Kényszerpihenő…

Ismét eltelt egy kis idő, és természetesen most is van mit mesélnem. Elég tartalmasra sikerült az elmúlt időszak, ugyanis a pécsi futás után egy hétre, életem első duatlon versenye következett.

Amellett, hogy ismét elsőbálozó voltam egy újabb szakágban, még inkább motiválva éreztem magam, hiszen Dunaújvárosban volt a verseny, ahol lakom. A motiváció természetes, hogy ilyenkor picit nagyobb, hiszen csak meg akarja az ember fia mutatni a többieknek, hogy jó az az edzésterv, amely szerint dolgozik.

Ment is a csipkelődés egész héten, hogy kit kell majd megvernem, és hogy milyen nevek teszik majd tiszteletüket. A nyugodt hangolódás és felkészülés helyett azonban az előző heti verseny fáradalmait pihentem ki, ugyanis bejött amitől féltem, a regeneráció lassabb volt. Plusz még a jobb forgóm is fájt a hét közepéig, ami miatt majdnem visszavontam a nevezésem. De szerencsére a kevés mozgás, a sok pihenés meghozta gyümölcsét, és a verseny napjára minden rendbejött.

Depózás, egy kis bemelegítés, még egy utolsó ellenőrzés, és eldördült a rajtpisztoly. Legelöl futottam az első 2-3 km alatt, utána azért visszavettem, hiszen éreztem, ez sok lesz, illetve láttam, hogy lesz itt pár olyan játékos, akik más kategóriát képviselnek. Szóval az első 5 km után úgy az 5. helyen értem be a depóba, hogy felvehessem a sisakot, és kitoljam Popeye-t, a bringámat.

Elindultunk, szépen felvettem az utazó tempómat. 4-5 km-es körből állt a bringa, szóval nagyon nem szabadott ellőni magamat az elején. Ennek megfelelően tényleg csak igyekeztem a pozíciómat tartani, illetve sikerült előznöm is egyet, de nem sokkal később apró görcsöt éreztem mindkét vádlimban. Gondoltam, nem lesz itt baj, picit visszaveszek a tempóból, és csak utazom. Igen ám, de a fájdalom erősödött, annak ellenére, hogy mérsékeltem a tempót. Ez azt eredményezte, hogy a bringa végére visszacsúsztam a 9. helyre, és onnan kezdtem meg a futást. Ezen a 2,5 km-en már nem sikerült senkit befognom, így az 50 fős mezőny 9. helyén végeztem. Természetesen szép eredmény, de a bringa miatt van bennem hiányérzet.

A további hetek a felkészülés jegyében teltek. Jól ment minden, egészen március végéig, amikor is előjött ismét ugyanaz a fájdalom a forgómban, mint a pécsi verseny után. Mese nincs, irány az orvos, aki sajnos megállapította, hogy begyulladt egy ízület, és bizony ez egy hosszabb kihagyás lesz. Ennek köszönhetően három hete csak pihenek, hiszen erre a kezelések mellett az a legjobb gyógyír.

Azért ebbe a pihenőbe is belefért egy CEP Fehérvár félmaraton, ahol a párommal együtt futhattam, ami óriási élmény volt. Itt az eredmény nem számított, inkább az élmény az, ami miatt emlékezetes marad ez a futás. Most pedig sajnos tovább folytatom a rehabilitációt még néhány hétig. Reméljük, hogy az első blogíró-olvasó találkozón, Június 24.-én, a Velence korzón már újra a régi Ferivel találkozhattok.

Csehó-Kovács Ferenc

Csehó-Kovács Ferenc

Régi vágyam vált valóra azzal, hogy mesélhetek nektek erről a gyönyörű, ám embert próbáló sportról. A triatlonnal 2 éve kezdtem... Még több

Észrevételed, kérdésed van?

Csapatunkat hobbi és intenzív szinten sportolók is alkotják. Így mi is átéltük, milyen kezdőnek lenni egy teljesen új mozgásforma kipróbálásakor, vagy új célokat kitűzve rendszeres sportolókká válni. Nyugodt szívvel írj nekünk, hiszen egy cipőben járunk​!​