Hard Dog Race Base – Megcsináltuk!

Vannak az ember kutyás karrierjében tiszta utak, amiket egyértelműen végig akar járni, tudja, pontosan milyen lépések szükségesek hozzá, és hétről hétre azon ténykedik, hogy ezt sikeresen teljesítse. És vannak dolgok, amik a derült égből érkeznek, és nem adnak mást, mint egy pillanatnyi eufóriát: mi megcsináltuk.

A Hard Dog Race versenyről már írtam többször, egyszer egy bemutatót, a szervezőjén keresztül, egyszer pedig összefoglaltam a felkészülésünket. Míg a tereléssel a munkavizsga illetve a CACT-R címek elnyerése a célunk (utóbbi a terelőbajnok titulussal jár), és persze az ezzel járó “Honour & Respect”, a kutyasulizással pedig ott van a levegőben, hogy majd egyszer esetleg megcsinálunk egy IPO vizsgát – ha ez összejön, akkor az egy olyan duál munkavizsgás kutyát jelentene, amiből nem sok szaladgál az országban-, addig a HDR egy egészen más kihívás volt. Mert kihívás volt, egy igazi, hatalmas challenge, aminek nem volt más célja, mint hogy elmondhassuk: mi befutottunk. És totál megérte!

Itt még őszinte volt a mosolyunk

Itt még őszinte volt a mosolyunk

Aki csak egyszer ránéz egy HDR logós képre, már látja, hogy ez nem egy hétköznapi dolog… A versenyzők arcán ott a küzdelem, a finisher képeken pedig a végtelen büszkeség. Nem véletlenül, keményen próbára tettek minket azon a 6 km-en.

A június 3-án rendezett “Base” versenyen 6 km-en 16 akadályt helyeztek el, és mindezt megspékelte nekünk Holle anyó egy brutál meleg kora nyári napsütéssel. A 14:30-as rajtot sikerült csak megcsípnünk (így jár, aki későn nevez), és már az elején tudtuk, hogy a meleg lesz a legnagyobb ellenség. Rebelle kutyámmal futottam, az erősebben húzó Pogót átadtam emberemnek, ő jobban ki tudta használni a képességeit. A rajtunk kemény volt, rögtön lejtőnek futottunk, ami az istállógőzös Rebelle-lel elég rémisztő volt, majd jött is egy vizes akadály. A verseny előtt az egyik legnagyobb aggodalmunk az volt, hogy hogy fogunk tudni vizes cipőben futni? Rögtön az első kilométeren találkozni egy árokkal kissé aggasztott, de ahogy átlocsogtunk rajta, már meg is könnyebbültem, a nem vízhatlan trail cipőmből pár méter alatt kistapostam a vizet, nem csúszkáltam, és kényelmes is maradt. Sajnos ez az árok csak térdig ért, a kutyának adott csak felfrissülést, nekem ott volt még 2 km a napon, homokon, nem kevés szinttel. Motocross pályán zajlott a verseny, és bizony a siratófalat nem is egyszer kellett megmásznunk. Igen,

Pogo & apja az utolsó akadálynál

mászni, néhol kézzel-lábbal, fűcsomókba kapaszkodva, miközben a homok kifolyik a lábam alól. Rebelle végig lelkes volt, futott előre (sokszor kellett korrigálnom, hogy a pálya vonalvezetését is vegye figyelembe), és persze húzott – legalábbis síkban, a dombon felfelé nem volt olyan vitéz… Az első siratófalas mászás után jött a frissítőpont, és ahogy a már befutott ismerősök mondták, innentől már sokkal könnyebb lett. Nem csak ittam, de még alaposan le is öntöttem magam, nagyon nem bírom a meleget, és bár Rebikének mellettem szuper jó napja volt, futott, meg csupa vicces kutya vette körül, és még pacsálhatott is, nekem meghalni támadt kedvem úgy kb. tízméterenként. Az addig legyűrt akadályoknál a pályasegítők mind rá is kérdeztek, jól vagyok-e, tehát úgy is nézhettem ki, ahogy éreztem magam. Volt “óriások lépcsője”, gumiabroncsok, zsákcipelés, no és persze néhány nem túl nagy, de annál hirtelenebb emelkedő, a frissítőpont után pedig a magas siratófal túloldala várt ránk. Valójában a falat megmászni még egy dolog, ha lassan is, de feljut az ember, ám onnan lefelé… Egy szinte függőleges, homokos falon egy lelkes, és hard dog racehúzni vágyó 32 kg-os kutyával lejutni finoman szólva para volt. A túrázói rutinomra hagyatkozva nyakörvénél megragadtam a kutyát és a “lassan” kifejezést mantrázva lépésről lépésre araszoltunk lefelé. Az egész verseny legjobban demoralizáló élménye egyébként ott ért, ahol teljes talppal kapaszkodva a szaladó homokba csoszogok lefelé, egy lányzó a kutyájával konkrétan elfutott mellettünk. Nem zúztak lefelé, nem fékeztek, hanem kényelmesen kocogva lehagytak minket, és bizony meg kellett állnom, hogy megnézzem kétszer délibáb-e amit látok, vagy ott máshogy hat a gravitáció? Később ez a páros megnyerte egyébként a női kategóriát, és fél percre hozta a férfi legjobb eredményt. A siratófal után már csupa vicces-mókás dolog következett, rengeteg vizes akadály, néhol másznunk kellett, néhol csak beugrani-kijönni, volt kutyaól, labirintus, és innentől a pálya már árnyékban folytatódott, bár nekem már sajnos mindegy volt, a szint elvette minden erőmet, onnantól kezdve csak sétáltunk. Mire a pálya javát magunk mögött tudtuk úgy éreztem, már semmi nem tud meglepni, igazából bármi történik, azt megcsináljuk. Nem azért, mert olyan veszett büszke voltam magamra, sőt. Ez inkább az esélytelenek nyugalma, a minden mindegy állapota volt. Aztán ott állt előttem a nemezisem, a tériszony maga, egy olyan akadály formájában, ahol a kennelbe zárt kutya fölötti foghíjas létrán kell átmászni. Kemény perceket vesztettem azzal, hogy a létra előtt álltam, míg a pályasegítő biztatott, higgyem el, ez jobb, mint a 30 guggolás. (Az a bünti, ha egy akadályt skippelsz.)

