Mindenki egyenlő, de néhányan egyenlőbbek…

Az életben kulcsfontosságú, hogy hogyan fordítod magadban pozitívra azokat a dolgokat, amelyek kiakasztanak. Én úgy tanultam, sosem a dolgok zavarnak, hanem az, amit azokról gondolsz, és ha nem tetszik, amit látsz, változtasd meg azt, amit gondolsz róla. Még leírni sem egyszerű, de néha elengedhetetlen, hiszen saját jól felfogott érdeked, hogy száműzd az életedből a fel-felbukkanó negatív sémákat, a lelki egészség megőrzése érdekében.

Sok évig éltem abban a hitben, hogy a siker kizárólag rajtam múlik. Sokan – talán Te is azt gondolod, hogy a lovassportban elég, ha minden erődet, kitartásodat, alázatodat, és tehetségedet beleadod. Bárcsak elég lenne, de sokszor állhatnék a dobogón… Vagy hogy akinek nyerő szériája van, az annyival jobb lovas, ha pedig nem tudsz nyerni, akkor nem vagy elég jó, és nem tudsz lovagolni. Nem feltétlenül. Igazából ezt a cikket azért írtam, hogy néha visszaolvasva ne akarjak a Dunának menni, és mások se akarjanak, akik ugyanazt látják, amit én… Mert sajnos közel sem egyenlőek az esélyek.

Vegyünk egy “tökátlagos” hétvégi hivatalos díjugrató versenyt. Azért hangsúlyozom ki, hogy hivatalos, mert egyre több szabadidős versenyt is szerveznek, kis ugrószámokkal. Ezeken a versenyeken kizárólag a részvételi díjat kell befizetni, és nem szükséges megfelelni semmilyen előzetes követelménynek.

A hivatalos versenyeken gyönyörűen lehet csoportosítani az indulókat legalább két kategóriába. Vannak a megélhetési lovasok, akik lovakat képeznek, adják-veszik őket, versenyeznek, edzősködnek. Vannak azok a fiatalok, újabban egész kicsi gyerekek, akikről korán kiderül, hogy tehetségesek, és ha mellette még jó helyre is születtek, értsd: apunak rengeteg pénze van, el is van rendezve a sorsuk. Valamelyik jóhírű edző a szárnyai alá veszi őket, és a sikernek onnantól gyakorlatilag semmi nem szab határt.

lovaglás, díjugratás, versenyzés, Fouganza Az edző megmondja a szülőnek, melyik lovakat kell megvenni, vagy kibérelni, hogy a csemete nevét lehetőleg mindenki hamar megismerje. Minden évben kinő néhány ilyen szerencsés lovaspalánta szinte a semmiből. Kapják az egynegyvenes, egyötvenes lovakat az egytízre meg az egyhúszra, én meg azon gondolkodom, hány ház árába fog kerülni a karrierjük, mire nagykorúak lesznek. Beindul a buli, a közösségi oldalak áznak, a környezetükben mindenki lelkibeteg lesz, és pár éven belül  a kupáknak is kell majd egy külön házat venni.

Senki ne értsen férre, nem ezzel van a bajom. Hanem, hogy velük kell együtt versenyeznünk a legtöbb alkalommal, mivel amatőr kategória csak az országos minősítőkön van. Aztán vannak olyan lovasok, akik nem vallják be magukról, hogy ebből élnek, és ők is simán elindulnak az amatőrben, mert a felnőtt kategória még túl magas nekik. Egész nap lovagolnak, hogy kapnak-e érte pénzt, vagy a megélhetésük megoldott teljesen másból az lényegtelen, de hogy egy valódi amatőr labdába sem rúghat mellettük, az biztos. Tök korrekt.

A legkisebb, szinte észrevehetetlen kis szeletét képezik ennek a hatalmas tortának azok, akik annyira elvetemültek, hogy képesek erre keresni. Van egy, vagy két lovuk, nem nagypályás persze, lelkesen eljárnak körülbelül hatodannyi versenyre, mint a fent említett kategóriák képviselői, és a legritkább esetben tudnak ebben a mezőnyben eredményt felmutatni. Ők a fecskék, akik miatt sose lesz nyár, mert olyan kevesen vannak.

