Így síelj biztonságosan!

“ Kényelmetlen .” “ Zavarna síelés közben. ” “ Nem tetszik.” “ Nem szoktam elesni.” “ Nem megyek gyorsan. ”… Rossz kifogások arra a kérdésre, hogy a síelők és snowboardozók miért nem viselnek sisakot. Pedig nagyon kellene... Míg a gyerekek 95%-a és a kamaszok 89%-a van sisakkal felszerelkezve, addig a felnőtteknek csupán az 56%-a viseli azt síelés közben.* 8 millió téli sportot űző közül 150 000 ember sérül meg* egy szezon alatt, ebből 3% szenved agyrázkódást. Éves szinten ez 4500 sebesültet jelent, akiknek a sérülése sokszor súlyos következményekkel jár.

Én két éve döntöttem úgy, hogy viselem a sisakot síelések alkalmával. Igazából itt nem az én sítudásomról van szó, hanem a körülöttem síelőkéről és az enyémről együttesen. Az emberek általában nem tudják kiszámítani, hogy a másik síelő merre változtat hirtelen irányt. Így érzem magam biztonságban.

Bár a sípályák rendszere több száz kilométeres is lehet, a szezonok egyre rövidülnek és egy időben sokkal több ember gyűlik össze a pályákon. Van, aki őrült tempóban halad, van aki kezdő és fél. Közöttük vagyunk mi, akik normál tempóban szeretünk síelni, de néha kicsit feszegetjük a határainkat és akkor esünk – kelünk. Pontosan ezért jobbnak látom, ha a sisak a fejemen van. Természetesen van pár rejtett előnye is a sisaknak a biztonságon felül, mint például, hogy akciókamera rögzítésére is kiválóan alkalmas, stílusban pedig passzol a sífelszerelésemhez mint kiegészítő. Ha véletlenül elveszítjük egymást a többiekkel, akkor ez alapján könnyű a másikat kiszúrni a tömegből, erre volt már példa.

 Amikor a sisakra gondolok, mindig egy videó jut eszembe. Biztos vagyok benne, hogy már majdnem mindenki látta az interneten, mikor egy lány beleszáguld egy ház melletti síléctartóba. Óriásit esik és betakarják a ráeső lécek, aztán feláll és megy tovább  – sisakban. Számomra ezért nem kérdés, hogy veszem a sisakom és indulok síelni. Ettől még az élmény ugyanaz számomra, csak még biztonságban is érzem magam.

Első a biztonság!

Pillantsunk rá a nem elhanyagolható számadatokra, melyek bizonyítják, hogy ezt a kérdést bizony nem árt komolyan venni. Míg a gyerekek 95%-a és a kamaszok 89%-a van sisakkal felszerelkezve, addig a felnőtteknek csupán az 56%-a viseli azt síelés közben.* 8 millió téli sportot űző közül 150 000 ember sérül meg* egy szezon alatt, ebből 3% szenved agyrázkódást. Éves szinten ez 4500 sebesültet jelent, akiknek a sérülése sokszor súlyos következményekkel jár. 

Tehát miért nem viselnek sisakot a felnőttek?

 Mindenki érintett, kortól, tudásszinttől és sebességtől függetlenül.  Az esés vagy az ütközés pillanatok alatt megtörténhet. A fejsérülések kb. egyharmada az ütközések során szerezhető. A térd után a fejünk a második olyan testrészünk, mely leginkább ki van téve ennek a veszélynek. Egy helyesen megválasztott méretű, jól illeszkedő sísisak csökkenti a fejsérüléshez kapcsolódó zúzódás súlyosságát. Emellett tartja a hőt, sokkal melegebb, mint egy sapka, ráadásul kényelmes, és stílusos. Minden fejmérethez, minden formában, különböző csatrendszerekkel kapható, hogy mindenki megtalálja a saját igényeinek megfelelő sisakot.  Megannyi érv a viselése mellett!  Mérd meg a fejed körméretét, és találd meg a saját sísisakod!

A tökéletes védelemhez fontos, hogy ismerjük a saját méreteinket. Ehhez elég megmérni a fejünk kerületét egy mérőszalag segítségével. A fülek fölött, elöl a szemöldök fölött, hátul pedig a legszélesebb részen (tarkó) mérjük le a fejet. Cél, hogy a fej körméretét minél pontosabban ismerjük meg!

Ma már egyre szebb, divatosabb felszerelések is elérhetőek

Egy kis ízelítő teljes kínálatunkból: a H 300-as sisak nagyon könnyű és kényelmes, olyan, mintha nem is lenne rajtunk semmi. Három színben elérhető: fekete, kék és fehérA Feel 400-as sisak kiváló védelmet biztosító, stílusos sisak freestyle-hoz. Ez a kínálatunk legszínesebb modellje. Két színben kapható: rózsaszín és sárga. A Feel 450-es sisak a fej mellett a szemet is védi, külön figyelmet érdemel, mert  napellenzővel is ellátták. A H 400-as sisakot pedig kifejezetten a 8 év alatti gyerekeknek fejlesztették, narancs, fehér, és lila színekben került forgalomba. Immár minden lehetőség adott a biztonságos téli sportoláshoz, elérhető áron. Élj vele!

  * Forrás: „Hegyimentők egyesülete – téli sportok baleseti osztálya” – 2014-15-ös téli szezon adatai (lásd az interneten)

Maleta Dóra

Maleta Dóra

A dombok után a hegyek között lakni nagy változás. Ha már így alakult és lehetőségem van minden reggel a francia... Még több

Észrevételed, kérdésed van?

Csapatunkat hobbi és intenzív szinten sportolók is alkotják. Így mi is átéltük, milyen kezdőnek lenni egy teljesen új mozgásforma kipróbálásakor, vagy új célokat kitűzve rendszeres sportolókká válni. Nyugodt szívvel írj nekünk, hiszen egy cipőben járunk​!​