Váltórendszerek – A szükséges rossz

1927-et írunk. Egy fiatal országútis, bizonyos Tullio Campagnolo a hideg szelektől ostromolt Dolomitokban a hátsó kerekével bajlódik a szélben-esőben elfagyott ujjaival és úgy dönt, ő többet nem fog kerékrögzítő anyákkal szenvedni…

Vannak azok a dolgok az életünkben, melyeket annyira megszoktunk már, hogy fel sem tűnnek természetükből eredő hibáik. Használjuk őket, mert nincs más élhető alternatíva és örülünk minden újabb próbálkozásnak, melyekkel valaki még használhatóbbá teszi őket. Ilyen szükséges rossz a láncváltók jelenléte a kerékpársportban. Persze, az átlagfelhasználó véleményét kikérve nem biztos, hogy ezek a hibák kiütköznek… Ássunk hát mélyebbre kicsit!

1927-et írunk. Egy fiatal országútis, bizonyos Tullio Campagnolo a hideg szelektől ostromolt Dolomitokban a hátsó kerekével bajlódik a szélben-esőben elfagyott ujjaival és úgy dönt, ő többet nem fog kerékrögzítő anyákkal szenvedni. Három évre rá szabadalmaztatja gyorszáras kerékagyát, innen pedig már csupán egy lépés (és további 10 év), hogy az első, kerék kivétele nélkül működő primitív váltó piacra kerüljön. A rendszer alapjait mindannyian ismerjük. Egy paralelogramma-szerű szerkezet nyomja-húzza át a láncot pályájáról a szomszédos lánckerekekre. Az előnyei elvitathatatlanok, hiszen segítségével a kevésbé mokányak is meg tudnak birkózni a hegyekkel. De mi a hiba a gépezetben? Nos, a rendszer az erőszakon alapul.  Egy egyenes pályán futó láncot siklatunk ki, melynek nincs más választása, mint hogy a szomszédos lánckeréken folytassa tevékenységét. Ez által kopik a lánc, a lánckerék úgyszintén, torzul a láncvonal, mely által vesznek a wattok és úgy általában minden, a folyamatban részt vevő alkatrész élettartama csökken.

Mégis ugyanezt a rendszert használjuk azóta is, eltekintve a Gearbox-nak nevezett, autósportból átvett elven működő “devianciától”, mely ötletnek ugyan remek, tömege és ára viszont kevesek által áhított játékszerré teszik. Mások a jövőt látják benne…
Vagy beszélhetünk még az agyváltóról, mely
a legjobb alternatívát nyújthatná zárt, karbantartást szinte nem is igénylő, álló helyzetben is használható természetével. Ami miatt inkább a városi kerékpárokra kárhoztatott ez a megoldás, az a nagyobb tömeg, megnövekedett belső ellenállás, kisebb áttéttartomány, illetve az otthoni gyorsszervizek hiánya a bonyolult, bolygóműves rendszer miatt. És a jobbak ezekből is csillagászati árakon kelnek el.

Marad tehát a láncváltó, mely a maga primitív módján még mindig a leghasználhatóbb a felsorolt három közül.

Mit érdemes figyelembe venni, ha váltót választunk? Haladjunk a kormánytól a hátsó váltó felé:

A váltókar lehet egyszerű markolatváltó, vagy ujjainkkal nyomható-húzható karos jellegű. Míg az előbbiek inkább a belépő szintű, nem feltétlenül sportgépek jellegzetes velejárói, komoly kerékpárokon nemigen láthatunk tekergetős váltót. Természetesen minden rendszernek van előnye: gyermekeinket könnyen taníthatjuk a váltó használatára, ha nekik a markolatot el sem kell engedni a kezeléséhez és nincs ott 2 kar, mely összezavarja őket. Ha az első váltót vesszük például, az olcsóbb markolatváltókon több pozíció állítható be, mint ahány tányérunk a hajtóművön található, így az átdobóba beleérő lánc által keltett zajt-kopást előzhetjük meg.

Maradva az első váltónál: míg a belépő szintű kerékpárokon általános a 3 fokozatos megoldás, ahogy nő az árkategória, úgy tűnnek el a felesleges tányérok. Ez általában kéz a kézben jár a hátsó soron megjelenő újabb lánckerekekkel. Válasszunk erőnlétünknek és a céljainknak megfelelően! Nagyobb áttéttartományra vágyunk, hogy segítse a mászást, és lejtőn sem akarunk elpörgő lábat, vagy spóroljunk a súllyal, és inkább a hátsó váltónál növeljük a fokozatok számát, csökkentve a fokozatok közötti különbségeket?

