Kanyartechnika: az alapok

A kormány nem dísznek van, de a kanyarodáshoz más is kelleni fog.

Egyenesen haladni unalmas. Jó kikapcsolódás lehet bringaúton túrázva, társaságban tekerve egymás mellett haladva beszélgetni, de a hegyen nagyon hamar sótlanná válhat sporttevékenységünk, ha nem vagyunk kénytelenek irányváltásokkal fűszerezni.

Számomra a hegyi kerékpározás első ijesztő élménye is ebből adódott.  Egyik első igazi montizásomon egy különösebb izgalmaktól mentes, széles, de kitett, szakadékkal szegélyezett szakaszon haladtunk, melyen a mászós részek váltogatták egymást lankás gurulásokkal. Mai fejjel legfeljebb transzfernek hívnám az ilyet, melyet csak azért látogatok meg, mert összeköttetést ad két ösvény között… akkoriban viszont még más szemmel néztem a pályákat.
Szóval, gurultunk, gurulgattunk, és azon kaptam magam, hogy egy elnyújtott, lejtős balkanyarban egyre közelebb sodródtam a jobb oldali meredélyhez. Amatőr módon természetesen egyből a fékhez nyúltam, aminek az eredménye az lett, hogy a gumik megcsúsztak a laza szerkezetű, sóderszerű talajon, és első ijedtségemben kormányozni is elfelejtettem, így majdnem sikerült kisodródnom az útról. A hegyoldalba kapaszkodott bozót hiába várta bukfencemet tárt karokkal, szerencsére sikerült visszanyernem uralmam a gép felett.
Kerékpár, kormányozás, kanyar
Első leckeként belém is égett a tapsztalás: a hegyen a tapadást ne vedd készpénznek!
Mit tegyünk, hogy irányváltásainkat minél magabiztosabban hajtsuk végre? Ha olvastátok  előző bejegyzésem, emlékezhettek: kanyarban ne húzzuk a féket, közelítsük meg a helyet azzal a sebességgel, mellyel biztonságosan bevehető a kanyar.  Ez a sebesség sok tényező függvénye. Száraz, poros talajon, túl keményre fújt gumik esetén ne is próbálkozzunk nagy sebességekkel, hacsak nem úgy hívnak, hogy Nino Schurter… a tapadás kardinális tényező, melyet többek közt alacsonyabb nyomással tudunk fokozni. Ha a gumi tud annyit torzulni, hogy felvegye az egyenetlenségek formáját, meg fog rajtuk tapadni, ahelyett, hogy elpattogna. Érdemes kísérletezni a tömlő nélküli (tubeless) rendszerekkel, hiszen ezek használatával olyan alacsony nyomáson tudjuk  tartani guminkat, mely mellett a gumibelsős rendszerek már könnyen kicsípődhetnek. Jómagam gond nélkül használom ezt a megoldást elöl 1.5, hátul 1.8 bar körülire engedett nyomáson, 2.3 szélességű gumik mellett.

Általunk befolyásolhatatlan tényező a talaj minősége. Ez többször változhat, akár egy adott ösvényen belül is.
Érdekes kettősséget kap az eső jelentősége. A köveket csúszóssá, a porszáraz  talajt pedig tapadóssá tudja varázsolni, persze csak kis mennyiségben. Komoly esőzés esetén az egész hegy egyetlen, nagy csúszdává változhat, mely remek  móka, ha nem sajnáljuk a ruhánkat, vagy kerékpárunkat, a testi épségünket viszont nem szavatolja…

Van tehát egy megválasztott sebességünk, egy felmért tapadású talajunk, és egy kanyarunk, melyet ezek ismeretében kívánunk bevenni.
Itt jönnek képbe azok  a mozdulatok, melyekre szükségünk lesz, hogy a kerékpárunk megértse, mit akarunk vele csinálni. Nevezhetjük testnyelvnek, „body englishnek”, lényeg, hogy a kiejtésre figyeljünk. 🙂

Kanyar

Először is, ahhoz, hogy jól körbe tudjuk mozogni  a gépet, helyre van szükségünk. Hely mindig van, de többet tudunk  teremteni leengedett nyereggel. Ebben tud jó szolgálatot tenni a gyorszáras nyeregcsőbilincs, vagy egy dropper nyeregcső, mely segítségével megállás nélkül, kormányról vezérelve állíthatunk a nyeregmagasságon. Tehát a nyergünket leengedtük, ízlés szerinti  magasságra. A tekintetünkkel soha ne azt pásztázzuk, ami közvetlenül a kerék előtt van. Mindig nézzünk  előre, sebességtől függően 5-10-15 méterre, hogy ne érjenek meglepetésként a felbukkanó  kövek, gyökerek. Kanyarhoz érve futtassuk végig tekintetünk a megcélozni kívánt íven, és figyeljük a kanyar kijáratát.

Alapszabály, hogy ne azt nézzük, aminek nem akarunk nekimenni,  az  esetek nagy részében ezzel pont azt idézzük elő, hogy telibe fogjuk találni.
Ha látjuk az útvonalat, és bent vagyunk  a kanyarban, a hajtókarok  legyenek  vízszintesek, a kanyar belső ívén található lábunkkal előre, lefelé szorított sarokkal. Ezzel egyrészt a súlyelosztást optimalizáljuk, másrészt így tudjuk  a legnagyobb erővel a kerekeket a talajhoz préselni. A kormányt mindig terheljük megfelelően. Sok kezdő, mint magam is egykor, indokolatlanul hátra helyezi a testsúlyt egy ijesztőbb részen, ezzel terheletlenné téve a kormányzott kereket. Mivel a tapadásért küzdünk, mondanom sem kell, miért fontos, hogy az első kerék a talajon maradjon.

Nagyobb ívű kanyarban enyhén megdőlünk a kerékpárral együtt, élesebb kanyarokhoz viszont a kerékpárt érdemes jobban megdönteni  magunk  alatt. Ezzel elérhetjük, hogy a gumi oldalsó bütykei bele tudjanak harapni a talajba. Itt jön igazán képbe a hely, amire szükségünk van. Ha ezt a mozdulatot jól begyakoroljuk éles szituációk nélkül, nem érhetnek meglepetések. Mindenkinek van egy kedvenc oldala, érdemes a másik irányba kanyarodást is gyakorolni, hogy természetesen jöjjenek a mozdulatok.

Mindig van hová  fejlődni. Ne görcsöljünk, fogjuk lazán a gépet (persze csupán annyira lazán, hogy azért ne essünk át a kormányon), engedjük, hogy térdünk és könyökünk segítse a felfüggesztés mozgását, és persze menjünk minél többször kedvenc hegyünkre, gyakoroljunk, gyakoroljunk, és gyakoroljunk, hogy sportunk ne a túlélésért való küzdelemre emlékeztessen, hanem legyen az a remek játék, aminek szánták.

Nagy Gábor

Nagy Gábor

Gyermekkoromban megérintett a forgó kerekek giroszkópikus hatása , a kétezres évek közepe óta pedig inkább életmódnak tekintem a bringákhoz fűződő... Még több

Észrevételed, kérdésed van?

Csapatunkat hobbi és intenzív szinten sportolók is alkotják. Így mi is átéltük, milyen kezdőnek lenni egy teljesen új mozgásforma kipróbálásakor, vagy új célokat kitűzve rendszeres sportolókká válni. Nyugodt szívvel írj nekünk, hiszen egy cipőben járunk​!​