Nekem a sportban a legfontosabb, hogy kétgyermekes anyukaként is fitt maradjak

Riportsorozatunk következő cikkében Kátai Annával beszélgettem, aki a magyarországi Decathlon első munkavállalójaként immár több, mint 10 éve dolgozik a cégnél. Annak ellenére, hogy az irodában csupán pár asztal választ el minket egymástól és nap, mint nap találkozunk, nem volt egyszerű időpontot egyeztetni. Végül egy könnyű ebéd kíséretében beszélgettem Annával, akinek a sport már gyerekkorától kezdve kiemelkedő szerepet játszik az életében, olyannyira, hogy kétgyermekes anyukaként sem mond le a mozgás örömeiről.

Interjúnk előtt csak a közös meetingek közti szünetekben váltottunk egy-két szót egymással, az irodában én csak a folyamatosan pörgő Annát láttam, aki a sűrű telefonhívásokra válaszolva hol franciául beszél francia származású férjével, hol a kinti kollégákkal tárgyal, vagy épp azt intézi, ki menjen s.o.s. valamelyik beteg gyerekért az oviba, ha éppen nem ő maga viharzik el megoldani a problémát, mindezek mellett ráadásul még a rendszeres sportra is jut energiája… Nem meglepő, mennyire vártam, hogy elárulja a zsonglőrködés művészetének titkát.

Miközben a budaörsi áruház büféjének nyüzsgő kavalkádjában üres hely után kutattunk, elkaptam Anna izgalomról árulkodó pillantását. Az első bizonytalannak induló percek után azonban csillogó szemekkel, teljes átéléssel és heves gesztikuláció kíséretében mesélt a sporthoz fűződő viszonyáról, mely már egészen pici korában elkezdődött…

Fotó: Juhász Máté

Viszonylag korán, már 3 éves koromban kezdtem el szertornázni, majd kb. olyan 2-2,5 év után derült ki, hogy ez nem az én pályám, mert az agresszivitást, amit az ottani szertornaoktatók alkalmaztak, annyira nem bírta a kis lelkivilágom. Áttértem a balettra, felvételiztem a Balett Intézetbe, de nem vettek fel. Ez volt életem legnagyobb sporttal kapcsolatos csalódása, megharagudtam a balett világára. Ekkor olyan 6-7 éves lehettem, abba is hagytam. Ezt követően kezdtem el lovastornázni a nővérem által megkezdett életutat követve. A lovastornát csináltam nagyon-nagyon sokáig, 10-12 évig, ebből 8 évig válogatott szinten. A lovastornában találtam meg mindazt, amit a sportban kerestem. Ez a rendszeres testmozgás. Persze 10 éves fejjel nem a rendszeres testmozgást keresi az ember, hanem például az állatokkal való együttlétet. A lovastorna lehet egyéni, de én a csoportos oldalon voltam, tehát csapatban dolgoztunk. Ha én nem mentem edzésre, akkor a másiknak a munkáját, teljesítményét is lerontottam, itt a felelősségtudat azért nagyon ott volt. Illetve ez egy olyan sport, ahol az egyik emeli a másikat, ha én lebukom a lóról, akkor magammal rántom esetleg a másikat, tehát ez tényleg egy felelősségteljes sport, minden szempontból. Kézzelfogható, konkrét sikereket is elértünk, 8. helyezett világbajnokságon, 10-szeres országos bajnok, megint csapatban. Tulajdonképpen így nőttem fel, ez volt a természetes, hogy heti 3-szor, 4-szer a Tattersallban volt lovas edzésem vagy pedig péntekenként volt Erzsi nénivel a tornatermi edzés, ami talán még a balett óráknál is sokkal nehezebb és erőt próbálóbb volt. 18 éves koromban hagytam abba a lovastornát külföldi tartózkodás miatt és utána nem is tértem vissza értelemszerűen az élsportolók közé.

Mikor fordultál újra a sport felé?

Hobbiszerűen viszonylag hamar, mert elkezdtem súlyproblémákkal küzdeni. Kint voltam egy évig Ausztráliában, ott teljesen mások az étkezési szokások illetve a sportot is abbahagytam, ezek együttes hatásaként rám jött olyan 10-15 kg. Újra visszatérni inkább esztétikai okokból tértem vissza, kb. 21 évesen. Ebben az időben a legnagyobb motiváció az volt, hogy jól érezzem magam a bőrömben.

Ekkoriban már anya voltál?

