Kinizsi százas – A 100 km bűvöletében

A Kinizsi százas neve egyértelmű a magyar teljesítménytúra történelmében, olyan mint Petőfi Sándor a Magyar Irodalomban. Ha megkérdezünk valakit, hogy mondjon egy irodalmi személyt, nagy valószínűséggel az Ő nevét fogja említeni nekünk.

Szokásos hajnali korán kelés. A nap még ki sem bújt a föld alól, de már indulni kell a rajthoz. Minél előbb, mert akkor még szellős a mezőny, és nem kell annyi embert kerülgetni. 6:45-kor van hivatalosan a rajt, aztán kezdődhet az egész napos pazar önpusztítás. Miért is akartam indulni ezen a túrán, és hogyan  terveztük ezt a legelején?

Kinizsi százas, DecathlonUnokaöcsémmel indultam, szokás szerint. Neki már a sokadik teljesítése, én először álltam rajthoz. Nagyon sok mindent tettünk már le az asztalra és belegondoltunk… Az utóbbi években csak a teljesítményről szólt minden megmozdulásunk. Úgy gondoltuk egybehangzóan, hogy oké, induljunk, de ne vegyük komolyan. Amolyan bulitúrának indult, minden ellenőrzőpontnál egy feles házi kerítésszaggatóval. Ahogy közeledett az időpont, finoman szólva is utalgattunk rá, hogy mégis csak komolyan kellene venni. Szóval nem lett semmi az alapelgondolásból. Ha már indulunk, fussunk is bele azért itt-ott. Úgy tudtam, hogy ez lesz…

Elrajtoltunk Békásmegyerről. A sor akkora, hogy nem lehet látni az elejét. Az első 500 mKinizsi százas, Decathlon, teljesítménytúra-en rajtfotó, és neki is vágtunk a Nagy-Kevélynek. Szokásos beszólások közepette mindketten egyetértettünk, hogy ez nem a mi napunk lesz. Nagyon nem éreztem ezt a 100 km-t magamban. Nem voltam formában, és fejben sem éreztem azt, hogy nekem ez most feltétlenül kell. Aztán az első kilométerek gyorsan fogytak, és dinamikusan tudtunk haladni. Futottunk, ahol csak kényelmesnek éreztük. Lassú de biztos kocogás. A mezőny egyre szellősebb lett, a kedv meg egyre jobb. Ha lejtő vagy sík szakaszhoz értünk, akkor kocogtunk. Volt egy pont amikor elnéztük, és pont az emelkedő alján kezdtük el, de akkora egónk volt, hogy azért sem álltunk meg. „Tök logikus, hogy az emelkedő alján kezdünk el futni!” …hangzott el. Frissítés nem nagyon volt, de ez már hagyomány, hogy minden életben maradáshoz szükséges táplálékot magadnak kell vinni. Figyelmeztettek, így volt nálam elegendő étel, és ital is, illetve pénz, hogy tudjak vásárolni ha szükséges. Persze sokat is lassított a tempón, hogy kb olyan voltam, mint egy málhás ló. A kilométerek egyre lassabban fogytak, a nap egyre erősebben sütött, kezdődött a másik tortúra, a hőmérséklet elviselése.

TeljesítménytúraA Pilishez érve, ismerős terephez érkeztünk, bele se gondoltam az elején. Itt volt a hírhedt Pilis Vertikál futás, ami a soha többet kategória nekem. Hozzáteszem, most jobban élveztem a mászást. Felérve tovább tudtunk kocogni. Szép lejtése volt az útvonalnak, még egy kis vigyor is megjelent az arcomon. Leérve a hegy lábához, tartottunk egy 10 perces pihenőt. Feltöltöttük a folyadék készletünket, felpofoztuk kicsit egymást, és indultunk tovább. „Menj már arrébb, mert felrúglak!”  Végül is csak egy négy méter széles erdészeti úton haladtunk. A jókedv már meg volt, élveztük az utat, a haladást. Kesztölcön egy boros pincészet, gondolva a nagy melegre, fröccsel kínálta a megfáradt túrázókat. Kis sörsátorral kitelepülve osztogatták az életmentő nedűt, ráadásul levendula szörppel is lehetett kérni. Csillagos ötös!

