Ultrabalaton: Csak egy kör

Futó sportközösségünk tagjaival pár héttel ezelőtt megnéztünk egy filmet, mely élethűen mutatja be az ultrafutók világát. Elhűlve bámultuk a megdöbbentő lelki és fizikai tusát, melyet a 42 km feletti versenyek indulói tapasztalnak meg. Még aznap rákerestünk a világhálón a hazai ultrák egyik alapnak tekinthető távjára, az Ultrabalatonra.

A leírások alapján ez a verseny széles lehetőséget nyújt a futás hobbi kedvelőinek is, hiszen számos kombinációban engedélyezi a váltóban való szaladást is. Akkor még nem sejtettük, hogy Just have fun nevű futó csapatunk (melyről Piroska írónk többször beszámolt már korábbi bejegyzéseiben) egy tagja, Herczeg Lilla, hamarosan saját maga tapasztalja meg a 2007 óta megrendezett Ultrabalaton fizikai és lelki tűréshatárokat feszegető, de ugyanakkor felemelő és katarzist adó világát. Élménybeszámolóját megosztotta velünk alábbi írásában.

Ultrabalaton: csak egy kör!

Lilla a Panoráma Dunakanyar futóversenyen

“Április végén pittyent a telefonom: Laura, futóközösségünk egyik tagja írt a csoportnak, hogy egy barátjának szüksége lenne 2 főre az UB-ra készülő váltócsapatukba. Nem gondolkoztam sokat, az időpont ideális volt, így hamar eldőlt, hogy az áprilisi első félmaratonom után ez lesz a következő versenyem. 21 km-t kellett bevállalnom, ezt a távot már ismertem, ráadásul úgy tűnt, hogy nem is egyben kell lefutnom.

Laurával különös izgalommal vártuk ezt a napot: a Balaton különleges hangulata, a közös futás komoly élménnyel kecsegtetett. Elsőbálozóként lelkesen kezdtem el utána olvasni a versenynek, alaposan tanulmányoztam a szakaszokat, a váltópontokat. Megnéztem a tavalyi összefoglaló videót és egyre biztosabban éreztem, hogy ez egy olyan nagyszerű nap lesz, amiből kár lenne kimaradnom.

Szerencsés helyzetben voltunk, a csapatkapitányunk mindent lepapírozott, beosztotta a váltópontokat így nekünk nem is maradt más dolgunk, mint a verseny előtti este elfoglalni a szállásunkat. Munka után, már igazi nyári hangulatban (értsd óriási dugó az M7-esen) érkeztünk meg.

Mivel a csapat nagy részét nem ismertük, egy közös vacsorával és néhány fröccsel igyekeztünk oldani az ebből fakadó gátakat. Az este kardinális pontja a másnapi logisztika összeszervezése volt: 3 autó, 12 ember, 38 váltópont. Aszófőig jutottunk, onnantól „lesz ami lesz” alapon vonult el mindenki aludni.

Ultrabalaton rajt, Lillával és Laurával a váltócsapatban

Ultrabalaton rajt, Lillával és Laurával a váltócsapatban

Reggel 6-kor szólaltak meg az ébresztők,, a nagy szél miatt kicsit feszült hangulatban vágtunk neki az indulásnak. Rendben megérkeztünk a célterületre, kis terepszemle után 9:15-kor már a rajtzónában vártuk, hogy jelképesen ugyan, de együtt, elinduljon a csapat – egy fotó kedvéért. A „csak egy kör” ezennel hivatalosan is megkezdődött, mindenki a megfelelő járműbe pattant és már robogtunk is az első váltópontra, ami történetesen pont az én szakaszom volt. Kellemes 5,2 km-nek néztem elébe, a szél fújt, de nem fáztam, nem volt miért aggódni. Aztán 3,5 km körül elkezdett zavarni a szembeszél, a nyárfa hulló szösze és összességében nem éreztem rá annyira az ízére. A hátralévő pár száz méteren már magamban mormogtam a mea culpa-m, amiért nem a betervezett idővel érkezem. Majd pittyent a chip, Strava leállítva és a meglepetés: nem csak hoztam az időt, de új személyes rekorddal érkeztem meg!

Lilla és Laura eltette emlékbe a karszalagját

Innentől indult a teljes eufória, a csapat remekül teljesített, folyamatosan az előre meghatározott időn belül érkeztünk a váltásokra. A hangulat a szél erejével azonos arányban fokozódott a nap folyamán, folyamatosan buzdítottuk egymást. A nap második felében érkezett el a leghosszabb szakaszom a Káli-medencében. Megtévesztő szintkülönbségeken, fokozódó szembeszélben újabb legjobb idővel váltottam Salföldön. Késő délután volt, a 88. kilométernél tartottunk – itt éreztük először, hogy nagyon hosszú éjszakánk lesz. Az időjárás nem állt mellettünk, egy közös vacsora után próbáltunk 1,5 órát pihenni, de nem igazán akaródzott senkinek az alvás, így inkább tovább indultunk. Előkerültek a fejlámpák (köszönjük Gábor!) és lélekben mindenki az éjszakai futásra készült. Én a csapat azon szerencsés tagjai közé tartoztam, akinek nem kellett a szakadó esőben ÉS szélben futnia (minden tiszteletem az övék!), de hajnali fél 5-kor így is komoly vívódást okozott kiszállni a fűtött autóból, hogy elinduljak az utolsó előtti szakaszra Siófokról.

Ultrabalaton befutó Decathlon munkatársainkkal

A lányok az Ultrabalaton csapat váltóban való teljesítése után – Büszkék vagyunk rájuk!

Itt volt a legnehezebb az első 100 méter, de szép lassan összeállt a dolog: már nem fáztam, pont jól jöttek a zenék és szép lassan elkezdett felkelni a nap. Persze, most többen kipréseltetek egy szisszenést, és igazatok van: már-már giccsbe hajló ez a kép. Nekem viszont ott és akkor a legszebb volt. Majd átadtam a chipet és máris hiányozni kezdett: számomra vége volt a versenynek. 25 perccel később pedig már a csapatnak is, együtt futottunk be a célba.

218,2 km. Az új kedvenc számom. Nekem mostantól ez jut eszembe a Balatonról. Laura, köszönöm! Team appartme, köszönöm! Justhavefun, jövőre, veletek!”

#ultrabalaton  #futniYO  #justhavefunfutóközösség

Észrevételed, kérdésed van?

Csapatunkat hobbi és intenzív szinten sportolók is alkotják. Így mi is átéltük, milyen kezdőnek lenni egy teljesen új mozgásforma kipróbálásakor, vagy új célokat kitűzve rendszeres sportolókká válni. Nyugodt szívvel írj nekünk, hiszen egy cipőben járunk​!​