Nem férsz el… – Az én történetem II.

Hogyan lesz egy reménytelen kezdőlovasból regisztrált díjugrató edző? Senki nem akar jobban bizonyítani annál, mint akiben nem hittek. Évekig kísért utamon ez az érzés. Meg akartam mutatni magamnak, nekik, mindenkinek, hogy tévednek. És mi mással is bizonyíthattam volna be, mint egy vizsgával, mely megnyitja előttem a hivatalos versenyzést – edzőként. Ha ott alkalmasnak találnak... Akkor alkalmas is vagyok, és igenis jó úton haladok.

kipwarm

Esőben, több hete betegen minden kitartásomra szükség volt

 A lovassportoknál, ha valaki tanítványt szeretne vinni hivatalos versenyre, először edzői végzettséget kell szereznie, ami sajnos jelenleg hazánkban zavarbaejtően könnyű. Éppen ezért ezt követően egy ennél sokkal komolyabb, a szövetség által  bírált edzői regisztrációs vizsgát kell tennie. Évek óta hallom innen-onnan a keringő történeteket – ez bizony nehéz vizsga. Nem hiába – külföldön is elfogadják. A jelöltek töredéke megy át elsőre mind a négy részén. Három szinten lehet teljesíteni, ezek egymásra épülnek, és már az első sem könnyű. Elméletben, és gyakorlatban is egyaránt komoly felkészülést igényel. Több vizsgaidőpont közül lehetett választani, ezek tükrében, „tele” önbizalommal az elsőre jelentkeztem. A pontos időpontot pont egy hónappal a vizsga előtt tudtam meg. Egészen elképzelhetetlennek éreztem, hogy én ezen egy hónap múlva tényleg túlleszek.

 Ráadásul…

 Rám egyáltalán nem jellemző módon,  valahogy sikerült irgalmatlanul megfáznom… Nem is tudom, min csodálkozom, a szervezetem csupán így fejezte ki nemtetszését. Sokat követeltem tőle mostanában. Utólag belegondolva pedig, igen. Féltem. Presztizskérdést csináltam belőle, hogy sikerül-e. Hogy miért? A történet első feléből kiderül. Teltek a hetek, és egyszerűen nem gyógyultam meg. Már több mint egy hónapja dacoltam az erőkkel, szív küzdött a józan ésszel – végig dolgoztam, lovagoltam, készültem – nem voltam hajlandó betegállományba vonulni.

Bár éreztem, hogy a tűzzel játszom, megéltem, hogy napról napra rosszabbul vagyok, tudtam, hogy ezt bizony nem fogom tudni lábon kihordani, mégis úgy döntöttem, nem adom fel centikkel a cél előtt. Ahhoz túl makacs vagyok alapból is, akkor pedig már túl közel volt a kitűzött időpont. A cél, ami nyolc éve még olyan távolinak, olyan elérhetetlennek tűnt, és nekem fogalmam sem volt, hogyan fogom elérni. Csak azt tudtam, egyszer -bizisten- elérem. Akkor pedig pont elég is volt ennyi.

Megérdemelt örömködés a naplementében

 A Kaposváron található Lovasakadémia régóta rangos lovas események, versenyek, vizsgák helyszíne. Van egy semmihez se fogható miliője. Amennyire kiláttam a fejemből, annyira le is nyűgözött, ahogy megérkeztünk. A vizsga előtt egy kétnapos felkészítő táborra is beneveztem – biztos, ami biztos – alapon. Mindezen természetesen saját lóval vettem részt. Így összesen négy napra elegendő meleg ruhát, köptetőt, neocicát, mellkaskenőcsöt, fájdalomcsillapítót és zsepit készítettem a szokásos felszereléseken kívül, plusz útközben rájöttem, hogy a kámfortartalmú lóbalzsam kiválóan alkalmas inhalációs légúttisztításra. Akkor még nem tudtam, hogy ez már ide régen kevés…

A szállás őszinte megdöbbenésünkre tábori körülményeket idézett, mellyel egyébként nem szokott problémám lenni, most azonban valahogy nem tudott megnyugtatni az ágynemű „vastagsága”. Bár lehet, hogy öregszem. Semmi baj, elhoztuk a vadiúj Fouganza istállótakarót, erre az alkalomra terveztem felavatni. Igaz, hogy nem pont így gondoltam, de szerencsére volt nálunk tartalék lótakaró, így lovacskát még úgy is megfelelően be tudtuk csomagolni éjszakára, hogy az új takarója alatt mi aludtunk.

 A tábor mindkét napján volt  egy elméleti blokk, egy díjlovas, majd egy ugróedzés. Szó szerint túlélésre mentem. Az elméleti oktatást kabátban, bélelt nadrágban és hótaposóban, ám annál aktívabb részvétellel ültem végig az első padban. Mivel az edzéseken a szokottól eltérően egyszerre 8-10 fő vett részt, ez azt jelentette, hogy bemelegítésnél jól megizzadtam, majd imádkoztam, hogy a sok lépés alatt, míg vártam, hogy rám kerüljön a sor egy-egy feladatnál, ne rontsak túl sokat az amúgy sem épp rózsás helyzetemen.

