Origo

Szakadó eső. Fáztam, vacogtam, mire sor került rám. De máig fel tudom idézni a futamom, szinte méterről-méterre. Egy fésűkagyló-emblémás, két mérettel nagyobb benzinkutas pólóban lobogtam be a célba. Kategóriagyőztesként. Nyertem. Nem volt visszaút.

Gátlásos kissrác voltam. Mindez talán azok számára, akik később ismertek meg, több mint hihetetlen. Pedig igaz. Nem voltam kövér, de mondjuk úgy, volt pocakom. Kezdetben csak sejtett, majd igazoltan diagnosztizált asztmával töltöttem időm túlnyomó hányadát, sajnos volt, hogy karácsony közeledtével a megyei kórház gyermekosztályán. Kilencéves koromban pedig, váratlan hirtelenséggel elhunyt édesapám. Sok volt ez egy gyereknek, volt ami gátlásokat szüljön… Ugyanakkor az ember életében sokszor megadatik, hogy  új lapot húzzon, akár tizenkilencre is. Így kezdtem el élni az életem, mindig húztam még egyet a pakliból, ha a sansz kínálta magát.

Gátlás ide vagy oda, egy dolgot nagyon szerettem: nyerni. Úgyhogy kutattam a siker után és a sport szembejött. Tanítani kezdett. Messze nem csak a győzelemre, hanem kudarcra, alázatra, önmagam, majd mások megismerésére is. Úsztam, futottam, kislabdát hajítottam…  Igaz, 40 méter előtt mindig lepottyant az a fránya golyó, de felvettem a kesztyűt. A légszomjtól és „tüdősípolástól” fuldokló kis-Dovák egyszercsak levegőt kapott.1e0ddfd7-2e65-49b5-a059-40d2ad483a6f-2610-000002fa997489b5_tmp

Kilencévesen tanultam meg bringázni. Igen, kicsit kivártam vele. Késésbe is kerültem a kortársaimhoz képest, de az íze nagyon megtetszett és egyre nagyobb kanállal fogyasztottam. Az elején nem merészkedtem túl messzire. Édesapa, bátyus kertészmérnökök, gyönyörű szép kertünk volt. A virágok ámulatán túl egy dolog szúrt szemet, a renegeteg cserép. Volt egy nagy telephelyünk, csupa beton. A zárórát követően kivonultam a telepre ölnyi cserépheggyel és hétről-hétre megalkottam a Forma 1-es naptár pályáinak mérethű másait, cserepekkel szegélyezve, mint egy tanpályán. Volt ott Monza, Hungaroring – amit csak akartok. És én szakadatlanul róttam a köröket, százat is akár. Kigyorsítottam, majd fékeztem. Gyorsítás, fékezés. Akár egy marslakó. Senki sem értette.

Aztán kezdtem kimerészkedni, ismerkedni a külvilággal, a Bükk-hegységgel, az erdővel. Egyre jobb bringáim lettek, egyre messzebb jutottam velük. Aztán egy őszi nap, édesanyám letette elém a napi sajtót. Időfutamverseny Jávorkúton. Hegyi kronó – azt se tudtam, mi az –  de mennem kellett. Pénzdíj, fény, dicsőség, miegymás. A helyszínen kiderült, hogy a díszletet nem Hollywood ihlette… Szakadó eső. Fáztam, vacogtam, mire sor került rám. De máig fel tudom idézni a futamom, szinte méterről-méterre. Egy fésűkagyló-emblémás, két mérettel nagyobb benzinkutas pólóban lobogtam be a célba. Kategóriagyőztesként. Nyertem. Nem volt visszaút.

Felültem életem legszínesebb, legvakmerőbb hullámvasútjára, amire „örökélet” jegyet kaptam. Bátyámmal, barátaimmal bejártuk fél Európát. A Dolomitoktól, a júliai Alpokon át a déli Kárpátokig megannyi hágót megmászva lettünk kerékpárosok. Csak így, bármilyen snassz is. Kerékpárosok. Gondolataim minden második – harmadik szekunduma ettől forr. Bringával jártam udvarolni a feleségemnek – 100 km volt háztól – házig, és sokszor jártam az após nyakára  virágért anyáknapjára, mint Forest Gump. Csak ő futva, én hajtva.cycling-100-cat38118521tci_scene_008

Tizennyolc évesen elköszöntem a háziorvosomtól, a mindig kedves Éva nénitől, a kórlapom örökre ott is maradt nála. Soha többé nem mentem ily módon orvoshoz. Engem már csak a sportdoki, meg a traumatológia ismer – ebből mondjuk volt pár köröm. Az is igaz, hogy ugyan a gyógyszergyártók nem rajtam gazdagodnak, a táplálékkiegészítősök viszont kaszálnak rendesen. Öt éve keresek kenyeret, de a táppénzt, mint olyat, nem sikerült megismernem. Sokszor mondják ál-bölcsek, bicegők, fotellakók, sárkányfűárusok, mikor meglátnak a mínusz fokban egy szál „semmiben” gurulni: „Ennek rossz vége lesz! Rámegy az egészséged!” A kedvenc: „Ízületes leszel.” Én persze máshogy látom.

A magyar ember legtöbb betegsége egyebek mellett a mozgásszegény életmódra vezethető vissza, a kiváltó okok feketelistáján  pedig ritkán szerepel a sport. Nem kell félni tőle. Ha már csak bicegve ugyan, de boldogabb, mentálisan frissebb leszek felkent fotellakóként, már megérte az a „pár” kilométer itt-ott a nagyvilágban.

Dovák Dávid

Dovák Dávid

Nekem az írás olyan, mint a fotósnak valamit a lencse végére kapni. Úgy szeretem a toll hegyére tűzni a szavakat,... Még több

Észrevételed, kérdésed van?

Csapatunkat hobbi és intenzív szinten sportolók is alkotják. Így mi is átéltük, milyen kezdőnek lenni egy teljesen új mozgásforma kipróbálásakor, vagy új célokat kitűzve rendszeres sportolókká válni. Nyugodt szívvel írj nekünk, hiszen egy cipőben járunk​!​