“Első fecskeként belehaltam a magyar parakerékpár koratavaszába, de legalább egy nyár reményében tettem.”

„Úgy néztek rám, mint lőtt medvére. Mi van? Paralimpia? Vakok versenyeznek? Nem hittek nekem, bennem, hogy lehetséges kvótát szerezni.”

Nem egészen két héttel ezelőtt több szakportálon is napvilágot látott a hír: Butu Arnold Csaba, hazánk első tandemkerékpáros olimpikonja felhagy a versenyszerű sportolással gerincsérv-műtétét követően. Ennek apropóján felbuzdulva elevenedett fel bennem egy januári közösségi-hálós beszélgetésünk. Csevegésünk személyes gondolataimmal is vegyes összefoglalóját olvashatjátok most.

A paralimpiai kerékpáros versenyzésről meglehetősen kevés fogalmam volt ezt megelőzően, talán Boronkay Péter, kitűnő paratriatlonista teljesítménye, eredményei maradtak meg leginkább az emlékeimben. Arnolddal a riói indulás és kissé viszontagságos „kűrjei” kapcsán vettem fel a kapcsolatot. Személyében rendkívül közvetlen, a szó legnemesebb értelmében egyszerű, átlagos embert ismertem meg. Nyílt szív, tiszta fej, székelyesen közvetlen, meleg szavak. Merthogy Arnold Székelyföld szülötte. A digitális éter sebességét segítségemül hívva, otthonában Felsőboldogfalván (közel Székelyudvarhelyhez) értem utol.

In medias res, bele is vágtunk:
„A kerékpárral teljesen véletlenül kerültem kapcsolatba. Évtizedekig tagadtam, hogy baj van a látásommal. 2002-ben fogadtam el… Csaknem teljesen vakon. Belecsöppentem a vakok világába, mint ama légy abba a bizonyos levesbe.” – őszinte humora, ez a felhőtlen önirónia, az egész beszélgetésünket elkísérte. „Elmentem az országos bajnokságukra (a parasportolóké – a szerkesztő) atlétikában és futottam egy 12,04-et 100 méteren. Ekkor néztem utána a parasportnak, magasra téve a lécet a paralimpia és Athén felé kacsingatva. Meg is kerestem egy atlétika edzőt, hogy készítsen fel. Kinevetett. Azt mondta, hogy 33 évesen egy sprinter már régen abbahagyta, nem akkor kezdi a karrierjét. Ekkor jött képbe a bringa.”
Ahogy Arnold fogalmaz, fiatal korában nem edzett, csupán világéletében fitt volt: atletizált, karatézott, kézilabdázott, sőt teniszezett is. Manapság hajlamosak vagyunk sportőrültnek nevezni valakit, aki „csupán” egészségesen, fitten él. Az új tébolyra, a kerékpározás ízére finoman és megállíthatatlanul kapott rá. „Választottam és választott a bringa.” Egy hosszú, többnapos Székelyudvarhely-Velence-Székelyudvarhely túra után Novák Ede kereste fel őt, mint amolyan mentor. Edzésre és versenyzésre ösztökélve, a „túrán bohóckodás helyett”. (A csíkszeredai születésű Novák Károly Eduárd, román színekben lett paralimpia bajnok pályán, a londoni olimpián, emellett háromszor ünnepelt világbajnoki címet különböző szakágakban).