Igen, ez vagyok én. Hétköznap dolgozom, a hétvégéim felében szintén. Amikor elmegyek egy versenyre, és azzal szembesülök, hogy vannak lovasok, akiknek a felszerelésük árából is simán lehetne lovat venni, az egyik vállamra leszáll egy kisördög, és ne tudjátok meg, miket suttog a fülembe…

lovaglás, díjugratás, versenyzés, FouganzaFőleg akkor, mikor egyeseknél az alázat leghalványabb jelét sem látom, ahogy azt sem, hogy érzelmileg kötődnének, vagy legalább tisztelnék azt az állatot, aki bizonyos – emberek által fontosnak tartott szempontok szerint valamiért többet ér, mint más ember összes felmenői teljes vagyonának összege hetedíziglen. Szavakkal nem tudom kifejezni, mit érzek ilyenkor, közben tudom, senki nem ígérte nekem azt, hogy az élet igazságos lesz. Természetesen tisztelet a kivételnek, több olyan lovast ismerek a nagyok közül, kortól függetlenül, akiknek a helyén van a hozzáállása a dolgokhoz, maximálisan tisztelem is őket mindazért, amit elértek.

A másik vállamra ezzel párhuzamosan egy kisangyal telepedik, és szeliden nyugtatni kezd: “Hála… Légy hálás, hisz itt lehetsz! Gondolj azokra, akik sosem juthatnak el ilyen versenyekre. Egészséges vagy, és előtted az élet. Gyönyörű, egészséges lovad van, mindig számíthatsz rá. Emlékezz rá, honnan indultál nyolc éve, felnőttként! El tudtad akkor képzelni, hogy “egyhúsz”, meg “kétló”? Akkor most gondolj arra, hogy nyolc év múlva megvalósulhat az, amit ma el se mersz még képzelni… Tarts ki… Hatodannyi gyakorlási lehetőséged van, hatodannyi versenyszituáció, vagy még kevesebb, és te mégis itt vagy. Emeld fel a fejed,  húzd ki magad, légy büszke, semmi szégyellnivalód. Eltartod magad, és megdolgozol itt ezért az egészért. Más a helyedben hatszor  feladta volna… Magadhoz mérd a fejlődésed, senki máshoz.”

Ez az a vezérgondolat, amit ilyenkor muszáj megragadni, és minden mást elfelejteni. Ehhez szoktak még társulni párom elmés gondolatai: “A legtöbben elfelejtik, hogy a jó lovat nem elég megvenni. Azt talpon kell tudni tartani, ami egyáltalán nem kis feladat. Nézz körül ebben az országban. Hány olyan sportlovat látsz, aki hét éve nem cserélt gazdát, és versenyez? Ráadásul ő még csak nem is készen lett véve, a világon semmit nem tudott, fogatban használták.”

Párom érdeme, türelme, kitartó munkája volt a földről, hogy ennek a lónak ma ekkora szíve van. És nem azért nem megy az egynegyvenen, mert nem lenne képes rá. Én nem tartok még ott. Nem mondom azt, hogy nem ülnék fel szívesen addig is valami nagypályás lóra, ami körbevisz párszor az élmény kedvéért, hátha utána én is Valakinek érezném magam, nem mondom azt se, hogy nem esne jól legalább egy vitrint telenyerni kupával, de. Egyrészt, ami késik, nem múlik, másrészt nem feltétlenül lennék azoknak a gyerekeknek a helyében, akikkel a szüleik a saját meghiúsult álmaikat akarják valóra váltatni, és velem senki ne ordítson úgy, ahogy némelyikkel a tulajdon szülője, vagy edzője egy rosszul sikerült pálya után, ott, mindenki füle hallatára.

lovaglás, díjugratás, versenyzés, FouganzaÉn örömből akarok lovagolni, tét nélkül, ahogy eddig is, hogy mosollyal az arcomon jöhessek le a pályáról, függetlenül attól, hogy hogy sikerült a verseny. Általában, mire gondolatban eljutok idáig, meg szoktam nyugodni, és eddig az állapotig úgysem hagyom békén magam. Az is egyfajta tudomány, ha az ember ezeket a lelki kilengéseket önmaga képes kezelni, és meglátja mindenben azt, ami az épülését szolgálja. Pepétől még rengeteg tanulnivalóm van. Egyhuszonöt után pedig már minden lépcsőfok első lesz mindkettőnknek.

Ha pedig egyszer elölről kell kezdeni egy csikóval, hát veszünk egy nagy levegőt, újrakezdjük, és büszkék leszünk majd minden “közös első” lépésre.

Fotók: isportphoto.com

Vinnay Patrícia

Vinnay Patrícia

Az életemnek célt és igazi értelmet adó, abszolút „flow” érzést a nyeregben és a lovak mellett találtam meg. Frissen érettségizett,... Még több

Észrevételed, kérdésed van?

Csapatunkat hobbi és intenzív szinten sportolók is alkotják. Így mi is átéltük, milyen kezdőnek lenni egy teljesen új mozgásforma kipróbálásakor, vagy új célokat kitűzve rendszeres sportolókká válni. Nyugodt szívvel írj nekünk, hiszen egy cipőben járunk​!​