Hard Dog Race Wild – Teljesítve!

12 km, 22 akadály, kétségbeejtően sok szintemelkedés, jeges patakmeder, sárban- és királydinnyés tarlón kúszás... Nehéz volt? Hajajj... Megérte? Naná!

A Base (6km-es táv) után egyértelmű volt, hogy bevállaljuk a hosszabb, vadabb Wild-ot is, annak ellenére, hogy erős kétségeim voltak, képes leszek-e ezt teljesíteni. Emellett úgy tűnt, kedvel minket az Unizverzum, összejött két csapatra való nevező Pécsről, és bár tüzelés miatt kutyát kellett cserélnünk, összességében minden szervezést le tudtam zavarni a rajtig.

Rajtra készen a Mecseki Mancsok

A Base után sok kritikát kapott a rendezvény, a magunk részéről ezt csak minimálisan érzékeltük (a parkolással voltak fennakadások), de a szervezők nem vették félvállról, és minden problémát kezeltek. Gond nélkül parkoltunk, pár perc alatt rendeztük a regisztrációt (még gyorsabb lett volna, ha nem kell visszarohangálnom a kocsiban felejtett papírokért), és még maradt időnk nézelődni, összeülni csapatfotóra. Ezalkalommal ugyanis volt “műtermi” fotózás is, a Vizslafotózás jóvoltából.

Itt még mindenki tiszta 🙂

A rajtunk 15:15-re szólt, addigra kicsit beborult, de még nem esett, az idő kellemes volt, minden tökéletes! Ismét négyesével indították a nevezőket, hogy elkerüljék a torlódást. Lemmy kutyámmal futottam, aki meglehetősen nagy, viszont lomha is, ami kapóra jött, mivel lassú indulást terveztem. 12 km volt előttünk,  nem akartam ellőni minden tartalékot az elején.

A feladatok változatosak voltak, akadt néhány régi ismerős, és sok új is, jól variálták őket a helyszín adta természetes akadályokkal. Rengeteget mentünk felfelé, és jellemzően ott vezetett vissza a pálya lefelé, ahol a legmeredekebb volt a terep. Futottunk bokrok alatt, patakmederben, kúsztunk tarlón (a királydinnye tüskéje még mindig az ujjamban van), átevickéltünk számtalan vizes akadályon, cipeltünk hordót (no jó, ezt csak én, Lemmy csak drukkolt), és tápos zsákot (ez esetben nem csupán drukkolt,  hanem körözött is, bízva abban, hogy lyukas a zsák valahol), pótkocsira másztunk súlymellényben, és persze kedvencem, a kennelmászás is újra előkerült, de ezalkalommal legalább nem tipródtam hosszú perceket, mielőtt felkapaszkodtam volna rá.

Lemmy nagyon drukkolt, mögöttünk Anita és Silver kreatív megoldása látható

A pálya mentén fotósok hada szorgoskodott, és még mindig naponta többször ránézek a HDR oldalára, hogy kerültek-e fel újabb képek, hisz itt olyan pillanatokat lát vissza az ember, amiket a való életben soha.

…például ilyen pillanatokat 🙂

Megmérettetés elé állítottak a szervezők ismét, nem csupán fizikailag, együtt kellett dolgoznunk a kutyáinkkal több tucat válogatott akadályon át, ott kellett lenni fejben, egyszerre nézni a terepet, hogy ne törjem ki a bokám, beszélni a kutyához – lassítani vagy biztatni – figyelni, merre vezet a pálya, ha már előttem az akadály, gondolkozni hogyan oldom meg, közben pedig olyan apróságokra is figyelnem kellett, mint a víz- és energiapótlás, mert a Base után nem mertem elindulni víz nélkül…

Végső akadálynak a saját akartunkat állították elénk. Miután már elvezetett a pálya vissza, a fesztiválterülethez, és szemünk elég került a célkapu, még gyorsan felvitt az út egy újabb emelkedőre. Majd még egyre. Ismét tettünk egy kanyart a siratófalon. Lemmy kutya végül, annak ellenére, hogy nem vele terveztem indulni, óriási segítség volt, negyven kilós kis testével könnyedén felhúzott a dombra, segített kikapaszkodni a sáros-meredek patakmederből, kúszós akadályoknál mikor előreengedtem és lefektettem, azonnal teljesített, és végig hatalmas morális energiát adott a jelenléte, és az, hogy minden feladatnál segíteni akart, még azoknál is, amiknél nem tudott (leszámítva a tápos zsákot, de a bocik már csak ilyenek).

A hűvösbe forduló késő délután miatt meghunyászkodtunk a közös “utána” kép gondolatától, és tisztán, száraz ruhában álltunk össze inkább

Summa summarum

Míg a Base versenyt kihívásnak éltem meg, és annak is örültem, hogy egyáltalán befutottam, a Wild-ot teljes egészében, ott a pályán is nagyon élveztem, és így volt ezzel a teljes pécsi delegáció. Ázottan, sárosan, kicsit fázva (beborult délutánra és az eső is eleredt), de fülig érő mosollyal emlékeztünk vissza a pálya trükkjeire. Mind sajnáljuk, hogy a következőre ilyen sokat kell várni, de az már biztos, hogy azon is ott leszünk!

A Base és a Wild fél-medáljai összeillesztve <3 Úgy illik, hogy mindkét hősöm büszkélkedhessen vele 🙂

Hosszabb beszámoló a saját blogunkon!

Gulyás Viktória

Gulyás Viktória

A kutyázásnak van az a szintje, ami már túlmegy a józan ész határán, ami az emberek jelentős többségét meghökkenti és minimum... Még több

Észrevételed, kérdésed van?

Csapatunkat hobbi és intenzív szinten sportolók is alkotják. Így mi is átéltük, milyen kezdőnek lenni egy teljesen új mozgásforma kipróbálásakor, vagy új célokat kitűzve rendszeres sportolókká válni. Nyugodt szívvel írj nekünk, hiszen egy cipőben járunk​!​