Sportos bakancslistám újabb tétele: a Balaton körbetekerése

Idén augusztusban szeretném teljesíteni "sportos bakancslistám" második pontját, melyből egyébként összesen öt van. Ezek mind egy-egy sportteljesítményhez kötődnek, hazánkon belül. Az elsőt már abszolváltam, az a Kinizsi 100 volt. A mostani pedig a Balaton körbetekerése lesz, egy napon belül. Ennek az előkészületeiről, lelki folyamatáról írok, milyen érzésekkel indulok neki.

Itt a nyár, megérkezett a meleg. Természetesen ez sokkal inkább az outdoor sportoknak kedvez, mint a beltéri mozgásformáknak, de persze ez ízlés kérdése. Mindenesetre én most  is a természet mellett teszem le a voksom.

Annak idején született a fejemben egy bakancslista, amire öt olyan dolgot jegyeztem fel magamnak, amit egyszer szeretnék teljesíteni az életem során. Mindegyik mozgáshoz kötődik, hazai környezetben. Így alakult ki sorrend nélkül az ötösfogat, hogy teljesítsem egyszer a Kinizsi 100 teljesítménytúrát 24 órán belül, körbetekerjem a Balatont ugyanennyi idő alatt, majd át is ússzam, lefussak egy maratont, és végig menjek az 1100 km hosszú Országos Kéktúrán.

Ezek közül eddig egyet sikerült abszolválnom, az pedig a Kinizsi 100. Na jó, legyen másfél, mert a kéktúra felén már túl vagyok. Közel 1 hónap múlva pedig vállalkozom a Balaton körbetekerésére. Ennek az előkészületeiről szeretnék írni pár gondolatot, én, aki soha nem űztem a kerékpározást versenyszinten, és maradjunk annyiban, hogy a technikai tudásom is kimerül egy gumibelső cseréjénél.
bakancslista
Augusztusban kis családommal lemegyünk Balatonszéplak alsóra, ahol pár pihentető napot szeretnénk eltölteni. Bár belegondoltam, számomra annyira nem is lesz szieszta jellegű, ám kihívásban annál gazdagabb. Nekem egy Decathlonban vásárolt biciklim van, ami a Rockrider 500 fantázianevet viseli, egyébként saját márkás.

Azért választottam ezt, mert a céljaimnak tökéletesen megfelelt. Huszonnégy sebességes, tárcsafékes, tehát nem kell állítgatnom meg cserélgetnem a fékpofát, és mindenféle terepen jó lehet, hiszen vastag kerekű (mtb), továbbá teleszkópos villával rendelkezik.
Ami a kerékpáros múltamat illeti, akadt egy időszak annak idején, amikor szinte mindenhova ezt a közlekedési eszközt választottam. Elsősorban munkába, például ‘BAM-oltam, ez a “Bringázz a Munkába” kezdeményezés, de mivel elkezdett fájni a csuklóm, hanyagoltam jó időre, az egy másik történet. Így kerékpáros tapasztalatot rengeteget szereztem, főleg a pesti közlekedési morálról. 🙂

Előzetes elképzelések

Ami pedig a Balatonkört illeti, a leírások szerint nagyjából végig vízszintesen halad, kisebb emelkedőkkel, lejtésekkel, hiszen a tó partja mentén alakították ki a kerékpárutat. A távolság kb. 210 km (+/- 10 km). Legjobb tudomásom szerint megfelelően vannak táblázva az utak, így ettől nem félek.

Balatonszéplakról tervezek indulni, és oda is érkeznék vissza, haladási irányomat pedig kelet felé képzeltem el. Vagyis a déli pontból Balatonaliga felé tekerek, majd ott észak felé fordulok Balatonkenese, és Balatonfűzfő felé. Ezek után végigmennék az északi parton, és Keszthelynél fordulnék vissza a déli oldal irányába. A kört kora reggel 6 órakor kezdeném, ha minden jól alakul, terveim szerint 20-21 óra magasságában vissza is érnék szeretett családomhoz.
Amit viszek magammal a kerékpáromon kívül, egy fél literes kulacsot, amit folyamatosan újratöltenék, egy naptejet, és egy gumibelsőt pumpával. A Balatonnál igazából mindenhez hozzá tudok jutni adott esetben, ettől nem félek, ezért mást nem tervezek vinni.

A lelki folyamat, ami bennem végig megy most? Hatalmas izgatottság, várakozás, erő, energia, és elsősorban hit, hogy képes vagyok megcsinálni, még akkor is, ha sportra elég kevés időm akadt az elmúlt időszakban. Nem töltene el nagy büszkeséggel, ha végig csinálnám, ismerem magam. Csak annyit mondanék: “Már csak három dolgot kell teljesítenem a sportos bakancslistámról!” 🙂

Augusztusban tehát megnézem a magyar tengert, s ha már évszázadok óta szolgálja magyar népünket, megtisztelem azzal, hogy teljesítem a lehetségest.

Szegedi Gergely

Szegedi Gergely

A túrázás életem zöldebbik világa, úgy érzem rohanó világunkban sokan szabadulnának a piros lámpás levegőtől és egyre több igény van... Még több

Észrevételed, kérdésed van?

Csapatunkat hobbi és intenzív szinten sportolók is alkotják. Így mi is átéltük, milyen kezdőnek lenni egy teljesen új mozgásforma kipróbálásakor, vagy új célokat kitűzve rendszeres sportolókká válni. Nyugodt szívvel írj nekünk, hiszen egy cipőben járunk​!​