szinten sportolók is alkotják. Így mi is átéltük, milyen kezdőnek lenni egy teljesen új mozgásforma kipróbálásakor, vagy új célokat kitűzve rendszeres sportolókká válni. Nyugodt szívvel írj nekünk, hiszen egy cipőben járunk​!​