Egy első félmaraton margójára

Az első örökre első, egyszeri és utánozhatatlan marad az élet minden területén. Április első, már-már nyárba hajló vasárnapja mindenképpen mérföldkövet jelent az én átlagos kis életemben és nem olyan rég elinduló futó karrierem történetében: lefutottam az első félmaratonomat!

Különleges érzés ez, amit nehezen tudok máshoz hasonlítani. Talán olyan, mint amikor először ülsz biciklire és önállóan, segítség nélkül tekersz el az utca végéig, majd vissza. Euforikus pillanat. Vagy amikor túl vagy az érettségi vizsgákon, ami tulajdonképpen egy 12 évig tartó korszak lezárása. Óriási megkönnyebbülést érzel. Azt hiszem, ezzel a félmaratonnal nem csak egy hosszabb időszakot zártam le, de valami újnak az alapjait is kezdem szépen lassan lerakni.

A felkészülésemről már olvashattatok előző cikkemben, úgyhogy nézzük, mi is történt a „nagy napon”! A verseny kiválasztása tökéletesnek bizonyult, a Panorámafutás csapata által szervezett I. Dunakanyar félmaratonon csupán közel 1300 futó vett részt, ami tulajdonképpen még családiasnak nevezhető, főleg egy Wizz Air félmaratonhoz képest. Első versenynek mindenkinek csak ajánlani tudom a kisebb létszámmal meghirdetett eseményeket, kevesebb hiba csúszik a szervezésbe, nem mellesleg nincs lépten-nyomon tömegnyomor. A névben pedig már benne rejlik a rendezvény egyedülálló varázsa, a Dunakanyar csodálatos természeti szépsége, mely még a legnehezebb pillanatokban is feledteti a gyötrelmeket.

A délelőtt 10 órás rajt ideális volt, a könnyed reggeli és nem sokkal az indulás előtt elfogyasztott müzliszelet még pont elég energiát adott, de egyéb, emésztési problémát nem okozott futás közben. A rajt előtt Just have fun futóközösségünk tagjaival még bőszen nyomtuk a vidámabbnál vidámabb, vicces szelfiket, ezzel is elterelve figyelmünket a torkunkat szorongató kis gombócról, hiszen egy ici-picit azért mindenki izgult. A startnál kettéváltunk, ki a nyulával előre, ki hátra sorolt be, majd hangos szurkolások közepette elindult a  futók hömpölygő áradata.

Visszagondolva úgy tűnik, mintha csak úgy elröppent volna ez a 21 km, de nekem azért több holtponttal is meg kellet küzdenem közben. Rögtön az első 5 km teljesítése nagy odafigyelést igényelt, amíg szétoszlott a mezőny, amíg beállt a tempóm és amíg megszoktam, hogy hiába várok árnyékot, tűző napon kell futnom. Majd féltávig tényleg úgy éreztem, hogy repülök, minden egyes percet élveztem egészen addig, amíg meg nem pillantottam a szinttérképen is jelzett, combos kis emelkedőt. A pulzusom az egekbe szökkent, az émelygésemet leküzdve, a többiekhez hasonlóan én is inkább gyalogtempóra váltottam, hogy a maradék energiámmal még spórolni tudjak. A domb tetején viszont kárpótolt a frissítés és a lenyűgöző táj, úgyhogy magamon is meglepődve még arra is volt lélekjelenlétem, hogy gyorsan megörökítsem ezt a káprázatos látványt.

A verseny előtt 15 km volt a legnagyobb táv, amit lefutottam, szóval addig biztonságban is éreztem magam. Viszont az azt követő 6 km alatt mintha hol az ördög szólt volna hozzám, ilyenkor belesétáltam és arra gondoltam, „Mi a francot keresek én itt?”, hol pedig mintha őrangyalok biztattak volna, ilyenkor új erőre kaptam és sikerült elvonszolnom magam a következő kilométert jelző tábláig. A 20. km körül megláttam a szurkolók közt a férjemet a négy ír szetterünk társaságában és bár legszívesebben elbőgtem volna magam, inkább rákapcsoltam, így a cél előtt még előznöm is sikerült, hihetetlen! 🙂 Sejtettem, hogy futóközösségünk tagjai közül egyedül én nem értem még be, de arra a hatalmas üdvrivalgásra és örömujjongásra azért nem számítottam, amit a többiektől kaptam, ezt ezúton is köszönöm! 🙂 Fantasztikus és túlzás nélkül euforikus pillanat volt! Mivel nem tűztem ki semmilyen célt az időmmel kapcsolatban, ezért a verseny alatt csakis magamra, a környezetre és a többiekre irányulhatott a figyelmem. Örültem minden egyes pacsinak és hajrának, ha pedig másnak volt szüksége rá, igyekeztem én is továbbadni a pozitív energiát.

Mi kell egy első félmaratonhoz? Szuper futóközösség, lelkes szurkolói csapat, egy támogató férj, négy ír szetter, óriási adag motiváció, kitartás, nagy-nagy bátorság, jó pár hónap felkészülés és nem utolsó sorban „Just have fun” hozzáállás!

Itt pedig egy szuper videó, mely nagyon jól átadja a verseny hangulatát:

Koltai Piroska

Koltai Piroska

A futás világába nem olyan rég csöppentem bele, de mint „laikus futó” egyre jobban magával ragad ez az örömteli sport...... Még több

Észrevételed, kérdésed van?

Csapatunkat hobbi és intenzív szinten sportolók is alkotják. Így mi is átéltük, milyen kezdőnek lenni egy teljesen új mozgásforma kipróbálásakor, vagy új célokat kitűzve rendszeres sportolókká válni. Nyugodt szívvel írj nekünk, hiszen egy cipőben járunk​!​