Dorog következett, egy kis városi szakasz. Itt ért véget a 40 km-es táv. A nap itt már szinteDecathlon blog elviselhetetlenül sütött. Sapkát nem vittem, így nem volt túl jó a komfortérzetem. Figyelmeztettek, következik a Nagy-Gete, a Kinizsi leghírhedtebb része, ami még ráadásul átverős is. Amikor azt hinnéd, felértél a csúcsára, még közel sem. Sok volt a nyitott rész, ahol a fák nem tudtak nagyon árnyékot adni. Felértünk, és legyintettem, nem is volt vészes. Nem kellett mitől tartani. Lefelé menet viszont eléggé kellett vigyázni. Nagyon erős lejtése volt a terepnek. körülbelül úgy kell elképzelni, hogy ha egyszer félrelépsz, vagy nem figyelsz, akkor tuti nem állsz meg az aljáig. Szerencsére nem volt gond, épségben leértünk. A felhők nagyon nem akartak árnyékot adni, a nap meg nem engedett az erejéből. El kellett viselni, mást nem lehetett tenni.

Kinizsi 100Megérkeztünk a táv feléhez, a híres mogyorósbányai Kakukk sörözőhöz. Előre gondolkodva, ide kértem egy depót. Plusz ételt, folyadékot, és az éjszakai felszerelést. Ezeket sem kellett addig cipelni. Fél órát töltöttünk itt, a kötelező dolgokat elintéztük. Mosdó, vízhólyag eltüntetés és lábátkötözés. Felfrissülve tudtunk tovább indulni. A napnak már érezhetően kevesebb volt az ereje, de azért még mindig számottevően meleg volt. A fél óra pihenéstől kicsit nehezen indult el a szekér, de energiából, érezhetően több volt most bennünk mint a féltáv előtt. Péliföldszentkereszthez érkeztünk, régi általános iskolás éveimből még emlékeztem a helyre. Nyugalmat árasztó, eldugott kis helyiség. Két, egymással párhuzamosan haladó mezei út rossz oldalán jöttünk le a településhez. Ez azért volt vicces, mert egy kerítés választotta el a két utat, szóval azt is megmásztuk sikeresen. Már-már üdítően is hatott az eltérő mozgásforma. Innen gyakorlatilag végig a kék jelzésen kellett tovább haladni Koldusszállásig. 25 km a kéken, csak a jelzést kellett figyelni, mezőny már nagyon nem volt, elvétve futottunk össze 1-2 falkába keveredett túrázóval. „Azt ugye tudod, hogy nagyon menők vagyunk?” hangzott el egy újabb lelkesítő mondat az unokaöcsémtől. Több se kellett, eddig rendesen tartottuk is az ütemtervet.

Marci: “Fejen állok a célban ha sikerül még ma beérnünk!”
Én: “Majd segítek kitartani egyenesbe!”

Energia zseléHetvenedik kilométer, a vízválasztó táv. Egyes mondák szerint itt kezdődik az igazi Kinizsi, és volt benne igazság. Eddig nagyon jól éreztem magam, erő is volt bőven, azonban elérkezve ehhez a távhoz, valami egészen más kerített hatalmába. Úgy éreztem elég volt, és ha most itt sikerülne kiszállni, egy nagyon jó napot zárnék, csupa pozitív élményekkel. De ez nem opció nálam, mint már ismerhettek. Nem szeretek feladni dolgokat, ha beledöglök, akkor is befejezem. Így is lett, következett az elme megpróbáltatása. A nap lemenőben volt, lassan előkerült a fejlámpa. A Bánya-hegytől már a fejemen volt, de még Vértestolnáig nem kellett bekapcsolni. Ráborult az erdőre a sötétség, azonban már ismerős részeken haladtunk tovább. Közel volt azfutás, túrázás otthon, ezeken az ösvényeken és erdei utakon szoktam futni. Tudtam mi után mi következik. Már csak egy hosszabb emelkedő, hozzáteszem elég lankás, egy hegygerinc és egy elég nyaktörő lejtő következett és ott is a célegyenes. De ne siessünk ennyire előre. Jól esett Koldusszálláson a meleg tea, és itt használtam fel az utolsó energia gélt. Innen végig a sárga jelzésen, egészen Tatáig, a célig. Kicsit már tompának éreztem magam, és a fejlámpa miatt káprázott a szemem. Meseszerű volt, és hihetetlen érzés.