Kint persze szakadt az eső, így a vízálló lovaglónadrágom is jó szolgálatot tett. Mindeközben minden nap megfordult a fejemben, hogy hazamegyünk, fogalmam nem volt, hogy leszek képes végigcsinálni így. Volt, hogy két nyergelés között száraz aláöltözet felsőre volt szükségem. Ahogy lehetett, máris forró zuhanyt vettem, és ugrás a meleg takaró alá. Blogíró társaim bejegyzései pedig csak jöttek és jöttek. Múlt hét óta ugyanis boldog szerkesztőként is van szerencsém tevékenykedni. Valahogy csak véget ért a tábor, bennem pedig még mindig akkora kérdőjelek voltak, mint még életemben soha. De a vizsga feltartóztathatatlanul eljött.

Munkám gyümölcse

 Mikor máskor kezdett volna el fagyni, mint aznap hajnalban… Mivel az orromon már régen nem kaptam levegőt, azt se tudtam, hogyan tekerjek hirtelen valamit a szám elé, ami ott is marad, hogy ne a hideg levegőt kapkodjam be kimelegedve. Első körben „hatékonyan rövid, és jól átgondolt” pályát kellett ugranunk „helyes távolságokkal és jól megválasztott irammal”, mellyel kapcsolatban mindenre kitérő kérdésekkel bombáztak bennünket hárman, mintegy másfél másodperccel azután, hogy a célvonalon átestünk.

Ezt egy díjlovas program bemutatása követte, hasonló tematikával. Meg is jegyeztem magamban, hogy minden elismerésem annak, aki ezt a furfangosan kreatív és összetett módszert kitalálta. Hamar eltelt a délelőtt, jó érzéseim voltak. Harmadik etap, edzésvezetés az egyetem lovasainak közreműködésével. A lelkileg döntő pont itt következett. Eddig sosem tudtam megcsinálni vizsgán, hogy azt a tételt húzzam ki, amit a legjobban tudok, talán mert akaratlanul is mindig arra az egy-két  tételre gondoltam közben, melyeket elkerülni igyekeztem. Most erősen összpontosítottam arra az egyre amit legjobban szerettem volna– és kihúztam. Megláttam, és éreztem, hogy innentől már mindennek menni kell. Könnyű szívvel tartottam meg az edzést, mert tudtam, hogy már csak az elmélet van hátra, ami mindig is erősségem volt.

Mint a mesében…

 Magam is meglepődtem, mekkora tehertől szabadultam meg, mikor kiléptem a teremből. A párom már izgatottan várt, és láttam rajta, hogy nagyon büszke rám. Ő készített fel, és az elmélet kivételével a teljes vizsgát végignézte. A hivatalos értesítésre még egy egész hétvégét várnunk kellett, de én már erősen gyanítottam, hogy sikerült. Még éppen elkaptuk a naplemente utolsó pillanatait, hogy a fényénél való közös örömködés maradandó emlék legyen. Amikor az e-mail megérkezett, már a háromhetes (!) ágyhoz kötött kényszerpihenőmet töltöttem.  („És örülj neki, Édeslányom, hogy ennyivel megúsztad!”) Ez azonban cseppet sem csökkentette az örömömet. Most már senki nem mondhatja, hogy „jó a lovad”. Az ide önmagában közel sem lett volna elég. Büszke vagyok. Magamra, a páromra, a lovamra, ránk. Megmutattuk.

 Hazafelé végigaludtam az utat, mint akit agyonütöttek, azt se tudtam, hol vagyok. Álmomban egy pillanatra megjelent szögletes szívem harmadik csücske, a kutyám. Bele akart bújni az ölembe a hatalmas testével pont úgy mint régen, kiskutya korában. Nevettem, azt mondtam neki: „Nem férsz el, nem is tudod, mekkorát nőttél…” Erre rám nézett a szép okos szemeivel hosszan, és én abban a pillanatban mindent megértettem. Többé már nem kell, nem is szabad úgy gondolnom magamra, mint akkor, nyolc éve, reménytelen kezdőként. Annak vége. Örökre…

Vinnay Patrícia

Vinnay Patrícia

Az életemnek célt és igazi értelmet adó, abszolút „flow” érzést a nyeregben és a lovak mellett találtam meg. Frissen érettségizett,... Még több

Észrevételed, kérdésed van?

Csapatunkat hobbi és intenzív szinten sportolók is alkotják. Így mi is átéltük, milyen kezdőnek lenni egy teljesen új mozgásforma kipróbálásakor, vagy új célokat kitűzve rendszeres sportolókká válni. Nyugodt szívvel írj nekünk, hiszen egy cipőben járunk​!​