Nem, 29 éves koromban lettem terhes. Megmondom őszintén, hogy a Decathlon ideje alatt, áruházigazgató-helyettesi pozíció mellett nagyon ritkán jutottam el sportolni. Igazán 1,5-2 éve kezdtem el újra, tényleg rendszeresen a mozgást. És most már hiányzik is, hogy ha nem tudok elmenni valami miatt. Ez a Mázsaháznak köszönhető. Könnyebb volt nekem így elkezdeni a Mázsaházat, hogy mind agyban, mind valahogy testben is emlékeztem arra, milyen is sportolóként működni, és milyen áldozatokat követel az, hogy az ember komolyan gondolja a sportolást. Így nem volt számomra akkora a váltás.

Fotó: Juhász Máté

A terhességeid alatt sportoltál?

Nem, amikor hazamentem munka után, aludtam. 🙂 2014 februárjában megszületett második gyerekünk, Lucas, mi augusztusban esküdtünk, tehát az elsődleges cél az volt, hogy beleférjek az esküvői ruhámba. Akkor kizárólag esztétikai okokból kezdtem el sportolni, egy személyi edzőhöz jártam. Megvolt az esküvő, de nem akartam visszamenni arra a helyre, ahol előtte edzettem, úgyhogy az egyik barátnőm, aki a Mázsaházba kezdett járni, mondogatta, hogy járjak le én is. Viszont ott volt Lucas pár hónaposan, nem tudtam, mit csináljak vele, hova tegyem. Ráadásul a Mázsaházban nem egy órás edzések vannak, hanem bemelegítéssel, levezetéssel együtt ez 2-2,5 óra, nem tudok mit csinálni annyi ideig a picivel. Akkor mondták, hogy hozzam be, higgyem el, mindig lesz valaki, aki vigyáz rá és ez így is van. Ez több, mint egy hely, ahova leugrom és mozgok egy picikét, ez nagyon családias, a sporton túlmutató. Sok elméleti oktatást is kapunk arra vonatkozóan, hogyan legyünk rendben fejben, hogy testben is jól tudjuk érezni magunkat. A gyerekekhez való hozzáállásukon is megmutatkozik ez a nézőpont. Ennek volt köszönhető, hogy egyáltalán el tudtam oda járni és megszerettem.

A büfé mellett elhaladó ismerős kollégák köszönései időnként meg-megszakították a gondolatmenetet, így a titokzatos „Mázsaház” kifejezéssel először nem nagyon tudtam mit kezdeni, de Anna hamar eloszlatta az ezzel kapcsolatos kérdőjeleket és lelkesen beavatott a részletekbe.

Ez a neve a helynek. 🙂 Ez a crossfitnek és a jógának a keveréke tulajdonképpen. Van egy 3 hónapos alap program, amit végig kell csinálni ahhoz, hogy tovább tudj lépni és a tényleges feladatokat tudd végezni. Ez alatt a 3 hónap alatt a testtartást, a feladatok súly nélküli végzését gyakoroltatják velünk illetve a levegővételre tanítanak meg. Alap mozdulatokat tanulunk, hogyan hajolj le, hogyan ülj fel fekvésből, ezeket sokszor a mindennapokba is át lehet ültetni. Ezt követően súlyokkal hasonló feladatokat végzünk vagy pedig abszolút a szertornára hajazó feladatok vannak. Nem véletlen, hogy nekem ennyire tetszik! Van sikerélménye az embernek, aki heti kétszer rendszeresen eljár 2-2,5 órára, érezhetően jobban és jobban bírja a feladatokat. Nekem egyébként ez a legnagyobb problémám, a rendszeresség. A legtöbb elvakult Mázsaházas heti háromszor lejár, hajnalban vagy délután. Nekem a délután az ugye kiesik, így a heti kettőt lőttem be, de nem mindig tudok lejárni ennyiszer.

Tehát hajnalban szoktál járni… ilyenkor hánykor kelsz?

4:45, mert 5:20-kor kezdem az edzést. 4:45-kor már odakészítve minden, felkapom, megiszom a reggeli kávémat és már ülök be az autóba, 10-12 perc hajnalban, 35 perc vissza a dugóban. Tehát még az sincs, hogy a közelben lenne. Sajnos ez nem egy franchise, ehhez kellenek az edzők, a Mázsaháznak a két lelke, miattuk is járunk oda. 5:20-kor kezdem az edzést, és ha nagyon megnyomom, akkor 7:20-ra végzek. Utána megyek haza, addigra a gyerekek összekészítve, megyek a bölcsibe, az oviba, utána meg bejövök, leülök a gép elé egy nagy sóhajjal: „Ó, de elfáradtam!” 🙂 Akkor kezdjük el a napot! Szóval ez kicsit pörgős. Ha csak a Mázsaház lenne a munka előtt, az úgy rendben lenne, de utána van még az idegileg talán legcombosabb kitérő, a gyerekek összekészítése és szorgalmazása az intézmények felé. Itt szoktunk egy kicsit megakadni, amikor nem akarunk bölcsibe menni, különböző mézesmadzagos ötleteim vannak a tarsolyomban, hogyan lehet őket gyorsan elmenetelre sarkallani, de eltértünk a témától megint, bocsánat. 🙂

