Együtt futunk, együtt jótékonykodunk!

Karácsony közeledtével minden évben elindul egy óriási jótékonykodási hullám, hirtelen a szemünk elé tárulnak a nehéz sorsok, a rászorulók történetei. Alapítványok, civil szervezetek, intézmények dolgoznak azon, hogy sokak számára szebbé varázsolják az ünnepeket. A mi döntésünk, hogy ebben részt szeretnénk-e venni és ha igen, hogyan? Én a jótékonysági futásban találtam meg a választ, ugyanis a sport iránti szenvedélyemmel, ilyen formán akár másokon is segíthetek. December első hétvégéjén a „napfény városában” futottunk a szegedi gyermeksebészetért.

15321605_10209416483181913_436144278_oA verseny már hónapokkal ezelőtt felkeltette az érdeklődésemet. A szeptemberi Wizz Air-en teljesített 8 km után fogalmazódott meg bennem az elérhetetlennek tűnő cél. 10 km szép lezárása lenne az évnek. Egy darabig hagytam érlelődni magamban a dolgot, amúgy sem voltam biztos benne, hogy a téli hónapokban töretlen lelkesedéssel sikerül majd felkészülnöm. Végül Marianna vetett véget a habozásomnak, felajánlotta, hogy elfelezi velem a félmaratoni távot. Nagy örömömre még csatlakozott hozzánk Lilla, Laura és Ádám is, úgyhogy hivatalosan is megalakult a „Just have fun” mini futóközösségünk. 🙂

Több szempontból is különleges volt számomra ez a futás. Egyrészt már a reggeli érkezésnél nosztalgikus hangulatba kerültem az ismerős helyek, épületek láttán, jó volt felidézni a gimnáziumi évek emlékeit. A futás során ez csak fokozódott, főleg amikor a rakparton haladva eszembe jutott a tizenpár éves önmagam, aki levegő után kapkodva szedte ugyanitt tornacipős lábait. Másrészt akkor tudatosult bennem, hogy tulajdonképpen ez lesz az első alkalom, hogy egyben lefutok majd 10,5 km-t… A rajt előtt toporogva, átfázva nem gondoltam volna, hogy ez tényleg sikerülni fog. Hiába, nem éreztem magam eléggé felkészültnek, nem tudtam annyi edzést belevinni a hétköznapjaimba, mint amennyit szerettem volna. A mi kis mini futóközösségünknek köszönhetően viszont a bemelegítés alatti ökörködések és a jó hangulat feltöltött energiával.

Felkészületlenségemre és lassú tempómra vonatkozó aggályaimat még a bemelegítés alatt megosztottam a többiekkel, utalva arra is, hogy ne csodálkozzanak, ha majd a záróbuszból integetek nekik visszafelé. Rettegve és kétségbeesetten gondoltam erre, amikor az első frissítő – és váltópont után sikerült egy tízperces kitérőt tennem az önkéntes útbaigazítónak hála… Amikor visszataláltam a helyes útra, jóval magam előtt, nagyon távolról, apró pontocskáknak láttam az egy kupacban futó versenyzőket. Úgy tűnt, mintha legalább két kilométer lenne közöttünk. Sokszor volt már olyan rémálmom, hogy futok valami után, de hiába kapkodom a lábaimat, egyszerűen nem érem utol a kiszemelt célt… Most pont ugyanezt éreztem. Jól megsajnáltam magamat és szomorúan próbáltam behozni a lemaradásomat, vissza-visszapillantva, hátha már a nyomomban van valahol a záróbusz. Aztán rájöttem, hogy a gáton nehezen férne el bármilyen jármű is, úgyhogy minden erőmmel nekifeszülve turbó fokozatra kapcsoltam és a váltópontig sikerült is megelőznöm két futót. Na jó, a vége felé udvariasan előreengedtek. 🙂 Végül tényleg én voltam az utolsó váltó, aki befutott, de azt hiszem, itt nem is ez volt a lényeg…

15320321_10209416480821854_2139609665_n

És hogy számomra mi is volt a lényeg? Egyszerűen jó érzés volt másra és nem a saját szintidőmre koncentrálni, egy sokkal nemesebb célért, valaki másért futni. Ezt a versenyt épp karácsony előtt rendezték meg, de megnyugvással tölt el, hogy év közben is számos lehetőségem van a sporton keresztül jótékonykodni.

A történetnek itt azonban még nincs vége. Aznap este a friss élmények kábulatában lelkesen beszéltük rá egymást a következő lépcső megugrására: FÉLMARATON ÁPRILISBAN! Izgalmas lesz a felkészülés, tartsatok velünk! #Justhavefun! 🙂

Koltai Piroska

Koltai Piroska

A futás világába nem olyan rég csöppentem bele, de mint „laikus futó” egyre jobban magával ragad ez az örömteli sport...... Még több

Észrevételed, kérdésed van?

Csapatunkat hobbi és intenzív szinten sportolók is alkotják. Így mi is átéltük, milyen kezdőnek lenni egy teljesen új mozgásforma kipróbálásakor, vagy új célokat kitűzve rendszeres sportolókká válni. Nyugodt szívvel írj nekünk, hiszen egy cipőben járunk​!​