Terelőkutya az alapoktól – Elindulni egy úton…

Ezen terelős sorozat minden állomásán elmondom, hogy Rebelle már a harmadik terelésre ítéltetett kutyám, és szinte minden ilyen tréningjéről be is számoltam. A legutóbbival van még elmaradásom, főleg, hogy ez nagyon más volt...

Történt tehát korábban, hogy kicsit megakadtunk, majd legutóbb végre előre tudtunk lépni, de a siker így sem volt egyértelmű. Követni akartam a járt utat, és ennek megfelelően elérkeztünk ahhoz a részhez, amikor a kutya már stabilian balanszol, de még nem elég fegyelmezett ahhoz, hogy a nyáj mellett fektetni tudjam. Egyrészt ilyenkor olyan triebben (felfokozott ösztönállapotban) vannak, hogy nehéz átjutni a ködön, másrészt ő eleve sem volt a jólneveltség bajnoka. Így hát gondolkoztam azon, hogy merre induljunk tovább, és úgy döntöttem, hogy bevállalom vele a kockázatot. Pályafeladatokat fogunk gyakorolni.

A cél úgyis az lesz, hogy versenyezzen, ott pedig az alapfeladat a kiskarámból ki- és behajtás. Ez általában úgy néz ki, hogy a karámon kívül, vagy a karámba beküldve a kutya a birkák mögé (kutyavezetőhöz képest szemközti oldalára) kerül, majd a kapu felé hajtja őket. A kapuban aztán le kell feküdnie, mert a bari tudja, hogy a karámban jó neki – nem piszkálja a kutya – és ha tud, azonnal visszaszökik. Mint írtam, Rebelle nem igazán óhajt feküdni a birka mellett csak azért, mert én azt mondom… Tehát ennek megfelelően az első kihajtásunk sem sikerült, a kapuban nem feküdt, a barik pedig visszaszöktek. És ekkor megtörtént az áttörés: Rebi végre használni tudta a kobakját, amiben elméletem szerint agytekervények helyett egy kicsi fehéregér szaladgál egy mókuskerékben. Második próbálkozásra pedig ahelyett, hogy szokás szerint bulizott (össze-vissza rohangált) volna, elsőre és a legtökéletesebb helyen feküdt le, amikor mondtam neki. Onnantól kezdve, hogy látta, miért piszkálom, már teljesítette! És ez így ment tovább, kihajtás, 360°-os kerülés, behajtás. Ott álltam a reménytelennek hitt kutyával a karám mellett egy tökéletesen teljesített feladatsor után és kissé kábán kisétáltam a barátaimhoz a pálya szélére: “Lányok, ez most megtörtént, vagy delírium?”

És itt valami elkezdődött! Eddig is hajlottam arra, hogy ilyen komoly ösztönmunkánál hagyjunk nagyobb szabadságot a kutyáknak, de most meg is tettem: Rebelle-lel úgy mentünk később egy kisebb munkavizsga-pályát (hídon áthajtás, legeltetés, szlalom), hogy nem veszekedtem vele. Csak akkor fektettem, amikor kellett, és mindig hagytam hibázni. Ha nem teljesített és elment a birka, hagytam, hogy végignézze. “Úgy kell neked, miért nem hittél nekem?”  A tréning második felében pedig már nem kérdőjelezett meg, ha fektettem, hát feküdt. A megszerzett tapasztalati pontokkal pedig varázslatosan jól gazdálkodott, ha egyszer megmutattam neki egy feladatot, utána azonnal patentul megoldotta. A fellegekben jártam!

Ahogy végeztünk ezzel a tréninggel, a kocsiban még kicsit örömködtünk a lányokkal, aztán az elmúlt napok és hetek egészen komoly gondolatokat szültek a fejemben. Adott a jelenlegi helyzet, a terelés – úgy gondolom – most éli aranykorát, vagy legalábbis úton van abba az irányba. Az IHT-TS (International Herding Trials in Traditional Stlye) versenyszabályzat egyre népszerűbb, Európa-szerte szervezik a versenyeket és hála a mindenható szociális hálónak, mindről tudunk is. Egységes a vizsgarendszer, egységes a feljebblépési rendszer, hasonló típusúak a feladatok, és jövőre talán lesz Európa bajnokság is. Van Magyarországon gyakorlási lehetőség – igaz, hogy Székesfehérvár esik legközelebb, de van – és van elérhető tréner a TS (minden, ami nem border collie vagy kelpie) kutyáknak is. Ami hiányzik, az a képzési módszertan. Vannak versenyzők, vannak edzők, vannak saját kis módszereik, de nincsenek olyan szemináriumok, mint amik például egy IPO sport kapcsán, ahol csak az apportátadásra tudnak mutatni öt különböző képzési formát… A terelés gyerekcipőben jár ilyen téren, legalábbis ebben a stílusban.

Itt jön a képbe az, amivel most mi próbálkozunk, hogy ezzel a belső poénnal éljek, “szabadság-felelősség” (decás dolog, bocsi). Hagyom a kutyát, csinálja, amit jónak lát és csak azt tiltom, amit nagyon-nagyon muszáj. Kísérleti projekt és csak tényleg ösztönerős kutyával működik, de az első tréningen kiemelkedően jók voltak a tapasztalatok. Ebbe beletartozik az is, hogy balansz során sem küldöm hátra a kutyát, ha előttem fut el, akkor előttem fut el. Egy éves múlt, lassítani esélytelen, majd ha jön még hozzá “xp pont” (experience – tapasztalat), akkor úgyis lassul magától. Ha beválik, talán mi írjuk a tankönyvet… Ha nem, akkor előttünk  áll még néhány kemény tréning Rebivel 🙂

Hogy hova jutunk, mennyire válik be mindez, még úgyis közzéteszem, illetve ilyen és ehhez hasonló filozófiai okfejtéseimet az érdeklődők követhetik a káoszbrigád blogján is. Aki pedig élőben szeretne találkozni velünk, látogasson el az első blogíró – olvasó találkozóra, Június 24.-én, a Velence korzóra!

Gulyás Viktória

Gulyás Viktória

A kutyázásnak van az a szintje, ami már túlmegy a józan ész határán, ami az emberek jelentős többségét meghökkenti és minimum... Még több

Észrevételed, kérdésed van?

Csapatunkat hobbi és intenzív szinten sportolók is alkotják. Így mi is átéltük, milyen kezdőnek lenni egy teljesen új mozgásforma kipróbálásakor, vagy új célokat kitűzve rendszeres sportolókká válni. Nyugodt szívvel írj nekünk, hiszen egy cipőben járunk​!​