Megérkezett az idei tavasz, Lehel babánk első túrája

Megérkeztek a tavasz első napsugarai és mintha csak a természet rendje szerint működne minden, március első hétvégéjére tartogatták magukat. Mi sem voltunk restek, kimozdultunk sok sporttárssal együtt és elindultunk négy hónapos kisfiunk, Lehel első túrájára. A háti hordozásos módszert választottuk és végül egy közel 5 km-t sikerült megtenni. Olvassátok el, hogy sikerült Lehel első természetjárása!

Március első szombatja úgy tűnik meghozta a tavaszt és szerencsére én is jól időzítettem a szabadnapomat. Nem is tétlenkedtünk sokáig, már a hét elején megbeszéltük Feleségemmel, hogy amennyiben beigazolódnak az előrejelzések, akkor nincs mese, elvisszük Lehelt első túrájára.

Lehel négy hónapos, jó ütemben fejlődő kisbaba, elsősorban most a fizikai adottságaira és a mozgáskoordinációjára gondolok, a korához képest ideális. Ezt azért fontos kihangsúlyozni, mert a túra során a háti hordozást választottuk, mint szállítási módszert. Alapvetően léteznek a tankönyvek szerint olyan kötési módszerek hátra, melyeket már lehet alkalmazni újszülött kortól kezdve, de én azt gondolom, hogy mivel nem egy egyszerű sétára készültünk ez esetben, továbbá az újszülötteknek még nincs tartása, érdemes megvárni, míg megerősödik fizikailag. Nálunk ez most párhuzamba került a tavasz első jeleivel, a madár őszinte és jókedvű csicsergésével. De mindenki saját belátása szerint, felelősséggel vizsgálja meg, vajon a baba készen áll-e egy háti hordozásos túrára. El is indultunk utunkra, természetesen egy közeli hegyre, nem túl nehéz terepre. Választásunk a Hármashatár-hegyre esett, kitűzve célul a Virágos-nyerget, ez számításaink szerint oda-vissza 5 km-es táv, viszonylag kevés szintkülönbséggel.

A túra elején Lehel nagyon kíváncsi tekintettel vágott neki az útnak,  reméltük, hogy ez így is marad végig, mert nem lett volna jó, ha fent a hegyen derül ki, nem tetszik neki  a túra, vagy a háti hordozás. Mindkettő az első alkalom volt neki. Ahogy haladtunk felfelé az erdőben, láttuk, hogy nagyon sok sporttárs választotta ugyanazt a mozgásformát, mint mi. Igazi tavaszias időjárás volt 16 fok körül, napsütéssel, mely kedvezett minden kültéri sportnak.

Véleményem szerint az az igazán felemelő a télben, hogy érzek benne egyfajta megtisztulási folyamatot, és egy újrakezdési lehetőséget, mert ahogy a tavasz első napsugarai kihívnak minket a természetbe, az mindig eufóriával tölti el az embert, és egyben feltöltődéssel. Úgy véltük, ezt nem csak mi éltük meg így, hanem Lehel is. 🙂 Az erdőben fölfelé még mindig nagyon érdeklődően figyelte a festői környezetet, és még hóvirágot is láthatott. Ez már számunkra igazolta, a tavasz nem csak ideiglenesen köszöntött be hazánkban.

Nem tudom ki hogy van vele, de valamilyen oknál fogva, az ember sokkal inkább feloldódik a természetben, és nem csak a növények, a fák, az állatok szabadulnak ki a tél fogságából. Lucával elkezdtünk beszélgetni, de ezek a társalgások valahogy áldottabbak és többet adnak, mint az átlagosak. Nem tudom ennek mi az oka, talán ahogy nagymamám mondta annak idején: “Biztos a friss levegő teszi.”

Ahogy haladtunk fel a hegyre, úgy kerültek szóba régi emlékek, jövőbeni kéktúrák és persze aktuális, hétköznapi témák, amiknek még inkább teret adtunk a séta közben. Aztán Lehelnek több se kellett, a ringató mozgás, a szülői duruzsolás, egy-egy vidám futó vagy túrázó lihegése, elaltatta. Mire kiegyenesedett az ösvény, Ő már Anya szívverését hallgatva mély álomba szenderült.

A túra során célt értünk a Virágos-nyeregnél, ami számunka egy nagyon kedves helyszín a múltból. Nyaranként ide szoktunk járni hagyományt őrizni családjainkkal és barátainkkal, továbbá ez a kéktúra egyik pecsételőhelye is. Nem is beszélve arról, hogy itt készültek Luca és Lehel pocakfotói. Nem is voltunk restek kihasználni Lehel szundítását, megcsináltuk élete első pecsételős fényképét. Kicsit azért félek ettől, mert szeretnénk majd később is kéktúrásnak tudni, de ilyenkor eszembe jut, hogy Édesapám is adott csecsemőkoromban a kezembe egy újpesti focis zászlót, nos mondanom sem kell talán, fradista lettem.  🙂

Miután megpihentünk itt egy kicsit, elindultunk ugyanazon az ösvényen visszafelé, ahonnan jöttünk. Az úton találkoztunk olyanokkal, akik babájukat babakocsival, vagy éppen hasonlóan háti hordozással túráztatták. Jó érzés volt látni, hogy sokaknak fontos a tavasz, a természet, a családdal való együttlét, ugyanezt éltük át mi is. Remélem Lehel is élvezte, bár mondani még nem tudott erről semmit. Egyszer talán majd ő is “nagy túrás” lesz, mi mindenesetre azon leszünk. A túra vége 4,8 km lett, bő másfél óra alatt.

Induljatok el Ti is egy úton, a tavasz már kitett magáért, az erdők pedig csak Titeket várnak!

Szegedi Gergely

Szegedi Gergely

A túrázás életem zöldebbik világa, úgy érzem rohanó világunkban sokan szabadulnának a piros lámpás levegőtől és egyre több igény van... Még több

Észrevételed, kérdésed van?

Csapatunkat hobbi és intenzív szinten sportolók is alkotják. Így mi is átéltük, milyen kezdőnek lenni egy teljesen új mozgásforma kipróbálásakor, vagy új célokat kitűzve rendszeres sportolókká válni. Nyugodt szívvel írj nekünk, hiszen egy cipőben járunk​!​