Szent Péter templom romja. Az utolsó szakasz, utolsó fejezet, az utolsó előtti ellenőrzőpont. 7 km és következik a cél. Jól hangzik, de az egyik legkeményebb szakasz volt. Egy meredek, sziklás, vékony és csúszós lejtőn kellett lejönni. Nagyon kellett figyelni, mert egy rossz lépés, és csak a mentőhelikopter hoz csak ki abból a szurdokból. A túrabot nyitva, gyakorlatilag négykézláb ereszkedek. A figyelmem, és az állapotom már annyira nem friss. Koromsötét van, csak a fejlámpa világít előttem. Csodával határos módon, de sikerült leérkeznem épségben. A baji szőlőhegy tetején megcsillantak Tata város éjszakai fényei. Csodálatos látvány! Innen már tényleg a célegyenes következett. Baj településen áthaladva, páran megkérdezték, hogy mi kik is vagyunk, és honnan jövünk. Majd mikor ezt elárulva elismerősen bólogattak, akkor nem kevés erőt kapva sikerült bevonszolnunk magunkat a célba. Nem értünk be aznap, tehát Marcinak nem kellett teljesíteni a kijelentését, de plusz egy óra többlettel is szép időt mondhatunk magunkénak. Úgy voltam az elején, hogy ha sikerül beérni 17 óra alatt, akkor meg leszek elégedve. Egy órával, de kicsúsztam a tervezett időből. Így visszagondolva, az utolsó 30 km-en bekövetkezett motivációvesztés, és fizikai megrogyás mellett ez egy elég szép menetidő lett. Legalább lesz miből faragni jövőre, vagy ki tudja mikor…

Most már tudom mi az a “Kinizsi százas” és tudom, miért volt annyi cumi jelzés menet közben. Én szívből gratulálok minden teljesítőnek, egyszerűen hősök vagytok!

Táv: 98,10 km
Szintidő: 24 óra
Menetidő: 17 óra 57 perc
Teljes szintemelkedés: 2930 m
Gyaloglás/futás aránya: 60/40

Végszó! Köszönöm szépen, hogy ennyien kitartottatok mellettem, és követtétek az írásaimat. Gondolni sem mertem volna, hogy mást is érdekel, amiről zagyválok. Nagyon sok pozitív visszajelzést kaptam az olvasóktól, barátoktól. Azonban sajnos most egy darabig leteszem a tollat, a futócipőt is szögre akasztom, és más vizekre fogok evezni. Most nyáron nekivágok az egyik másik nagy álmomnak, az Országos Kéktúrának. Lehet, valamilyen formában még jelentkezem itt, vagy másik felületen. Köszönöm szépen még egyszer! Legyetek sokat a természetben, mert végtére is onnan származunk, és fussatok sokat, élvezettel és boldogsággal! Sziasztok!

 

Juhász Máté

Juhász Máté

2009 óta futok versenyszerűen. Az első versenyem egy 14km-es távú volt Tatán és azóta a futás az életem része. 2013-ban... Még több

Észrevételed, kérdésed van?

Csapatunkat hobbi és intenzív szinten sportolók is alkotják. Így mi is átéltük, milyen kezdőnek lenni egy teljesen új mozgásforma kipróbálásakor, vagy új célokat kitűzve rendszeres sportolókká válni. Nyugodt szívvel írj nekünk, hiszen egy cipőben járunk​!​