Összenéztünk, mind a ketten egyszerre nevettünk fel. Anna egyébként néha-néha elkalandozott közben és többször is megkért viccesen, hogy „akkor ezt majd kivágod az interjúból, ugye?” Én még leragadtam az előző válasznál, úgyhogy picit visszatereltem a szót a hajnali edzések miértjére…

Fotó: Juhász Máté

Megéri! Amikor valamiért nem tudok edzésre menni, iszonyúan hiányzik! Szerintem ha az ember eléri ezt a szintet, utána már könnyebb, akkor minden nehézség ellenére szívesen megy. De ehhez nekem is kellett egy ¾ év, egy év. Mondjuk itt vannak nehezítő körülmények, mint a hajnali kelés, ezt borzasztó nehéz volt megszokni! Egy mormota, nagyon jó alvó vagyok, ennek ellenére, ha az ember be akarja zsúfolni az elég feszített tempójú napjaiba az edzést, akkor magától vesz el időt, az alvástól.

A férjed mennyire támogat?

Azért nem tud támogatni, mert neki elég össze-vissza van a munkaideje, így sokszor nem tud előre igazodni hozzám. Nekem kell az ő időbeosztásához igazodni, egyik napról a másikra. Ez kicsit nehéz, amikor úgy készülök, hogy na, akkor megyek edzésre, ő pedig hajnalban ugrik, mert telefonhívást kap és akkor nem tudok menni. Nem is a saját elhatározásából nem tud támogatni, hanem az össze-vissza munkaidejéből kifolyólag. Furcsa, mert kezdetben féltékeny volt. Ő akkor nem sportolt és látta, hogy nekem ez milyen sokat számít. Nem is féltékenység volt ez, inkább a saját tükörképének tekintett, hogy nekem végre sikerült, gyerekek és munka mellett is. Viszont pozitív hozadéka a Mázsaháznak az, hogy a férjem is elkezdett futni újra! Most már ő is rendszeresen sportol, és már kevesebb ellenérzést érzek nála.

Beszélgetésünk vége felé megjegyeztem, én jelenleg nem biztos, hogy így tudnám „menedzselni” az életem és számomra nagyon példamutató az, amit Anna csinál.

Ha huszonévesen megkérdezed, hogy el tudnám-e magamnak képzelni ezt a jövőt, határozott nemmel felelnék, mert tényleg soknak tűnik. De szép lassan átalakulnak a prioritások és utána mind fizikailag, mind mentálisan alkalmazkodsz ehhez, ez lesz a természetes. Én már abszolút nem tartom extrának azt, hogy felkelek 4:45-kor, ahhoz, hogy 9-re beérjek a munkahelyemre, és addig megjárom Budapest több szegletét is, mert most már ez a természetes, ehhez alkalmazkodtam. Szerintem sokkal több van bennünk, sokkal többet ki tudnánk hozni magunkból, csak egy elkényelmesedett életünk van, de ehhez kellő motiváltságra van szükség. Számomra a legfontosabb motiváltság az, hogy fitt maradjak. Azok a gyakorlatok, amik eddig természetesek voltak, az továbbra is megmaradjon és elkísérjen egész életemben. A Mázsaházba jár Lili néni, aki 82 éves. Persze neki teljesen más feladatokat adnak, de nem tudod elképzelni, hogy olyan mozdulatokra képes, amiket a nála 30 évvel fiatalabbak is nehezen csinálnak meg!

Akkor ez a cél, hogy még 82 évesen is fitt maradj!

Igen, határozottan! Én leszek a következő Lili néni!

#miatekifogasod

Koltai Piroska

Koltai Piroska

A futás világába nem olyan rég csöppentem bele, de mint „laikus futó” egyre jobban magával ragad ez az örömteli sport...... Még több

Észrevételed, kérdésed van?

Csapatunkat hobbi és intenzív szinten sportolók is alkotják. Így mi is átéltük, milyen kezdőnek lenni egy teljesen új mozgásforma kipróbálásakor, vagy új célokat kitűzve rendszeres sportolókká válni. Nyugodt szívvel írj nekünk, hiszen egy cipőben járunk​!​