A közös munka első gyümölcsei – Kicsiló nagy fejlődése

Három hónapja érkezett meg Málna, legjobb barátnőm lova. Akkori bejegyzésemben megígértem, hogy három hónap múlva újra elmesélem, milyen az élet munka mellett két lóval. Negyedév elrepült, alig volt időm kettőt pislantani és a kezdeti nehézségek ellenére úgy néz ki, május elején kicsiló debütálhat élete első hivatalos versenyén.

December 17.-én egy riadt tekintetű, megilletődött, medvebundás kis pej kancát vezettem le a lószállítóról. Málna megérkezett Ausztriából. El sem tudta képzelni, hogy hová került, csak mi tudtuk, hogy mostantól minden más lesz. Attól a naptól kezdve két lónak adok helyet az életemben. (Az első időzsonglőr írásomat itt olvashatjátok.)  Neki rendszeres munkára volt szüksége, nekem pedig egy képzetlen lóra, aki által tovább fejlődhetek. A kereslet és a kínálat ilyen fantasztikus találkozásából mindketten sokat nyertünk, gazdi pedig boldogan figyeli lovacskája szárnypróbálgatásait a hetente neki küldött zenés videókon.

De mi is történt három hónap alatt?

Málna és Pepe hamar összebarátkoztak

Kaptam egy nagyon alapszinten belovagolt lovacskát, aki kiképzése elején mindjárt a legelőn találta magát és ott is maradt – hat évig. Mivel annyit tudtam róla, hogy valaki leesett róla és nem ült vissza, elég sok mindenre fel voltam készülve, amikor elkezdtünk dolgozni. Fedelesben valószínűleg nálunk járt először, amikor elengedtem, azt hittem, hogy tombolni fog, de a három órás egyensúlyozás a futóban pozitívan hatott az akkor még kissé lobbanékony idegrendszerére. Elfáradt aranyom. A hasig érő szalmára, a hatalmas kupac szénára a nagy tágas boxban úgy nézett, mint aki el se hiszi, amit lát. Eltelt két hét, mire megszokta, hogy rendszeresen kap enni. Addig oda se állt az etetőcsészéhez zaboláskor, csak nézte a többieket, hogy valamit mindig türelmetlenül várnak naponta háromszor. Fogalmazzunk úgy, hogy külföldön ugyanúgy vannak ilyen istállók, meg olyanok is és többé ne is nézzünk hátra, csak örüljünk neki, hogy most már itt van velünk…

Családunkba történő integrációja azzal kezdődött, hogy mindkét lónak elkezdtem planninget írni, saját munkarendem mintájára, mert rá kellett jönnöm, hogy másképp ezt nem nagyon lehet. Azóta van már közös ambition, egyéni fejlesztési terv, és párom havonta meetingel egyet vele, melyre a témákat  a hűtőajtón gyűjtöm. Ilyen meetingtéma volt például a sárga láthatósági szalag melletti kulturált elhaladás. 🙂

Minden kezdet nehéz

Hamar kiderült, hogy idegből megy előre, a csizmasegítséget konkrétan nem ismeri. Eleinte összerezzent, megugrott, elszaladt, valahányszor valaki kinyitotta a fedeles ajtaját. Hisztizett, ha bejött egy másik ló, hisztizett, ha kiment. Meghajolni nem nagyon akart, úgy fordult, mint a körúti villamos, de legalább minden vágtaugrásnál röfögött egyet, mintha nem is ló lenne, hanem minimum varacskos disznó, aki ráadásul bármelyik pillanatban felrobbanhat és minden felvételt követően lépésben rázni kezdte a fejét, erőteljes kísérletet téve rá, hogy kitépje a karomat a helyéről. Szuper – gondoltam – innen szép a győzelem…

Gazdi kérdésére: “Hogy megy a munka vele?” – mindig annyit válaszoltam: “Egyre jobban.” Azt rögtön tudtam, hogy az ugrástól még messze vagyunk, ettől függetlenül  baromi hálás voltam érte, hogy kaptam még egy lovat, ahogy azért is, hogy ha szükséges, párom felül rá és megigazítja. Nem sokszor éltem vele, de előfordult és abból is sokat tanultam. Mivel nem ülök egész nap lovon, csak hobbibereiter vagyok, nyilván nem tudok mindent egyedül megoldani, de olyankor rögön kapok visszajelzést, láthatom a probléma helyes megoldását, utána pedig rögtön megpróbálhatom újra. Rengeteget tanulok így.