Pécsi beauceronok: Alice, Pogo & Rebelle

Pécsi beauceronok: Alice, Pogo & Rebelle

Hittem neki, de nem véletlen, hogy sosem kezdtem lovagolni, hogy rollerrel futtatom a kutyákat bringa helyett… Ennyire tériszonyos vagyok. Végül – magam sem értem hogyan – de átmásztam. Közben vagy tucatnyian megelőztek, de mint mondtam, addigra minden mindegy volt. Tudtam, hogy bőven túlléptem az időt, ami alatt be akartam érni, és ez eléggé meghatározta a hangulatomat. Rebelle szerencsére végig tök jól érezte magát, a pacsálós akadályok szívének kedvesek voltak mind, csak az utolsó, ráccsal fedett vizesároknál mondta, hogy ezt kihagyná, de nem voltam guggolós kedvemben, úgyhogy berántottam magammal. Utána már tetszett neki is. Nem készült rólunk lelkes-mosolygós befutó kép, nem is igazán voltam magamnál, mikor beértünk, és utána még kellett egy bő fél óra, hogy tényleg képben legyek a világgal. Nyakunkba akasztottak két szép érmet, egyet nekem, egyet a kutyának, kaptam egy bőséges ajándékcsomagot, és mehettünk a zuhany felé. Annyira szomjas voltam, hogy tudtam, nem fogad be a gyomrom annyi vizet, mint amennyit igénylek, úgyhogy zuhany után csak leültünk a fűbe lihegni.hard dog race

Utóbb kiderült, hogy a veszett nagy önutálatom nem volt indokolt, az időnkkel nem az utolsó harmadban, hanem az erős középmezőnyben végeztünk, Pogo és apja pedig egészen kiváló időt futottak. Mivel el kellett mennünk, mert másnap terelőversenyen indultunk Ausztriában, nem vártuk meg az eredményhirdetést, amit már nagyon bánok… Legközelebb mindenképp maradunk.

Az egész HDR élménynek a verseny része valójában nem is a katarzist nyújtotta, az ellenség, amit legyőztem, a saját határaim, amiben egy félelmetesen nagy morális előny volt, hogy mellettem állt a kutyám. A katarzis csak egy nappal utána jött, amikor megláttam az eredményeket, amikor felkerültek az első képek, és leülepedett bennem az élmény: mi ezt megcsináltuk. Sikeresen teljesítettünk egy ilyen piszok kemény versenyt, lenyomtunk 6 km-t brutál szintekkel a tűző napon, miközben egy éve ilyenkor 2 km lefutása is is problémát jelentett volna! Ez egy hatalmas élmény, egy hatalmas plusz, és bár a versenynek nincs tét értéke, nem “számít” a kutyás világban, mégis, magunk mögött tudni egy ilyen kihívást hatalmas pluszt ad az embernek.

Hatalmas respect Púza Andrásnak, és a csapatnak, hogy levezényeltek egy közel 700 fős versenyt – plusz ugye majdnem ugyanennyi kutya -, végig közvetlenek, és őszinték maradtak az emberekkel. Készülünk a Wild-ra, a 12 km-re, és már most tudom, hogy azt is csak sétálni fogom, de ha azt megcsináljuk, akkor bármit megcsinálunk.

Gulyás Viktória

Gulyás Viktória

Kutyatenyésztő család leszármazottja vagyok, kiállításokon szocializálódtam és valószínűleg a morgás és vicsorgás is előbb ment, mint a beszéd. Az első “igazi”... Még több

Észrevételed, kérdésed van?

Csapatunkat hobbi és intenzív szinten sportolók is alkotják. Így mi is átéltük, milyen kezdőnek lenni egy teljesen új mozgásforma kipróbálásakor, vagy új célokat kitűzve rendszeres sportolókká válni. Nyugodt szívvel írj nekünk, hiszen egy cipőben járunk​!​