Míg tizenpár éve általános volt a hegyikerékpárokon a 3 tányér, a hátsó sorok fogszámainak a növekedésével előbb a nagytányér tűnt el, majd, miután az igazán megbízható hátsó váltók piacra kerültek, egyetlen tányér maradt magára, kiegészülve egy 11 sebességes kazettával, melynek a végén egy minimum 42 fogas lánckerék szolgálja a hatékony mászást.

Az eredmény: alig csökkent áttéttartomány, egyszerűbb kezelhetőség, megszűnt zaj, kevesebb láncledobás.

Természetesen ehhez szükséges egy olyan váltó, mely a benne foglalt, úgynevezett “clutch”  mechanika révén addig nem látott mértékben feszíti a láncot és egy olyan “narrow wide” lánctányér, melynek széles/keskeny fogai minden láncszemet tökéletesen kitöltenek, hogy az extrém módon kitért láncvonalat mederbe terelje. Parázs viták folynak erről a fórumokon, sokan ragaszodnak bevált 3×9, (vagy2 x10, esetleg 11) sebességükhöz. Egy dolog a biztos: az 1×11 itt van és marad, sőt, tavaly megjelent az 1×12.  A trendek ebbe az irányba mutatnak, és aki megtalálja vele a számítását, nem sírja vissza az első váltót. Ráadásul, a lefelé csepegő technológiák miatt ezen hajtások már annyira kiforrottak lettek, hogy a gyártók elkezdtek ezekből is belépő szintű szetteket piacra dobni. Bevallom, jómagam sem a ludditák táborát gyarapítom és az egyik leghasznosabb fejlesztésként könyvelem el saját kerékpáromon a Sram NX telepítését, mely ráadásul a legolcsóbb komplett 1×11 hajtás, melyet pillanatnyilag kaphatunk.

Visszatérő kérdés, hogy melyik márka a jobb, Shimano, vagy Sram… nos, ezt mindenki döntse el maga. Pusztán márkaneveket dobálva nem lehet objektív választ adni, mindkét gyártó dobott már piacra technológiai szörnyszülöttet és csúcsminőséget is. Az árkategóriákon belül maradva lehet inkább különbségeket találni. A Shimano puha érzést ad váltásnál, ujjunkban jól érezhetető visszajelzéssel a váltás megtörténtéről. A Sram jellegzetes megoldása az 1:1 arányú bowdenhúzás, tehát amennyit a bowden mozdul, annyit mozog a váltó is, nincs áttét a kettő közt. Jellemzően kicsit nagyobb ujjerőt igényel a használata és kevésbé érzékeny a nem hajszálpontos beállításra. Személyes tapasztalatom szerint a középkategóriás darabokból a Sram váltóit nem hatja meg annyira a sár és a betekert növényzet, viszont biztos vagyok benne, hogy sokan tudnának ellenpéldával is élni.

A lánckeréksorról: minél több lánckerék, annál több a fokozat, tehát kisebb  a különbség az egyes sebességek között. Természetesen a megnőtt áttéttartomány is ezzel együtt jár. Miért is hasznos ez nekünk? Képzeljük el, hogy gépkocsinkon hiányzik a hármas fokozat. Hallhatjuk négyből kettőbe váltva, hogy felpörög a terheletlen motor, a lendületünk pedig megtörik.  Vagy gyorsítsunk és érezzük, ahogy négybe váltva fuldokolni kezd a gépezet. Ugyanez a szituáció áll fent a 6-7 sebességes kerékpároknál, csak jelen esetben mi vagyunk a motor. Lehet velük együtt élni, sportcélra viszont nem belőlük fogunk választani.

Áruházainkban idéntől a már említett Sram 1×11 hajtással szereljük All Mountain és Cross Country kerékpárjainkat, de aki nem a hegyekben szeretné élvezni a letisztult rendszerek előnyeit, azoknak jó hírem van: a rövidesen elérhető, Riverside névre hallgató trekking termékcsalád darabjai kizárólag 1 tányéros váltórendszerekkel kerülnek forgalomba.

A választékból mindenki megtalálja a kondíciójának és pénztárcájának megfelelő megoldást.

Nagy Gábor

Nagy Gábor

Gyermekkoromban megérintett a forgó kerekek giroszkópikus hatása , a kétezres évek közepe óta pedig inkább életmódnak tekintem a bringákhoz fűződő... Még több

Észrevételed, kérdésed van?

Csapatunkat hobbi és intenzív szinten sportolók is alkotják. Így mi is átéltük, milyen kezdőnek lenni egy teljesen új mozgásforma kipróbálásakor, vagy új célokat kitűzve rendszeres sportolókká válni. Nyugodt szívvel írj nekünk, hiszen egy cipőben járunk​!​