Belekerülve az erdélyi országúti kerékpározás vérrendszerébe, jelen volt a határon túl jelentős érdemeket szerzett Tusnád kerékpáros csapat születésénél és masszőrként hosszú ideig a sor alkalmazásában is állt. Emellett pedig aktívan kerékpározott, mint a tandem hátsó embere – stoker-ként:
„Egyfelől jó a tandem, a látássérültek is tudnak kerékpározni akár versenyszerűen is. Másfelől azonban, legalábbis én rühelltem, magányos farkas típus lévén. Meg aztán mindig az volt, ha elfáradtam az edzésen, akkor gyenge voltam, ha nem fáradtam el, akkor nem hajtottam eléggé. Két ember egy bicón, két hajtómű szinkronba állítva, ezáltal azonos csapásszámmal kell tekerniük.”
A pilóta, a tandem első embere az esetek gyakorlatilag 100%-ban egészséges, nem parasportoló. Bár, ennek semmilyen elvi vagy egyéb akadálya nincs. Az egyetlen kikötés: profi nem lehet, vagy legalább két évet ki kell hagynia. Arnold az elmúlt évek során mindkét pilótájánál az utóbbi szabályt részesítette előnyben. (Mind Ivanics Gergő, mind pedig Garamszegi László kiváló magyar kerékpárosok, országos bajnokok.)
Ezt megelőzően a 2008-as pekingi játékokra még román színekben jutott ki, majd a londoni kvalifikáció nem sikerült, Arnold ekkor váltott nemzetet. 2013-ban jópár magyar csapat ajtaján kopogtatott: „Úgy néztek rám, mint lőtt medvére. Mi van? Paralimpia? Vakok versenyeznek? Nem hittek nekem, bennem, hogy lehetséges kvótát szerezni.” Ekkor került képbe Ivanics Gergő, aki kapcsolatai révén, bemutatta Arnoldot Steiner Györgynek, a Tuttobici HungaroFondo kerékpáros csapat vezetőjének: „aki mint utóbb elmondta, szintén nem hitte, de mégis beleszökött, támogatott.” A 2014-es kvótaszerzést követően a kerékpáros társadalom felkapta a fejét – ekkor már a szövetség és a paralimpiai bizottság is felfigyelt Butu eredményeire. Különösen nagy fegyvertény volt elérni ezt egy olyan országban, ahol nem létezett a szakág, nem voltak versenyzők – „úgy döntöttem, hogy kimegyek és leszek első fecske,beindítom a a parakerékpáros mozgalmat. Ma már többen is Tokióról álmodnak.”

Persze a kvótaszerzést követően, nem minden alakult zökkenőmentesen. Magyarosan kavarodott meg az állóvíz. A januári bejelentést követően februárban már más vonult edzőtáborba. Arnold a felkészülés helyett állampolgársága bizonygatásába fogott. Végül fáradozásait siker koronázta. Ahogyan ő fogalmazott: „Igazság csak egy van, azt nem véleményezni kell.”
A Rióban elért eredmények (15. hely az üldözésesben, 11. hely az állórajtosban, 22. hely az országúti időfutamban) csendben csordogáltak a magyar médiában, elégedettségre Arnoldéknak sem volt oka. „Még mindig nagyon keserű leszek, ha eszembe juttatják Riót. Ezek nem eredmények, legalábbis számomra nem azok.”
Arnold pilótája már a versenyeket megelőzően sem érezte jól magát, a főszámuktól, a mezőnyversenytől vissza is léptek. Garamszegi „mindvégig antibiotikumos kezelést kapott, ennél fogva minden eredmény kritikán aluli volt. Mint fentebb mondottad, a média nem nagyon tudott a háttérinformációkról. Kudarcnak meg azt hiszem egyedül én éltem meg. Lassanként túlteszem magam rajta, és hiszem, hogy bár első fecskeként belehaltam a magyar parakerékpár koratavaszába, de legalább egy nyár reményében tettem.”
Szomorú, keserédes szavak – főleg csengnek fájón egy végtelenül eltökélt, sportjáért élő „olimpikontól”, aki többé már nem is versenyez. Tokióban már biztosan nem láthatjuk. Nemrégiben diagnosztizált gerincsérve miatt, orvosa kérésére is, felhagy a versenyszerű sporttal.

Sokszor rögös az út, a megkezdett út. Az emlékek persze szépülnek, idővel egyre inkább és így van ez jól. Remélem, hogy a “butuarnoldi” út sem ütközik áttörhetetlen falakba és van, mikor egy fecske is csinálhat nyarat. Egy dolog biztos, 2016-ban Rióban először lépett “pástra” magyar kerékpáros paralimpián, és ezt az embert Butu Arnold Csabának hívják.

#miatekifogasod

Dovák Dávid

Dovák Dávid

Nekem az írás olyan, mint a fotósnak valamit a lencse végére kapni. Úgy szeretem a toll hegyére tűzni a szavakat,... Még több

Észrevételed, kérdésed van?

Csapatunkat hobbi és intenzív szinten sportolók is alkotják. Így mi is átéltük, milyen kezdőnek lenni egy teljesen új mozgásforma kipróbálásakor, vagy új célokat kitűzve rendszeres sportolókká válni. Nyugodt szívvel írj nekünk, hiszen egy cipőben járunk​!​