Egy hónapig csak idomítottunk

Rengeteg kör, kígyóvonal, kézváltás, járóiskola, próbáltuk elérni, hogy ütemesen közlekedjen és visszataláljon az alapjaihoz. Néha csak úgy random elkattant az agya és végigcincált a hosszúfalon, de próbáltam mindig arra gondolni – lovaglásilag csikó, ráadásul kanca. Egy igazi vénkisasszony a maga szeszélyeivel. Nem tudok fél percnél tovább haragudni rá. A második hónapban már elkezdtünk vele gimnasztikai sorokat ugrani, illetve szólóban kis x-eket. Először ugrotta a földön fekvő rudat, majd átügetett az x-en. Elvileg látott már ugrást, de nem igazán tudta, hogy mit akarunk tőle. Sok mindent gondoltam akkor róla, de azt, hogy nemsokára 110 cm-t fogok vele ugrani – még véletlenül sem… A második hónap végére megjött a tavaszias idő, felengedett a kinti pálya. Azt hittem, hogy kint még jobban megzizzen majd a sok ingertől, de szerencsére tévedtem.

Először szoktattam a főút zajához és a kamionokhoz, buszokhoz, melyek sűrűn közlekednek rajta. Amikor ezt már jól tűrte, kezdődhetett az igazi kinti munka. Addigra már a nap nagy részét a karámban tölthette, amitől kicsit lejjebb adott a fiatalos lendületéből. Ettől függetlenül voltak napjai, amikor kinézett magának egy ugrást és onnantól közöm nem volt hozzá. Ő kigondol valamit, és nem nagyon engedi magát lovagolni. Az se zavarja, ha kiüti a rudat a két elejével. De legalább akarja – gondoltam.

Úgy három hete kezdtünk el vele egészen kicsi pályákat menni. Most már megnyugodott, élvezi, de persze még mindig kardoskodik a saját igaza mellett. Viszont, ütemesen és többé-kevésbé elengedetten dolgozik, támaszkodik, van lendülete és egyenes. Egyelőre többet nem is várhatok tőle.

Három hónap alatt gyönyörűen átalakult

Ledobta a medvebundát, izmosodik és kezd kialmásodni. Már meg-megakadnak rajta a szemek, kapom a kérdéseket: “Honnan szedted ezt a lovat?” és többször hallottam vissza: “Ha négy éves lenne, lehetne jövője az ugrósportban.” Oké, nem lesz nagypályás ló, van 5-6 aktív éve, ezzel tisztában vagyok, de addig még rengeteget fejlődhet. Egymás nagy esélyei vagyunk, így kell hozzáállni. Már én is várom, hogy folytassuk az előző napi munkát és kezdek büszke lenni rá, valamint arra, amit együtt elértünk. Hogy hatvan centin magabiztosan körbemegy anélkül, hogy elrohanna  – kivéve, ha “szisszent” a busz, mert akkor úgy gyorsul, hogy hanyattlök a menetszél – és hogy a gimnasztikai sornak bizony már egytíz a vége. Én ennek örülök. Hogy munka mellett. Hogy a magam erejéből. Én ennek nagyon örülök…

Vinnay Patrícia

Vinnay Patrícia

Az életemnek célt és igazi értelmet adó, abszolút „flow” érzést a nyeregben és a lovak mellett találtam meg. Frissen érettségizett,... Még több

Észrevételed, kérdésed van?

Csapatunkat hobbi és intenzív szinten sportolók is alkotják. Így mi is átéltük, milyen kezdőnek lenni egy teljesen új mozgásforma kipróbálásakor, vagy új célokat kitűzve rendszeres sportolókká válni. Nyugodt szívvel írj nekünk, hiszen egy cipőben járunk​!​