Miért kezdtem el újra futni?

Következő cikkem egy kolléganőm vendég írása: Niki hangulatos betekintést ad a náluk beinduló közösségi szaladásról. Mivel a futás szenvedélyének átadása fontos Rajt nálam, nem kérdés, hogy megosszam veletek.

Komondi Niki, Dunakeszi Decathlon áruházunkban dolgozik Futás részlegvezetőként. Nem olyan rég ragadt komolyabban futócipőt, de kitartása, szenvedélyes lendülete példaértékű. Sok ilyen személyiség kell ahhoz, hogy egy sportközösség lendületesen működjön. Innen viszont át is adom a szavakat neki. Hajrá Dunakeszi, mert #futniYO!

Fontos számomra a sport. Igaz nem elsődleges, de mindig is jelen volt az életemben. Testnevelés tagozatos iskolába jártam, ahol minden évében részt vettem szinte minden versenyen. Emellett 10 évig versenyszerűen kézilabdáztam. Aztán jött az érettségi, párkapcsolat, munka és a fontossági sorrend elejére más került.

Közel 4 évig szinte nem mozogtam semmit azon kívül, hogy a munkába biciklivel jártam. Most sokan gondolhatják, hogy az is elég, de ez összesen 3 km volt naponta és ugyan jól esett, de bevallom őszintén, ha tehettem inkább a tömegközlekedést, vagy az autót választottam tekerés helyett.

Nevezhetjük lustaságnak, vagy foghatom arra, hogy fáradékony vagyok, de a vége ugyanaz. Nem figyeltem magamra.

Tavaly júliusa óta a Dunakeszi Decathlon Futás részleg csapatához tartozom. Nem változtam meg, még mindig nehezen kezdek neki a sportolásnak, de most már van célom, amiért érdemes. A gyerekkorom miatt volt már sok jó és kevésbé jó élményem a futással kapcsolatban, amikről szívesen mesélek.

Miért kezdtem el újra sportolni? Egyrészt úgy gondolom, hogy igazán csak úgy lehetek hiteles eladó, ha magamon tapasztalom meg, hogy mire van szüksége egy futónak, mire van szüksége egy kezdőnek, hogy ne féljen belevágni. Másrészt szerencsére vannak olyan ismerőseim, munkatársaim akik bátorítanak, lelkesítenek. Ők mutatták meg nekem, hogy egy közösségben mennyivel könnyebb kezdőként futni/kocogni-ki hogyan látja-, mint egyedül. Figyeltek egymásra, van húzó erő ami arra késztet: menj tovább, csináld! Útközben jönnek a történetek, a poénok és a feltöltődés.

Nem futok gyorsan. Leginkább kocogok. Már ez is egy előrelépés. Ősszel még meg-meg kellett állnom, de a segítségem már ekkor is megvolt. A Dunakeszi Decathlon futómentoraira bármikor számíthatok. Nem csak az edzéseken, de ha van egy-egy kérdésem azt is megválaszolják. Emese, István, Zoli, Hunor és jómagam januártól elindítottuk a közösségi edzéseinket és mi magunk „hivatalosan” is futó mentorokká váltunk.

A célunk ugyanaz. Megmozgatni a várost, az országot, a világot. Átadni azt az érzést ami a futással jár, és megmutatni az eddig bátortalan rétegnek, hogy másképp is lehet.

A célunk eléréséhez azonban szükségünk van mindenkire. Rád, aki ezt a cikket olvasod különösképpen. Tarts velünk, hozd el, akit csak szeretnél! Tegyünk együtt, közösen a sportért! Add tovább a hírt!  Szerdán és vasárnap is tartunk közös futásokat a Dunakeszi Decathlon áruháztól indulva. Részletek itt: Kalenji Futóközösség FB oldal “

Dimény Zsolt

Dimény Zsolt

Azért ragadtam képzeletbeli tollat, hogy leírhassam nektek Zsoca és a világ futásbirodalmának történeteit! Szeretném átadni a szaladásban megtalált sportélményeimet, tapasztalataimat... Még több

Észrevételed, kérdésed van?

Csapatunkat hobbi és intenzív szinten sportolók is alkotják. Így mi is átéltük, milyen kezdőnek lenni egy teljesen új mozgásforma kipróbálásakor, vagy új célokat kitűzve rendszeres sportolókká válni. Nyugodt szívvel írj nekünk, hiszen egy cipőben járunk​!​